Égigérő

Mi legyen a budapesti rakpartokkal?

Archír
Őrfi József

2011. október 19., szerda 03:00
Civil szervezetek egyeztettek a dunai rakpartok alternatív hasznosítási lehetőségeiről. Mindenki mást akar, az autóslobbi semmit. És valószínűleg ez utóbbi határozza meg még sokáig a város arculatát.

A beszélgetés előtt némileg váratlanul a moderátor megkérte a várakozó közönség egy-két tagját, hogy húzzon egy papírt, majd az arra írt névvel próbáljon meg azonosulni. Így ültem ott „Éva”-ként, aki „főépítész” és fogalmam sem volt, hogy mi vár rám. Végül szituációs játék előzte meg a beszélgetést, amiben erősen kezdőként a saját gondolataimat kezdtem magyarázni, amíg egy idő után udvariasan le nem intettek. A hallgatóságból bevont szereplők a Fővárosi Közgyűlés egy nyílt napját játszották el. A felterjesztés szerint a rakpartokat 2020-ig fokozatosan kell megtölteni élettel. A „zárószavazáson“ a javaslat az igenek nagyarányú győzelmével végződött, bár közel ennyi szavazatot kapott az azonnali lezárásról szóló „módosító indítvány“ is. A játékot követő igazi beszélgetésen a jelenlévők egyetértettek abban, hogy ilyen arányú változás előkészítését csak világosan körülhatárolt, a prioritásokat is meghatározni képes módszertan és értékrend mentén szabad elkezdeni.

Beleznay Éva volt budapesti főépítész elmondta, hogy készült már korábban is átfogó koncepcióterv a dunai rakpartok rehabilitációjáról, bár ez végül ellenérdekeltségek miatt nem jutott el a döntéshozásig. Az akkori javaslat szerint a Margit híd és a Petőfi híd közti szakaszokat korzóként kellene helyreállítani, ettől a területtől kijjebb az Árpád hídig és a Rákóczi hídig vegyes használati funkciót kaphatna a part, lakó-és iroda funkcióval, kerékpárutakkal, gyalogossétánnyal. Még kijjebb menve nagyjából még eredeti állapotában találjuk a természetes Duna partot, ezeket a részeket meg kellene védeni az ingatlanfejlesztésektől. A város külső területein pedig ipari és logisztikai központok épülhetnének, amik ki tudnák szolgálni a vízi közlekedés felfejlesztése után a megnövekedett kereskedelmi forgalmat. Ide kapcsolódó további ötletként felmerült a vízi tömegközlekedés kialakításának igénye, illetve a rakparti forgalom kiváltására egy hosszanti kompjárat elindításának lehetősége is.

 

Meglévő, korzóként funkcionáló szakasz a Petőfi és a Lágymányosi híd között

Bojár Iván korábbi városarculati tanácsos 2004 óta vezeti a Szeretem Budapestet Mozgalmat, korábbi tervpályázati ötleteket és a saját elképzeléseit ismertette. A Mozgalom fő célkitűzése, hogy a Vígadó tér és a Várkert bazár közé épített gyalogoshíddal revitalizálják az így összekötött rakpartokat. A budai oldalon az alsó rakpart lefedésével fürdőpartot hoznának létre, a pesti oldalt pedig kereskedelmi-turisztikai funkciókkal hasznosítanák. Bojár kijelentette, hogy a közel 3000km hosszú Dunán Budapest a legszebben vízre komponált város, amivel csak egyetérteni tudunk. Ebből viszont az is következik, hogy kapkodva csak rontani tudunk rajta. Arany Ildikó és Szerényi Zsuzsanna a biodiverzitás és a környezeti értékek megóvásának fontosságát emelte ki és állást tett amellett, hogy helyes döntéseket nem pénzügyi alapon kell meghozni, hanem fordítva, a kimondott vágyakra kell megtalálni a gazdaságosan is megvalósítható és működtethető megoldásokat. László János szerint a rakpartok azonnal lezárhatóak lennének, ez csak döntés kérdése. A forgalomtechnikában „elszivárogtatásnak“ hívják a jelenséget, amikor drasztikus változásokra is rugalmasan tud reagálni a flexibilis természetű közlekedés. Kiderült az is, hogy a fővárosnak nincs ma olyan egységes adatbázisa, ami a rakpart autósforgalmát felmérte volna.





Jellemző kép a jelen állapotokról. Érdemes megfigyelni a kép közepén , hogyan szűkül le a járda

Még zajlott a beszélgetés, mikor a részt vevők megkapták a hírt, hogy a Fővárosi Közgyűlés a következő héten felkéri a Budapesti Közlekedési Központot a rakpartok gyalogosforgalmának fejlesztési lehetőségeiről szóló tanulmány elkészítésére.