Adószám kötelező

Ügyészségi nyomozás az Uber ellen?

Horváth Attila, 2016. február 2., kedd 06:36, frissítve: kedd 07:57
Információnk szerint nagy értékű költségvetési csalás miatt indulhat nyomozás az Uber ellen Budapesten. A cég eközben tudatta, ezentúl csak olyan sofőrök regisztrálhatnak náluk, akiknek van adószámuk, ez azonban a taxisszakszervezet elnöke szerint még kevés a legális működéshez.

Nagy értékű költségvetési csalás miatt indított nyomozást az ügyészség az Uber ellen. A cégnek nincs magyarországi tevékenységi engedélye, a sofőrök papírok nélkül fuvaroznak – mondta lapunknak az Országos Taxisszövetség elnöke, Metál Zoltán, miután az online fuvarmegosztó közleményében arról számolt be, hogy mindent elkövetnek a gazdaság fehérítéséért. A Fővárosi Főügyészség lapunkkal közölte, érkezett hozzájuk feljelentés, ezt továbbították az illetékes Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészségre. Az ottani ügyészség a feljelentésről törvényes határidőn belül dönt.

Nincs feketefuvar

Az Uber legfrissebb közleménye szerint az elmúlt hetekben sokféle és gyakran téves információ látott napvilágot a céggel kapcsolatban, elsősorban az adózás és a biztosítás témájában. Kiemelték, fontos, hogy a rendszerben nincs feketefuvar, hiszen a használata teljesen készpénzmentes. Mint írták, az autós partnerek a díjak rájuk eső részét magyarországi bankszámlájukra utalva kapják meg.

Az online fuvarmegosztó alkalmazás sajtóosztálya szerint mindig felhívták partnereik figyelmét arra, hogy a rendszer használatával keletkezett jövedelmeik után adózniuk kell. Ezt közleményük szerint tovább erősítik: tegnaptól csak olyan autósok használhatják az Ubert, akik feltöltötték az alkalmazás platformjára vállalkozói adószámukat és adataikat. Aki ilyenekkel nem rendelkezik, annak a hozzáférését felfüggesztik addig, amíg vállalkozói adatait nem adja meg a rendszerben.

Metál Zoltán ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a cég mindössze annyit felejt el közölni, hogy személyszállítást csak megfelelő engedélyek és erre vonatkozó igazolások után vállalhatnának a sofőrök, bármilyen adószám valójában csak az Uber szerint megfelelő.

Megfelelő a számla?

A fuvarmegosztó azt is kijelentette, hogy egy adótanácsadó cég részletes tájékoztató anyagot dolgozott ki az autós partnereknek, továbbá egyéni igényekre szabott tanácsadást is nyújtanak minden érdeklődőnek kedvezményes áron. Hangsúlyozták, tegnap óta minden egyes utazásról az Uber rendszere elektronikus, áfás számlát állít ki az autós partner nevében, szerintük ez a számla megfelel a magyar előírásoknak. Leszögezték azt is, hogy a rendszeren keresztül rendelt utakra érvényes biztosítás vonatkozik. Egyrészt az autós partnereknek kötelezően rendelkezniük kell érvényes járműbiztosítással. Ezen túlmenően utazásonként ötmillió dollár, vagyis közel másfél milliárd forint felelősségbiztosítás fedez minden utazást. További garanciát jelent, hogy minden autós partnertől megkövetelik a büntetlen előéletet igazoló erkölcsi bizonyítványt. Hozzátették, közel százezer magyarországi felhasználó mellett rengeteg turista is igénybe veszi az Uber rendszerét Budapesten, akik teljes bizalommal használják.

– Az Uber technológiája többek között arra is alkalmas, hogy transzparenssé tegyen, kifehérítsen egy olyan üzletágat, amely a közelmúltig hagyományosan készpénzalapú volt, és sokan a szürke zónába sorolták. Készpénzmentes szolgáltatásról lévén szó, a mostani változtatásokkal is ezt az elkötelezettségünket bizonyítjuk. Egyben azt is jelezzük: komolyan veszszük a kormány és a hatóságok által megfogalmazott kérdéseket, fenntartásokat. Szerintünk ezek a változtatások százezer magyar felhasználónk, 1200 autós partnerünk, valamint az államkassza érdekeit helyezik előtérbe – tette hozzá a cég sajtóosztálya.

Az országban körülbelül másfél éve jelen lévő, rengeteg vitát kiváltó közösségi személyszállító ellen két hete napokig tüntettek fővárosi taxisok, félig lezárták a Deák Ferenc teret. A szervezők múlt csütörtökön találkoztak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviselőivel, ahol továbbra sem sikerült megállapodniuk abban, hogy miként tudnák rávenni a rendszer sofőrjeit, hogy betartsák az adózási és egyéb szabályokat. Abban maradtak, hogy a héten folytatják a tárgyalásokat. Az egyik főszervező, Czifery Csaba lapunknak még pénteken úgy nyilatkozott, hogy szívesebben tárgyalnának a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, Lázár Jánossal, mert ő jobban tudná képviselni az érdekeiket.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 02. 02.

hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása