A magyar mozgalmak kényszerei

Mikecz Dániel, 2017. február 17., péntek 08:06, frissítve: péntek 11:54

A Magyar Nemzet január 30-ai számában Böcskei Balázs a Tanítanék mozgalom és a 2010 utáni politizáló, alulról építkező kezdeményezések pályaívét tekintette át (Az antipolitika korlátai). A szerző értelmezése szerint az antipolitikai, tehát magukat a politikán kívülre helyező álláspont okozza a hasonló mozgalmak kudarcát. Böcskei úgy véli, hogy a politikaellenes irányultság miatt nem kapcsolódnak olyan közvetítő intézményekhez, mint a pártok, de nem hoznak létre alternatív közvetítőket sem, így eredményt nem érnek el, csak követelést tudnak megfogalmazni. A jelenség pontosabb megértése érdekében érdemes azonban a háttérben felsejlő, külső kényszerek számbavételével kiegészíteni Böcskei elemzését.

Az antipolitika nem csupán az aktivisták hóbortja, hanem a közvélemény elvárása is a számukra civilként bemutatott politikai szereplőkkel szemben. A civil ugyanis erősen értéktelített kategória, olyan cselekvési irányt szab meg, amely kerüli a hatalommal való akár közvetett kapcsolódást is. A politikaellenes civil szerepelvárás a közvélemény részéről azonban nem valamilyen rosszul rögzült beidegződés. A hatalomra törekvés ugyanis meghatározott csoportérdekeket takar, miközben a civilek olyan általános értékekre hivatkoznak, mint például az emberi jogok. A politizáló civil tehát a közvélemény számára jogosan tűnik ellentmondásnak. A politikaellenesség mellett a szervezetépítési problémáknak is megvan a társadalmi oka. Közvélemény-kutatások szerint a magyaroknak nagyjából 3,3 százaléka vesz részt tüntetéseken, s ugyanennyien tevékenykednek civil szervezetekben. (Utóbbiban benne vannak a politikával nem foglalkozó kulturális, hagyományőrző, tudományos stb. szervezetek is.) A mozgalmak szervezői így azzal szembesülnek, hogy könnyebb egy tüntetést megszervezni, mint rábírni a támogatókat, hogy többletmunkát és kockázatot vállalva vegyenek részt egy szervezet mindennapos munkájában.

A média logikája is a tüntetések szervezése felé löki a változásra vágyókat. A látványos tüntetések híranyagot jelentenek a sajtónak, a mozgalmak pedig kifejezhetik üzeneteiket. A hazai tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy egy bizonyos fokon a média ellentétes hatást is kiválthat. A sajtó gyors reakciója túlzott elvárásokat támaszt a mozgalmárokkal szemben, miközben a háttérben gyakran csak a közösségi médiából érkező sérelmek és nem közösségek találhatók. A média logikája eltorzíthatja a mozgalmak által elért eredmények értékelését is. Az Orbán-kormányoktól eddig nagyszabású tüntetésekkel lehetett szakpolitikai engedményeket elérni. Egy-egy tiltakozási ciklusban ugyanakkor 2-3 nagyobb volumenű tüntetés szervezhető, még széles támogatottság és a megfelelő közhangulat mellett is. A sajtó azonban mozgalmi sikerként önmagában a nagyszabású tüntetéseket láttatja, nem veszi észre a mozgalmi aprómunkát, a szervezetépítést. Mivel a tüntetések nem fenntarthatók, a sikertelenség érzése bele van kódolva minden mozgalmi kezdeményezésbe. Végül a kezdeményezők és a támogatók sem veszik észre az időközben elért részsikereket, hiszen „kevesen vannak a tüntetésen”.

Az akcióorientáltság és a politikaellenesség miatt a Tanítanékhoz hasonló kezdeményezések nem tudnak dönteni a szakpolitikai érdekérvényesítés és az általános politikai kritika között. A tüntetésen valami erőset kell mondani a színpadról, de úgy, hogy megmaradjon a szakmai hitelesség és a civil ártatlanság is. Mivel sem a politikai, sem az egyeztetésre hajlandó szakmai szervezetekkel nem találnak kapcsolódást, így a magukat civilként definiáló kezdeményezések egymás között lelnek szövetségesre. Zárvánnyá válik ez a világ, ahol a különböző szervezeteket leginkább az önigazolás tartja össze. Jó stratégiával enyhíthetők ezek a kényszerek. Ha lemondanak a civil hitelesség csábításáról, elkerülik a politikaellenesség csapdáját. Definiálhatják magukat mozgalomnak, érdekcsoportnak, politikai hálózatnak. Ez a különbségtétel megelőzi a civil jelző megkopását, megkönnyíti a kritika irányának (szakpolitikát vagy a rezsimet érintő) kijelölését, ezáltal pedig a siker mércéje is meghatározható.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 02. 14.

hirdetés
hirdetés
Marabu
Gender zsupp
Marabu
Van a fiúvécé, a lányvécé meg a tanári vécé. És emiatt is ez a gender a felelős.
Vélemény
Forradalmi momentumok
Csizmadia Ervin
A nagy politikai változások a racionalitással való szakítás jegyében következnek be.
Legolvasottabb
Legfrissebb
A címlapról ajánljuk
Háttér, riport, interjú
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása