A megrendült liberális világrend

Ez az ideológia is úgy járt, mint a kommunizmus: elhasználódott, lejáratódott

Pap Krisztián, 2017. február 16., csütörtök 19:35, frissítve: szombat 15:56
Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

Megrendült a liberális világrend: a brexit és Donald Trump győzelme, valamint az Európa-szerte zajló, egyre hangosabb lázadás a merkeli nyitott kapuk politikája ellen világosan mutatja a változás komolyságát. Csak utólag látszik lényegesnek, de igencsak beleillik a nemzetközi események sorába, sőt meg is előzi őket az, ami itthon a Szabad Demokraták Szövetségével történt, akik annyira népszerűtlenek lettek, hogy 2010-re ki is estek a parlamentből.

Úgy tűnik, összességében egy folyamat végén vagyunk, amikor egy ideológiának a kifulladásáról beszélhetünk. Francis Fukuyama jóslata, amely a kormányzás végső formájáról, a történelem végéről és a liberalizmus betetőzéséről szólt, inkább úgy igaz, hogy a liberalizmus végéről van szó. Nehéz megérteni, hogy amíg emberi civilizáció van, addig hogyan lehet vége a történelemnek, mert mint José Ortega y Gasset írta: „A történelem annak a radikális valóságnak a rendszeres tudománya, amelyet úgy hív az ember, hogy az életem” (A történelem mint rendszer). A liberalizmusnak mint társadalomformáló szemléletnek megvolt a maga létjogosultsága, történelmi szerepe a polgárság megerősödésében, de a XX. századi sorsfordulók nyomán elveszítette jelentőségét, mert már régen betöltötte feladatát.

A történelem állandó, spirális előrehaladást jelent az időben. Egy adott társadalom is változik, jó vagy rossz periódusokat él át, de mindig vissza kell térnie önmaga alapértékeihez, különben szétesik, megsemmisül. Ez történt velünk is az 1990-es fordulattal, mert ha folytatódott volna a „népi demokrácia”, az ország erkölcsileg és gazdaságilag még mélyebbre süllyedt volna. Kétségtelenül igaz, hogy a demokratikus tendenciák és elvárások egy feltörekvő világjelenség részei voltak, amelyeket az alapjában véve nem demokratikus államok is igyekeztek alkalmazni. Jelzésértékű azonban, hogy Fukuyama később szakított neoliberális álláspontjával, és a sikeres nemzetépítés alapjaként a centralizálást nevezte meg.

150-200 éves – attól függ, honnan számoljuk a kezdetet – pályafutása során a liberalizmust sok országban kormányzati irányvonallá tették, de végül úgy járt, mint a kommunizmus: elhasználódott, lejáratódott. Nem volt annyira nyíltan agresszív, mint ideológiai váltótársa, okosabb korifeusai is voltak, ezért ügyesebben szervezték meg a terjesztését, jobban beágyazódott a társadalmakba. Mégis úgy látszik, a világnak kezd elege lenni ebből az eszmeiségből, amely az elmúlt évszázad alatt leginkább befolyásolta az alakítását. Mint nálunk a már említett SZDSZ esetében, amely az MSZP-vel társulva a legnagyobb akadályozója, kerékkötője lett az ország fejlődésének. A rendszerváltás óta az MSZP háromszor jutott hatalomra, és mindannyiszor maguk mellé emelték az egyre fogyatkozó népszerűségű pártot, olyankor is, amikor erre nem volt különösebb szükség. Nyilván az SZDSZ nemzetközi kapcsolatait nem mellőzhette a kommunista utódpárt. Az olyan kiszólások azonban, mint Medgyessy Péter miniszterelnöké 2004-ben – „az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel” –, egyértelművé tették, hogy ez a társaság azért ragaszkodik a hatalomhoz, mert anyagi haszonszerzésre használja. Hiába volt egy-két főideológusuk, akik komolyan hittek bizonyos elvekben, az alsóbb tagság a maga előnyére értelmezte át a liberalizmust, az egyéni szabadságjogokat. Az általuk képviselt eszmét alaposan lejáratták, miközben úgy küzdöttek bizonyos kisebbségek jogaiért, hogy a többségről elfeledkeztek. Egyben a magyarság értékei, érdekei iránt végtelenül közönyös, gyakran ellenséges magatartást tanúsítottak.

A liberalizmus megítéléséhez kapcsolódott az ésszerűtlenség, a céltudatosság hiánya, valamint az anyagiasságra és a káoszra való hajlam. Kitűnt, hogy a nagy szavak mögött nincs valódi teljesítmény, ahogy valóban nehéz volna a tizenkét év szociálliberális kormányzásnak bármilyen jelentős törvénykezési, vagy akár infrastrukturális eredményét megemlíteni. A négyes metrót sem voltak képesek befejezni, csak döbbenetes mértékű korrupciós botrányt tudtak összehozni. Vagy stagnálást hoztak, mint a Horn-korszak, vagy még inkább eladósodást és összekuszált viszonyokat hagytak maguk után, mint a Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormányok.

Ami nálunk kicsiben lejátszódott, végül az történt meg Amerikában is Trump győzelmével, de Európában is visszaszorulóban vannak a liberális világrend képviselői. A liberalizmus nemzetközi bukásával pedig eljött az illiberális demokráciák kora, amelyről nem tudjuk pontosan, milyen lesz, de kétségtelenül beköszöntött. Egy nagy folyamat bevégződése mindig riadalmat okoz, hiszen valami újnak kell elkezdődnie, és minden nagy változás nehézségekkel jár. De ha megvan az esélye, hogy az észszerűség visszatérjen a politika világába, és a túlfűtött ideológiától mentes, polgári értékrend visszakerüljön a helyére, akkor e folyamat főszereplőinek rendkívüli felelősségük van a sikeres, minél zökkenőmentesebb átmenet levezénylését illetően.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 02. 16.

hirdetés
hirdetés
Marabu
Gender zsupp
Marabu
Van a fiúvécé, a lányvécé meg a tanári vécé. És emiatt is ez a gender a felelős.
Vélemény
Forradalmi momentumok
Csizmadia Ervin
A nagy politikai változások a racionalitással való szakítás jegyében következnek be.
Legolvasottabb
Legfrissebb
A címlapról ajánljuk
Háttér, riport, interjú
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása