Akikért nem szól a harang

Majláth Ronald, 2017. március 18., szombat 07:46, frissítve: szombat 13:26
Damaszkuszi utcakép bombatámadás után
Damaszkuszi utcakép bombatámadás után
Fotó: Sameer Al-Doumy / AFP

Szomorú évfordulóhoz érkezett a világ: 2011 márciusában ezekben a napokban robbant ki a szíriai háború, miután Dara városában a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel. A szíriai konfliktus így most már bizonyosan hosszabb ideig tart, mint a II. világháború, amihez egyre többen hasonlítják ezt a különösen brutális összetűzést. Nem túlzás ez, hiszen a helyi és a regionális szereplőkön túl napjainkra – közvetve vagy közvetlenül – az összes nagyhatalom beletenyerelt. Sőt, más országok is kaptak belőle ízelítőt, elég csak a migrációs válságra gondolnunk, amely hazánkat is érintette, vagy akár a térségből kiszivárgó, Európában aktivizálódó terroristákat is említhetjük. Mégis, ez a háború már alig lépi át a mai ember ingerküszöbét. Csak a legutóbbi példa: a hétvégén legalább 46 ember halt meg a szíriai fővárosban, miután összehangolt robbantásos támadást hajtottak végre a terroristák az iraki síita zarándokok ellen. A tragédia különösebb médiafigyelmet sem kapott. A „Je suis Damascus” feliratú profilképek is elmaradtak.

Az ember mindig elveszik a nagy számok világában. Szíriában félmillió ember halt meg, s ez a szám is kellően magas ahhoz, hogy értelmezhetetlen legyen a hétköznapi hírolvasójának. Ennél sokkal jobban érthető egy sebesült kisgyerek fényképe, így nem is tarthatjuk véletlennek, hogy ebben a konfliktusban minden eddiginél erősebben felértékelődött az aktivista-médiamunkások szerepe, akik mindig készen állnak fényképezőgépükkel, hogy a leghatásosabb pillanatokat elkapják, majd a világ elé tárják. Ebben a háborúban már nem az információhiány a probléma, hanem az információk bősége, amelyeknek a hitelessége az eddigi tapasztalatok alapján sok esetben erős kívánnivalót hagy maga után.

A számok már kevésbé hazudnak. Ugyan a nyugati sajtóban előszeretettel sugallják azt a képet, hogy a szíriai kormányerők válogatás nélkül gyilkolják a civileket, vitathatatlan tény, hogy a kormány napjainkra legalább 150 ezer katonát és rendőrt veszített. Egyszerűbben: a szíriai fegyveres erőkből majdnem minden második ember meghalt. A katonák vagy a rendőrök halála felett könnyen elsiklik az olvasó. Csak kevesen gondolnak bele, hogy ha szíriai polgárok lennének, akár a fiuk is kaphatta volna azt a behívóparancsot. 100 és 150 ezer közé teszik azoknak a lázadó fegyvereseknek a számát, akik elestek a harcokban. Valaha a legtöbben a Szabad Szíriai Hadsereg sorait gyarapították, azonban ez az ernyőszervezet napjainkra teljesen eljelentéktelenedett, így a lázadók soraiban már nagyrészt iszlamisták harcolnak.

Ma még alig akad olyan nyugati politikus, aki beismerné: hiba volt őket támogatni, egyedül azt érték így el, hogy egy teljesen reménytelen, bukásra ítélt harchoz adtak muníciót. Kevés szó esik a kurd áldozatokról is. Nem oly régen még egy emberként szorított a világ Kobani hősi védőinek, akik az Iszlám Állam hatalmas túlerejével szemben felvették a harcot. Napjainkban már csak akkor említik őket, amikor a terrorkalifátus fellegvára, Rakka elleni harcról van szó. Pedig Manbidzs felszabadítóit nem csak a terroristák gyilkolják: most a török hadsereg, illetve az általuk támogatott lázadók céltáblái lettek a Kurd Népvédelmi Egységek Aleppó tartományban. A szíriai háborúban a kurd halálos áldozatok száma már elérte a 4000-et, ebből közel félezren a törökök és szövetségeseik fegyvereitől estek el – pedig ők elvileg az Egyesült Államok szövetségesei lennének. Végül, de nem utolsósorban nem mehetünk el a civil áldozatok mellett sem: számuk ma már eléri a százezret. Amikor a sajtó az alavitákról ír, sosem felejti el megemlíteni, hogy Bassár el-Aszad elnök is ehhez a vallási kisebbséghez tartozik. Arról azonban már kevesebb szó esik, hogy ez az a csoport, amelyből minden harmadik fiatal férfit megöltek az egyre inkább szektariánus háborúban.

Hasonló a helyzet a menekültekkel is: amikor Angela Merkel kancellár meghívta országába a Szíriát már évek óta hátrahagyó, többnyire törökországi táborokban élő menekülteket, mindenki csak a négymillió földönfutót emlegette. Arról már kevesebben beszéltek, hogy Szíria határain belül ekkor már 7,5 millió menekült volt, ők azok, akik mégsem vágtak útnak, hogy külföldön leljenek menedékre. Ebből következően ma a szíriai a világ legnagyobb közössége, amely a saját országának határai közt kényszerült menekültsorba. És ezek a milliók a világ legveszélyesebb országában élnek.

Hosszasan sorolhatnánk még a szíriai háborúnak azokat az áldozatait, akikről ma már nem beszélnek. Pedig ebben az esetben nem a sebek felhasításáról volna szó, hanem nagyon is élő problémákról. S ha majd egyszer megszólal a harang ezekért az áldozatokért is, bizonyosan közelebb kerülünk annak a konfliktusnak a megértéséhez, amely igazán véressé tette a XXI. századot.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 03. 17.

hirdetés
hirdetés
Vezércikk
A spájzban vannak
Pápay György
Vlagyimir Putyinról napjainkra két, egymástól homlokegyenest különböző kép alakult ki a hazai nyilvánosságban.
Vélemény
Megújuló energiák, luddita politikusok
Torba Tamás
Mindenki addig akarja eladni az olaját és a földgázát, amíg van valaki, aki megveszi.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
A címlapról ajánljuk
Háttér, riport, interjú
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása