Amerikából jöttem – Budapestre

Simon Géza

2017. február 17., péntek 19:34

Nyugállományomban az év egyik felét az Egyesült Államokban, a másik felét Magyarországon töltöm. Budapestre jövet és menet taxisokra vagyok utalva. Az elkerülhetetlen párbeszéd köztünk előbb-utóbb odavezet, hogy útikalauzom korholni kezdi a mindenkori kormányt. Korrupció, haverszellem, szegénység, gazdasági lemaradás, önkényuralom stb., repkednek a vádak. Újabban a stadionépítések és az EU-s pénzek is szóba kerülnek. Ugyanezeket hallom barátoktól, ismerősöktől és számos idegentől. Van-e a vádaknak igazságtartalma?

Kezdjük a korrupcióval. Rögtön magával a fogalommal van bajom. A „korrupciónak” nincs általánosan elfogadott társadalomtudományos meghatározása, és felmérése sincs megoldva. Nincs is rá jó magyar szó. Szinte lehetetlen bizonyítani, hogy egy adott ország többé vagy kevésbé korrupt-e, mint egy másik. Amerikában abban a hárommilliós városban, ahol élek, a helyi újságban mindennap találok tudósítást korrupciós ügyekről, akárcsak Budapesten. A különbség: ott a korrupció mindig nevekkel, körülményekkel, pénzösszegekkel, bírósági eljárásokkal alátámasztott vád. Emlékszem, hogy 2002 és 2010 között a Fidesz szószólói naponta csalással, lopással, megvesztegetéssel vádolták a kormányzó szocialistákat. 2010 után 26 esetben volt ügyészségi nyomozás, és végül néhány esetben állapították meg a vádlottak bűnösségét. Szerintem ugyanez történik ma is, csak ezúttal a Fidesz és holdudvara a korrupciós vádak alanya.

Magyarországon a sajtó és a mindenkori politikai ellenzék hírterjesztése nem hónapok, hanem évtizedek óta emleget korrupciós vádakat. Annak, akit igazán érdekel a korrupció gyakorisága, ajánlanám, hogy végezzen szúrópróbaszerű felmérést családtagjai, barátai és ismerősei körében, hányan vannak, akik nem kérnek számlát szolgáltatások után, vagy nem vallják be összjövedelmüket a NAV-nak. Mivel a korrupciót legtöbb esetben nehéz bizonyítani, cáfolni meg szinte lehetetlen, a korrupcióval történő vádakra az egyetlen józan válasz: tessék feljelentést tenni!

E téma mellett a stadionépítések mennyisége és üteme borzolja fel leginkább az adófizető polgárok kedélyét. Az elmúlt hat évben az állam 90 milliárd forintot költött stadionépítésre. Ez évente 15 milliárd forint, a 2016-os állami költségvetésnek durván a 0,01 százaléka, ugyanis tavaly összességében 17 200 milliárd forintot költött a kormány. Úgy tűnik, hogy a stadionépítést övező felháborodás nem arányos az építési költségek költségvetési hányadával. S mivel a labdarúgás világszerte iparág, némi jóindulattal azt is mondhatnánk, hogy a stadionépítés iparfejlesztés.

Közhiedelem, hogy EU-s juttatások nélkül nem lenne Magyarországon gazdasági fejlesztés és növekedés. 2016-ban az EU-támogatás 1400 milliárd forint volt, az évi állami költségvetés 8,2 százaléka. Vitathatatlan, hogy az állam a gazdaság-, közlekedés-, település-, környezet- stb. fejlesztések költségeinek oroszlánrészét EU-s pénzekből fedezi. Téves viszont az a felfogás, hogy EU-s pénzek nélkül nem lenne fejlesztés. A fejlesztések nemcsak Brüsszel elvárásai, hanem elkerülhetetlenek is: utak építése, hulladékkezelés, környezetvédelem stb. EU-s pénzek nélkül az államnak a befizetett adókból kellene fedeznie a fejlesztések költségeit az egészségügyi ellátás, az oktatás és a nyugdíjak rovására. Elképzelhető, hogy Brüsszel támogatása nélkül nem lett volna sem rezsicsökkentés, sem közalkalmazotti béremelés, sem adócsökkentés, akármilyen szerények is ezek a módosítások.

Szegények vagyunk, mint voltunk, hallom gyakran. Tény, hogy az ország egyes részeiben és a nagyvárosok egyes negyedeiben szegénység van. Megfeledkezünk viszont arról, hogy Magyarországon az egészségügyi ellátás és az egyetemi oktatás olcsó vagy ingyenes. Mint hazai nyugdíjra nem jogosult nyugdíjas magyar állampolgár, havonta 7000 forintot fizetek egészségügyi biztosításra. Az Egyesült Államokban feleségemmel kettesben kétszázötvenezer forintnak megfelelő dollárt költünk havonta egészségügyi biztosításra. Az Egyesült Államokban egy átlagos egyetemen tanévenként a tandíj tízmillió forint körül van. Magyarországon megfeledkezünk arról is, hogy az elmúlt huszonöt évben milyen sokan vásároltak ingatlant, és korántsem csak a „korrupt” politikusok. Több ismerősömnek nem egy, hanem két vagy három lakása is van, vidéken sok embernek van háza, telke és netán földje. 1997-ben megvettem budapesti lakásunk felét 2,2 millió forintért. Ma a lakás fele huszonötmilliót ér.

Hitetlenkedve hallom és olvasom egyre, nemcsak itt, hanem külföldön is, hogy Magyarországon diktatúra, egyeduralom, cenzúra és választási visszaélések vannak. Hallom ezt akkor, amikor az év felében Amerikában, azaz egy olyan országban élek, ahol kétpártrendszer van, és a két párt csak szólamokban és a társadalmi „értékek” képviseletében különbözik, a kormányzásban nem. Ahol a képviselők és szenátorok több mint 90 százalékát újra és újra megválasztják, mert pályafutásuk kezdete óta számíthattak a gazdag és befolyásos érdekképviseletek támogatására. És ahol a kormány jelenleg hét országban háborúskodik nyilvános kongresszusi vita és hadüzenet nélkül.

Magyarországon többpártrendszer van. Alkotmányjogászok egyetértenek abban, hogy a többpártrendszer demokratikusabb, mint a kétpártrendszer. A magyar Országgyűlésben, napirend előtti felszólalások jogával élve, az ellenzéki pártok szószolói kérdőre vonják, bírálják, ferdítésekkel, netán hazugsággal vádolják a mindenkori miniszterelnököt és minisztereit, élő televíziós adásban. A jelenlegi kormány kihasználta a kétharmados többségét – ameddig tartott –, hogy keresztülvigye programját. Ez magában véve nem demokráciaellenes. Ugyanakkor nem egy esetben a népharag visszakozásra kényszeríttette a kormányt, például az internetadó és a vasárnapi üzletbezárások ügyében. Az államfő és az Alkotmánybíróság több-kevesebb eréllyel őrködik az alkotmányosság megtartása felett. Némi tartózkodással merem állítani, hogy az intézményesített, „politikai” demokrácia ebben az országban működik. Magyarországon, 26 évvel az ország felszabadulása után inkább a kulturális, szemléleti demokráciával van baj, s hogy még mindig sok ember fejében és szívében nincs demokrácia.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.02.17.