Bukott szabadságharc, győztes forradalom

Magyarország 1848–49-ben képes volt elérni legfontosabb célját, a polgári átalakulást

Paár Ádám, 2017. március 13., hétfő 18:18
Hagyományőrző egyesületek évről évre eljátsszák az 1849. tavaszi hadjárat második szolnoki csatáját
Hagyományőrző egyesületek évről évre eljátsszák az 1849. tavaszi hadjárat második szolnoki csatáját
Fotó: Tóth Tibor / Magyar Nemzet

Forradalmak hulláma söpört végig Európán 1848-ban. Hazánkban a forradalom törvényes keretek között zajlott, de az udvar őszi támadásának hatására önvédelmi harccá alakult. Aligha van népszerűbb történelmi korszak Magyarországon az 1848–49-es forradalom és szabadságharc időszakánál, amely pontot tett a polgári átalakulásért folytatott fél évszázados politikai küzdelem végére. Bár az ország alkotmányos különállásának védelmében vívott háborút a Habsburg Birodalom leverte – segítségül híva „Európa zsandárát”, I. Miklós orosz cárt –, furcsa módon a lényeg, vagyis az ország polgári átalakulása nem veszett kárba. Sőt! Az 1850-es évek neoabszolutista kormányzata – modernizációs szándéktól hajtva – folytatta a reformokat. Az úrbéri pátens, a birodalomban húzódó belső vámhatár eltörlése, az osztrák polgári és büntető törvénykönyv bevezetése, az elemi oktatás rendszerének kialakítása egyaránt a társadalmi és gazdasági modernizáció felé mutatott. S végül az 1867-es kiegyezéssel a magyar elit két célja – a birodalmon belüli alkotmányos különállás és a Kárpát-medencei magyar szupremácia – megvalósult.

1848-ban széles körű szimpátia övezte a magyarok önvédelmi harcát. Európa és Amerika közvéleménye velünk érzett együtt, ahogyan húsz évvel korábban a görögökkel. A német Heine és a norvég Ibsen versben üdvözölték a magyar szabadságharcot, Hilda Keyser svéd írónő elbeszélést írt róla, de amerikai pályatársnője, Harriet Beecher Stowe is utalt a magyar szabadságharcra Tamás bátya kunyhója című regényében, párhuzamot vonva a magyar emigránsok és a szökött rabszolgák sorsa között. A nálunk Verne Gyula néven ismert Jules Verne a legemberibb hősét alkotta meg a magyar Sándor Mátyás karakterében. 1848-ban és hosszú ideig utána is a magyarokra álmodták rá a szabadság védelmezőjének szerepét.

A magyar honvédseregben harcoltak külföldiek; soraikban találunk németeket (például a porosz alattvaló, Peter Giron, a Német Légió tisztje vagy Leiningen-Westerburg Károly gróf), osztrákokat (Pöltenberg Ernő lovag), lengyeleket (Józef Bem, Henryk Dembinski, Józef Wysocki, Mieczyslaw Korybut Woroniecki), francia eredetű angolt (Guyon Richárd), olaszt (Alessandro Monti), sőt még tíz svédet is, köztük a nagy hírű ajkai Nirnsee család alapítóját. Sajnos a magyar szabadságért harcoló külföldi születésűek többségének sorsa nemcsak a kivégzőosztag vagy börtön lett, hanem fogadott nemzetük részéről a feledés is. A magyar filmrendezők az ő alakjukat mindeddig nem tartották érdemesnek mozivászonra vinni. Igaz, a magyarországi születésű hősökről is kevés filmalkotás készült. Vessük ezt össze az amerikai polgárháború mozgóképes emlékezetével: az új amerikai nemzetet teremtő háború kis és nagy, lokális és országos hősei gyakran szerepelnek a filmalkotásokban.

1848 mást jelentett a magyar elitnek és a jobbágyságnak. Utóbbi számára a jobbágyfelszabadítást, az úrbéri terhek alóli mentesülést jelentette. Nem csoda, hogy a magyar parasztok készek voltak harcolni a magyar kormányért. Természetesen a paraszti lakosság magatartása mögött nem szabad politikai tudatosságot vagy valamilyen elvont hazafias érzést keresni. 1848 egyik legnagyobb vívmánya és különlegessége az volt, hogy a parasztság tisztában volt vele: nem a király, hanem az országgyűlés törölte el az úrbéri terheket, és tette a volt jobbágyokat az általuk addig csupán bérelt jobbágytelek tulajdonosaivá. Bár a paraszti lakosságnak voltak jogos sérelmei (az 1848 szeptemberéig a földesurak által megkövetelt szőlődézsma, az irtásföldek, valamint a közös használatú legelők, rétek tulajdonjoga miatti perpatvarok), és helyenként mozgolódások, kisebb lázadások is kitörtek az Alföldön, a forradalom mégsem alakult át polgárháborúvá, ellentétben 1848 több forradalmával vagy a francia forradalommal.

Mindmáig nem kellően értékelt sikernek tekinthető, hogy Magyarországon nem volt paraszti bázisú ellenforradalmi felkelés, amely az egyház és a király nevét tűzte volna zászlajára, szemben az 1793-as Franciaországgal, az 1799-es Dél-Itáliával vagy éppen az 1848-as Ausztriával. Ennek egyik oka az lehetett, hogy az 1848-ban kormányra került magyar reformellenzék nem tiporta lábbal a korábbi kulturális hagyományokat. Kossuth és társai nem erőltettek a társadalomra olyan eszméket, amelyek élesen szemben álltak a magyar parasztság korábbi tradícióival. Erdélyi román, felvidéki szlovák és délvidéki szerb parasztok ideig-óráig odaálltak ugyan papi és értelmiségi vezetőikkel, például a legendás Avram Iancuval a Habsburg-dinasztia mellé – részben szociális, részben nemzetiségi sérelmek miatt –, de a magyar parasztságot (és a nemzetiségi parasztság többségét) nem sikerült mozgósítani a mesebeli „jó király” hívószavával a lázadó „gonosz urak” ellen. A református hagyományú területeken eleve hiányzott a lélektani alapja a római katolikus Habsburgok kultuszának, és a kormány az 1848. őszi intézkedésekkel (a gyűlölt szőlődézsma eltörlése) leszerelte a paraszti elégedetlenséget.

Ha végigtekintünk 1848 Európáján, alig találunk országot, amely érintetlen maradt volna a forradalmi hullámtól. Ám se szeri, se száma a félbemaradt forradalmaknak. 1848 júliusában például az Ifjú Írország által kirobbantott felkelést előbb leverték, mint hogy forradalommá növekedhetett volna. Franciaországban a monarchia bukása után a forradalom átalakult a polgárság és a proletariátus polgárháborújává, és Cavaignac tábornok többezres áldozatok árán, négynapos kegyetlen harcban verte le a június 23-i, párizsi munkásfelkelést. A német területeken is kiéleződött az ipari munkásság és a polgárság ellentéte, ráadásul porosz szuronyokkal fojtották vérbe Drezda, Baden és a bajor Pfalz felkelését. Több áldozattal járt ez a rendcsinálás, mint a későbbi magyarországi megtorlás. Itáliában a parasztság nem mozdult meg, mert a nemzeti cél, az olasz egység nem jelentett számára semmit, és az ottani liberális elit annyira sem volt képes összekötni a nemzeti és a szociális célokat, mint Kossuthék.

Az összkép tehát, 1848 többi forradalmával összevetve, nem mondható kedvezőtlennek. Magyarországon a forradalom nem csapott át társadalmi csoportok közti polgárháborúba (mint Franciaországban, Ausztriában, vagy a német területek egy részén), nem volt vallási háború (mint ekkor Svájcban a katolikus és protestáns kantonok háborúja). A nemzetiségi kérdés valóban időzített bombaként ketyegett az 1840-es évek Magyarországán, és végül 1848-ban felrobbant. Kossuthék nem értették meg, hogy a nemzetiségi értelmiség túlnyomó része lojális akar maradni a magyar hazához, de elsősorban románként, szlovákként, szerbként akar annak polgára lenni. Ám a nemzetiségi viszonyok sem voltak olyan egydimenziósak, mint az a köztudatban él. Teljesen szlovák legénységű ezredek harcoltak a honvédseregben. Az erdélyi románok és a délvidéki szerbek többségének, valamint a dél-erdélyi szászok és a felvidéki szlovákok egy részének kivételével a nemzetiségi lakosság lojális maradt a közös hazához, amelytől a jobbágyfelszabadítást, a törvény előtti egyenlőséget és a közteherviselést kapta.

A forradalom legfontosabb célja, a rendi viszonyok megszüntetése és a polgári átalakulás megvalósult, ha végül nem is a független Magyarország keretében (de mint tudjuk, 1849 áprilisáig a függetlenség nem is tartozott a háborús célok közé). A fegyveres harc elbukott ugyan, de „a kőszívű ember unokái” megnyerték – hogy Albert Camus szavait idézzük – a királyi örökséget, a szabadságot.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 03. 13.

hirdetés
hirdetés
Vezércikk
A spájzban vannak
Pápay György
Vlagyimir Putyinról napjainkra két, egymástól homlokegyenest különböző kép alakult ki a hazai nyilvánosságban.
Vélemény
Megújuló energiák, luddita politikusok
Torba Tamás
Mindenki addig akarja eladni az olaját és a földgázát, amíg van valaki, aki megveszi.
Legolvasottabb
Legfrissebb
A címlapról ajánljuk
Háttér, riport, interjú
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása