Jogunkban áll szavazni

B. Molnár László

2017. február 15., szerda 08:59, frissítve: szerda 09:07

Valami egészen furcsa, normális polgártól nagyon idegen hangulat kezd eluralkodni Magyarországon a 2024-es olimpia és paralimpia rendezési jogáért való pályázat miatt. Aki nem fogadja el kérdés, érdeklődés, netán bizonyos korrupciógyanús ügyek miatt kétkedés nélkül azt, hogy Magyarország igenis mer nagyot álmodni, és mindenáron olimpiát és paralimpiát akar rendezni, az immár hazaáruló. Keresem a szalonképes kifejezést, de csak azt tudom mondani, hogy ez ugyanolyan ostobaság, mint ha valakit, aki a liberális eszmék helyett a nemzeti eszméket helyezi előtérbe, rögtön lenácizzák, lerasszistázzák. Érvek nélkül.

Most itt tartunk, a mai, megosztott, párbeszédre lassan képtelen világunkban. Pedig az a világ legtermészetesebb dolga minden demokratikus országban – persze megfelelő politikai kulturáltság mellett –, hogy egy olyan kérdésben, mint például egy olimpia és paralimpia megrendezése, kikérik az adott ország vagy város polgárainak véleményét. Mert tévedés azt feltételezni, hogy valamennyi aláíró ellenzi azt, hogy 2024-ben Budapest lássa vendégül a világ sportolóit. Nem erről van szó. Egyszerűen csak és kizárólag arról, hogy az emberek azt szeretnék – jelen esetben Budapesten –, hogy ne a fejük felett döntsenek egy ilyen horderejű kérdésben. Érdekes, nem lett sem hazaáruló, sem fasiszta senki Bostonban és Hamburgban akkor, amikor az urnákhoz járuló polgárok végül – hol népszavazással, hol pedig polgármester-választással – a pályázat visszavonására késztették az ottani vezetőket.

Ráadásul jogunk van a véleményalkotáson kívül ahhoz is, hogy a valós kiadásokról tudjunk. A sportközgazdász szakma 6000-6500 milliárd forintos végső kiadást sem tart kizártnak, hiszen az olimpia sikeres lebonyolításának alapja a majdnem tökéletes infrastruktúra. Sőt a Dagály költségeinek gigantikus növekedése után jobban oda kéne figyelni a 2020-as olimpia házigazdájára, Tokióra, hiszen az ottani költségek jelenleg 10 500 milliárd forintnyi összegnél tartanak.

Bevallom, én olimpiapárti vagyok, de nem mindenáron 2024-ben. Annak ellenére, hogy sokszor elhangzott az a tétel, miszerint az infrastrukturális beruházásokat az olimpia nélkül is végigcsinálják, azért a kormány óvatosságát mutatja, a tavaly szeptember 21-én megjelent Magyar Közlönyben olvasható rendelet szerint a NOB döntéséig az 1-es villamos meghosszabbítását az Etele térig (munka vége: 2017), illetve a 2-es és 51-es villamos felújítását (2021) merte vállalni a kabinet. Ráadásul néhány kisebb létesítményen kívül gyakorlatilag a legtöbb szükséges stadion, csarnok csak látványfotókon és maketten van meg az olimpiához és paralimpiához szükséges sportlétesítmények közül, holott ezeknek a beruházásoknak már javában el kellett volna kezdődniük.

Ugyanis bármilyen hazafiatlan is egyesek szerint, ahhoz azért totálisan vaknak kell lenni, hogy ne lássuk, ellenlábasaink, Párizs és Los Angeles mennyire előttünk jár. Párizsban ma napi szinten nyolc és fél millió embert szolgál ki a tömegközlekedés 13 metróvonallal, de 2024-ig további négy metróvonal építését tervezik, míg az angyalok városában a már most meglévő létesítményeket kétszer hat-nyolc sávos autópályák kötik össze. És mindkét város szinte holnap képes lenne megrendezni a nyári játékokat.

Ám merhetünk nagyot álmodni, igenis képesek lehetünk nyerni. De arról, hogy az emberek – akiknek józan többsége hajlana a budapesti pályázat támogatására – maguk dönthessenek, vállalják-e az ezzel járó valós kiadásokat, nem kell, és nem is szabad lemondanunk.

Hogy ne járjunk úgy, mint a Bödőcs Tibor által emlegetett magyar ember: pocsolyát lát, és egyből delfinshow-t szeretne benne rendezni. Mindegy, mi lesz a következménye.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.02.15.