Kormányzati parasztvakítás

Megosztókampányba kezdett a kabinet, miután megharagudtak a fővárosiakra

György Zsombor

György Zsombor

2017. március 4., szombat 18:30, frissítve: szombat 19:49

Fűtheti-e bosszúvágy a kormányt? Egymás ellen fordíthat-e különböző társadalmi helyzetű embereket, csak mert haragszik vagy mert hideg számítások alapján az érdekei ezt diktálják? A kérdés nagyon is aktuális, és mivel ijesztő kormányzati stratégia rajzolódik ki éppen, fontos beszélni róla. Lévén úgy tűnik, várható társadalmi károk ide vagy oda, a kormányzat keményen belefogott a fővárosiak és a vidékiek megosztásába.

A momentumos Mécs János évekkel ezelőtti szatirikus, valójában egyáltalán nem a vidékiekről szóló írásának kifacsarása némi naivitással tűnhetett kezdetben az ifjúfideszisták túlbuzgóságának. Ma már egyértelmű, a gépezet arra játszik, hogy a szemellenzősök sokasága a nagy számok törvénye alapján úgyis elhiszi, amit hall, anélkül, hogy gondolkodna vagy utánaolvasna a tényeknek. Nem zörög a haraszt – ugye, a besározás, dezinformálás e módszere régóta ismert. Ám az, hogy egy XXI. századi népi-urbánus vita epicentrumává válhat a momentumos fiatalember szösszenete, mégiscsak mellbevágó.

A szálakat most is a miniszterelnök mozgatja, aki keddi iparkamarai beszédében nem győzte hangsúlyozni, hogy ő bizony falusi ember. Orbán Viktor közéleti színre lépése óta idegenül mozog az úgynevezett urbánus értelmiség köreiben, amiért nem csak ő a felelős: ez a bizonyos urbánus értelmiség – gyakran aggatják rá okkal vagy ok nélkül a liberális jelzőt is – bizony nem éppen befogadó társaság. Ritkán tolerálja a más véleményen lévőket, a más megoldásokat keresőket. Márpedig hiába volt egykor Orbán Viktor is liberális, mindig más úton járt, mint a „városiak”, aztán teljesen hátat is fordított nekik. De immár nem csak nekik, ennek a szűk véleményformáló, vagy gyakran inkább véleménydiktáló társaságnak. Miközben táborát – mint puli a nyájat – próbálta egyre inkább összeterelni, egy zászló alá felsorakoztatni, egyre több sebet ejtett azokon, akik más mezőkre tévedtek.

Így jutottunk el a látszólag népi-plebejus miniszterelnöki és kormányzati világképhez, és odáig, hogy a budapestiek okkal érezhetik úgy, büntetik őket. A rendszerben akad még némi kommunikációs zavar, nem derült ki pontosan, mire jut és mire nem jut pénz, az viszont kristálytisztán kirajzolódott, hogy az olimpiai tervek bukása miatt olyan fejlesztések is elmaradnak, amelyekre a világeseménytől függetlenül is szükség volna. Nem kell az „álomgyilkos” budapestieknek olimpia? Akkor nem kapnak rendes reptéri utat, felújított metróállomást, kijavított HÉV-pályát és még sok minden mást sem. Jól jön majd az a pénz vidéken!

A miniszterelnök Felcsúton kapott stadiont, Budapesten nem kapott olimpiát. Ilyen egyszerű volna? Félreértés ne essék, a vidék fejlesztése nagyon is fontos, ám ez nem tesz elfogadható semmiféle törekvést, amely a fővárosi és a vidéki magyarokat akarja szembeállítani egymással. A hideg számítás alapja az lehet, hogy a Fidesz szavazóbázisának jelentős részét – ahogy az olimpia támogatói bázisát is – a Budapest zajától távoli kis települések adják, meg a „polgárvárosok”, bár azok lakóiban sem bízhat annyira a kormányfő (lásd a veszprémi eredményeket), mint az „igazi vidékiekben”. Őket pedig még szorosabban össze kell terelni most, hogy veszélyben a haza.

Amiről beszélünk, az főként propaganda, hiszen a kistelepülések lakóit az ígéretek ellenére az elmúlt években sem kényeztették el, a közösségi közlekedés visszavágása, az oktatásból való forráskivonás nem állt meg, a szubszidiaritás elve sokat sérült. Az önkormányzatoktól pénzt és hatásköröket vontak el, az állami földek kiárusítása pedig döntően a vidéket eddig is uralókat hozta helyzetbe. Tény persze az is, hogy a címkézett uniós támogatásokat – jórészt ebből épül az ország, ezt a kormányfő hívei se nagyon feledjék – nem lehet csak úgy bárhol elkölteni. Ha viszont eleve a vidék felzárkóztatását célozzák bizonyos források, akkor finoman szólva nem elegáns azokat a kormány nagylelkű adományaként feltüntetni – szintén e propaganda keretében.

Orbán Viktor keddi előadásán „földszagú valóságról” beszélt, amivel kapcsolatban az iparkamarától és a választókerületi képviselőktől kapnak visszajelzéseket. Meglehet, érdemes volna ténylegesen is ellátogatni a magyar végekre, azokhoz az emberekhez, akiknek aktív többsége annyi balszerencse közt is kiállt eddig a jobboldali kormányzás mellett, hiszen nem látott más alternatívát.

A kormányzat jól felmérte a társadalmi viszonyokat, de épp ennek tudatában van különösen nagy súlya a fenti kérdésnek: annak, hogy folytatódhat-e az egymás ellen hergelés. Állhat-e bosszút bárki hatalma birtokában vélt vagy valós kirekesztettségéért, „zsenialitása” el nem ismeréséért? A válasz természetesen az, hogy nem. Különben hogyan is lehetne Orbán Viktor a nemzeti egység miniszterelnöke?

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.03.04.