Szubjektív ítéleteink

Hosszú Katinka volt 2016-ban a világ második legjobb női sportolója

B. Molnár László

2017. január 11., szerda 09:48

Mostanában a nemzetközi sportvilág azzal volt elfoglalva, hogy megválassza a 2016-os esztendő legjobbjait. Az év legfontosabb sporteseményeinek – lásd riói olimpia –, a legnagyobb világversenyeknek a győztesei bizton számíthattak arra, hogy szinte valamennyi szavazáson bekerülhetnek a legjobbak közé. Persze mint minden hasonló rangsorolás, a legjobb sportolókról való döntés is objektív eredményekre épülő szubjektív vélemények sokaságán alapul: azon, hogy a szavazásban részt vevő személyek miként gondolkodnak egy-egy sportolóról vagy sportágról.

Az bizonyára nem képezi vita tárgyát, hogy a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) a tárgyilagosság igényével lép fel, hiszen nemrég 110 ország 382 újságírója voksolt arról, ki volt 2016 legjobbja a nők és a férfiak között. A tízes rangsorban a férfiaknál sajnos nem találhatunk magyar sportolót, míg a hölgyeknél Hosszú Katinkát a második helyre szavazták be a kollégák. Elnézve a rangsort – természetesen az objektív eredményekre épülő szubjektív véleményem alapján –, bizony akad, aki eddigi életműve alapján, és nem a tavalyi kimagasló teljesítményéért került be a top 10-be. Példaként Serena Williamst említeném elsőként, aki a lista harmadik helyén végzett – úgy, hogy tavaly elveszítette világelsőségét, és alig teniszezett, igaz, Wimbledonban megszerezte a 22. egyéni Grand Slam-trófeáját –, megelőzve például a riói olimpia négyszeres aranyérmesét, a szintén amerikai úszót, Katie Ledeczkyt, vagy a tenisz trónjáról éppen őt letaszító, két Grand Slam-tornát nyerő, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes német Angelique Kerbert. Nekünk, magyaroknak tökéletesen érthetetlen lehet, hogy mit keres a lista hetedik helyén a Rióban egyetlen ezüstérmet szerző középtávfutó, Genzebe Dibaba, miközben például Kozák Danuta szóba sem került a legjobbak között.

Az a Kozák Danuta, aki saját sportágának, a kajak-kenunak jelenleg nemektől függetlenül a legfényesebb csillaga. Aki a 2012-es londoni olimpián megszerzett két bajnoki címét – egyesben és négyesben – nemcsak hogy megvédte Rióban, de betegen rajthoz állva a párosok aranyát is megnyerte. Azaz mára ötszörös olimpiai bajnokká vált. Mindezt úgy, hogy mindhárom számban a 2016-os Európa-bajnoki aranyakat is az ő nyakába akasztották: ahol indult, ő volt a legjobb. Hogy nem hatszoros olimpiai bajnok, arról nem ő tehet, ugyanis Londonban a párost – noha a válogatókon ő volt a legjobb – el kellett engednie, mert az időrend alapján nem tudta volna megcsinálni. Rióban ez már nem volt akadály…

Mégis mi az oka, hogy szinte egyetlen komoly szavazáson sem merült fel a neve a legjobbak között? Talán az – és ez nekünk, magyaroknak igencsak fájó pont lehet –, hogy most feketén-fehéren kiderült: a kajak-kenu mint sportág sem anyagi, sem erkölcsi megbecsültségét tekintve nincs sehol a nagy húzóágazatokhoz, vagyis az úszáshoz, az atlétikához, a tornához vagy éppenséggel a teniszhez, a labdarúgáshoz képest. Csütörtökön 2016 legjobb magyar sportolóit választják meg. Itt, a szűkebb hazájában Kozák Danuta két kategóriában is a legjobb három között van – nőknél és csapatban a Szabó Gabriellával alkotott párossal, valamint a négyessel –, ám félő, ötszörös olimpiai bajnokként nem terem számára újabb arany. Ugyanis a labdarúgó-válogatott negyvennégy év után kijutott az Európa-bajnokságra, sőt, csoportjából elsőként tovább is jutott. Emlékezve arra, milyen katarzis volt ez a sikerekre ácsingózó magyar szurkolók számára, nem lenne meglepő, ha a nemzeti tizenegy megelőzéséhez két olimpiai bajnoki cím sem lenne elég.

Egyéniben pedig ott van a briliáns úszó Hosszú Katinka, aki Kozákhoz hasonlóan három aranyat nyert Rióban, szintén aratott az olimpia előtti Európa-bajnokságon, ráadásul szokás szerint „szétverte a világot” a rövid pályás szezonban. Eredményességben tehát egyformák – azért ne feledjük, Kozák Danuta megvédte a címeit, ami mindig nehezebb, mint megszerezni –, ezenkívül viszont maximum abban hasonlítanak, hogy mindkettőjüknek a férje az edzője. A medencében utolérhetetlen Katinka a parton mutatott viselkedésével időnként jobban megosztja az országot, mint a politikusok – férje, Shane Tusup még inkább –, míg az anyaszerepre készülő Danuta csendes személyiség, akárcsak férje, a szűk sportágán kívül szinte senki által nem ismert Somogyi Béla, aki ugyanúgy a londoni olimpia után vette át felesége szakmai munkájának irányítását, mint Tusup. És ugyanúgy támadták érte. Legalábbis akkor...

Hogy végleg bebizonyosodjon, mennyire szubjektív egy ilyen szavazás: Shane Tusup ott van a legjobb három edző között, míg Somogyi Béla nincs köztük. Ha csak az objektív eredményeket nézzük, minden egyforma, ha belevisszük szubjektív érzéseinket is: tűz és víz. Viszont dönteni kell. Így ide is remekül illik az ismert rockopera nagy kérdése: Mondd, te kit választanál?

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.01.11.