24 milliárdos kárt okozott Veres János?

Budai feljelentést tett
MNO-KA
Forrás: MTI
2011. október 06., csütörtök 11:26
Feljelentést tett Budai Gyula, az elszámoltatási kormánybiztos a Budapest Airport (BA) Zrt. privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
Hirdetés

Budai Gyula a Központi Nyomozó Főügyészségen tett feljelentésről csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján számolt be, közölve, hogy vizsgálata szerint a BA „hibás privatizációja” – elmaradt fejlesztések és az ezzel kapcsolatos szankciók hiánya – miatt a magyar államot körülbelül 85 millió euró – mai árfolyamon számítva hozzávetőleg 24 milliárd forint – kár érte.

A kormánybiztos emlékeztetett, a repülőtér-kezelő BA privatizációja 2005 végén zárult le, mégpedig úgy, hogy az eszközök egy részét eladták, a földterületek és az építmények azonban állami tulajdonban maradtak. Szavai szerint az eljárás során a nyertes pályázót, a British Airports Authorityt (BAA) a Wallis Zrt. segítette, s „e segítség eredményeképpen” Bajnai Gordon, a Wallis akkori vezérigazgatója a BA igazgatóságának elnöke lett, ám erről a pozíciójáról a későbbi miniszteri kinevezése miatt lemondott. A privatizációs szerződés megkötése a BAA-val azonban meghiúsult – idézte fel –, ezért a pályázaton második helyezett Hochtieffel kötötte meg az állam a kontraktust.

A Pénzügyminisztériumot (PM) a privatizáció során Draskovics Tibor akkori tárcavezető, majd utódja, Veres János képviselte – közölte Budai. „Az elrontott privatizációs szerződést” Veres János írta alá – mondta, megjegyezve, hogy azért tette a büntetőfeljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen, mert Veres János jelenleg is országgyűlési képviselő.

A szerződésben a vevő kötelezettséget vállalt bizonyos fejlesztésekre, amelyeket 2011-ig kellett volna megvalósítania, s a BA Zrt.-nek így összesen 260 millió eurót kellett volna beruházásra fordítania, a vagyongyarapodás pedig a magyar államot illette volna meg – fejtette ki, kiemelve ugyanakkor, hogy a szerződések nem tartalmaztak megfelelő garanciát az állam számára arra nézve, ha elmaradnak a vállalt beruházások. „Veres János olyan szerződést írt alá a nyertes pályázóval, amely semmilyen garanciát nem tartalmazott arra vonatkozólag, hogy mi lesz akkor, ha azok a specifikus fejlesztési kötelezettségvállalások, amelyek konkrét beruházásokat jelentettek volna, elmaradnak” – mondta az elszámoltatásért felelős kormánybiztos, azzal folytatva, hogy az államot képviselő vagyonkezelő és a BA Zrt. között több tárgyalás is történt a teljesítések átütemezéséről.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a kontraktusnak volt egy kitétele, amely szerint akkor lehet évente tárgyalásokat kezdeni az átütemezésről, ha a vagyonkezelési szerződésben meghatározott utasszám-előrejelzéstől elmarad a tényleges utasszám; ez 2006-tól kezdve így van. A vagyonkezelővel folytatott tárgyalások eredményeként „a magyar állam számára hátrányos átütemezést hajtottak végre”, amelynek eredménye a több mint 80 millió eurós kár – összegezte.

Budai álláspontja szerint az ügyben a felelősség a „hibás szerződések” miatt a döntéshozó PM-et vagy az előkészítést végző vagyonkezelőt terhelheti. Kitért ugyanakkor arra, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. akkori vezérigazgatója, Tátrai Miklós nem önhatalmúlag, hanem az akkori pénzügyminiszter felhatalmazása alapján kötött szerződést a kötelezettségvállalások átütemezésére. Hozzáfűzte továbbá, hogy a magyar állam hiába tartotta meg a részvények 25 plusz 1 százalékát, a BA 2006 óta nem fizetett osztalékot az államnak.

Kérdésre elmondta, vizsgálatának összefoglalóját eljuttatta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszterhez is, és – mint a tulajdonosi jogok gyakorlóját – tulajdonosi vizsgálat lefolytatására kérte fel.

Hozzászólások

  1. 2012. február 10., péntek 17:37
    Satra!
    Ott a pont,és az igazságot is keresni.A gazságot csak egy betű különbözteti
    az igazságtól,és ennek az i-nek az eltüntetéséhez a jelenleg hatályos jogszabályok nagyban besegítenek.
  2. satra 2011. november 25., péntek 14:11
    Szerintem az eu-imf azért minősít le, kényszerít bennünket ujabb adósságba hogy a veres-gyurcsany-bajnai-kuncze- és többi rabló nehogy a bíróság elé kerüljön , baloldali tolvajokért egy országot visznek csődbe , Fidesz nehogy börtönbe juttassa a besúgó tolvaj bandát.Ezért kiabál a az mszp-lmp-jobbik-dk kormányváltást lemondást.Mszmp-mszp annyira jól kijátszotta a magyar népet a nyugati parazitáknak ,hogy megvédi őket bármi áron.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
25
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló