A győzelem a fontos

Pajor-Gyulai László

2016. augusztus 6., szombat 00:01

Se szeri, se száma az olimpiával kapcsolatos közhelyeknek. Például: ép testben ép lélek – Pierre de Coubertin, a NOB első elnöke, az újkori olimpiák szülőatyja is gyakran hangoztatta a sport népszerűsítésére, de ez volt Harry Truman amerikai elnök kedvenc szállóigéje is, és előszeretettel nyomultak vele az egykori, a sportban is szomorú emlékű NDK sportvezető is. Kár, hogy a forrás, azaz Decimus Iunius Iuvenalis a második század elején írt szatíráinak egyikében eredetileg azt fogalmazta meg, azért kell imádkozni, hogy egészséges legyen a lelkünk az egészséges testben. Azaz nem az egészséges test a záloga az ép léleknek, hanem a szövegkörnyezetet is figyelembe véve azt mondja, egészséges lélek nélkül az egészséges test fabatkát sem ér, tehát egyáltalán nem a mozgásra, a test építésére akar ösztönözni.

Aztán ott van a legismertebb közhely: nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. Csakugyan? Coubertin báró e bölcselettel az amatörizmus eszményét kívánta megalapozni, ám ez ma már legfeljebb mosolyt csalhat az arcunkra, hisz tudjuk, az amatörizmus legfeljebb Eric Moussambanit termelheti ki, talán mindenki emlékszik rá, ő volt az az egyenlítői-guineai úszó, aki csaknem két perc alatt úszta le a száz gyorsot, és kis híján belefulladt a medencébe a 2000-es sydney-i olimpián. Ma olyan olimpia kezdődött, amelyen kőkemény, elszánt és nem a részvételért, hanem a győzelemért harcba szálló sportolók küzdenek, szó sincs kedvtelésről, ép testben ép lélekről, a dicsőséget ma már dollárszázezrekre vagy akár -milliókra árazzák be.

Talán éppen a tetszetős, ám inkább utópisztikus, mint valós közhelyek elvesztése miatt nem jönnek át az üzlet hatalmáról, a doppingról, a csalásról szóló kakofónián azok a hangok, amelyek arról adnak hírt, hogy a sportvilág, és egyáltalán a világ legnagyobb érdeklődését kiváltó eseményének lehetünk tanúi mától két héten keresztül. Érthető, mert első látásra tényleg szörnyű, hogy a pénz ennyire rátelepedett az olimpiára is. A televíziós jogokat birtokló amerikai NBC még az úszódöntők időpontját is megszabhatta, de a pénz a motorja a doppingnak is, hiszen egzisztenciák múlhatnak századmásodperceken, és sokan vélik úgy, hogy megéri a kockázatot – a lebukásét és az egészségkárosodásét is – a siker, a hírnév, a csúcs és a velük járó anyagi biztonság még az unokáiknak is. Egy magyar olimpiai bajnok honfitársaink átlagosan tizennégy évi fizetését zsebelheti be egy aranyéremmel, és akkor ott van még a busás életjáradék s a népszerűséggel járó mellékes lehetőségek kihasználása.

Ám amikor erről beszélünk, mi is csalunk, és magunkat csapjuk be. Álszentség szörnyülködni, közben pedig elvárni az emberi teljesítőképesség határait meghaladó csodálatos teljesítményeket. Mi világcsúcsokra szomjazunk, holott létezik áthághatatlan határ, hiszen olyan sohasem lesz, hogy egy ember mondjuk két másodperc alatt fut száz métert, vagy tíz méter magasan ugorja át a lécet, és ha nosztalgiánk támadna az amatörizmus iránt, lássuk be, az olimpia a munka után végzett edzésekkel elért eredményekkel a kutyát sem érdekelné már. A dopping persze más, az az esély egyenlőségéről szól elsősorban: a gazdag, a szerekbe sok pénzt beleölő országok behozhatatlanul elhúznának, az ellene zajló harc a nemes eszmék utolsó, ám jelentős hírmondója.

Mégis azt javaslom, nézzük, élvezzük, szurkoljunk, tapsoljunk, essen le az állunk, csodáljuk, és – ha már közhelyekkel kezdtem, hadd zárjak is azzal – éljünk a mának: merjük remélni, hogy egy új ellenőrzési módszer miatt tíz év múlva nem írja át a mai sorrendeket az élet.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016.08.06.