Öt-hat éve minden egyes kiadványukban szépen lefelé simul az inflációs görbe, megnyugtató hatást kifejtve az elemzések olvasóira: igen, majd jövőre jobb lesz, már látni a fényt az alagút végén, csak egy kis kitartás és mérséklődik a drágulás. Végül is a jegybank írásba foglalt fő feladata ez, és nem más: az árstabilitás biztosítása. Ennek a szent célnak az érdekében, legalábbis erre hivatkozva tartják a régióban a legmagasabb szinten, jelenleg hét százalékon az alapkamatot. A legfrissebb statisztikák katasztrofálisak: miközben a gazdaság lassul – többek között az irreális alapkamat miatt –, az infláció még mindig hat százalék körül alakul. A monetáris politika teljes csődöt mondott.

Egyrészt a jegybank elbukott az infláció elleni harcban. Továbbra is nálunk emelkednek az árak a leggyorsabban az egész Európai Unióban, ráadásul annak ellenére, hogy Magyarországon a legmagasabb az alapkamat. Kell ennél több magyarázat?

Már nem hihető egyetlen okfejtés sem az MNB részéről. Évek óta ugyanazt halljuk: az ok a magas nyersanyagár, energiaár, élelmiszerár begyűrűzése. De a kedvezőtlen világpiaci hatások miért csak a Kárpát-medencében fejtenék ki a hatásukat? A világpiaci ár ezek szerint megáll valahol a Lajtánál, elgondolkozik, és úgy dönt, hogy itt meglódul, majd az országot elhagyva ismét csökkenni kezd? Egyetlen épkézláb indoklás sem látott eddig napvilágot, amely hitelesen alátámasztaná, hogy a rendkívül magas magyar kamatszint, a gyér lakossági fogyasztás és a stagnáló gazdasági teljesítmény ellenére még mindig hömpölyög az infláció. Mivel a jegybank hivatalos célja, mármint az árstabilizáció elérése nem sikerült, levonhatjuk a következtetést, hogy a magas kamat fegyverével nem az inflációt, hanem a beruházásokat és a gazdaság élénkítését sikerült túszul ejteniük. Egyszerű: ha a bankok biztonságos forintbefektetést szeretnének, akkor állampapírt vesznek, amelynek kamata hét-nyolc százalék. Ezt biztosan megkapják, sem ügyfelekkel, sem kockázatkezeléssel nem kell bíbelődniük. Másrészt vásárolhatnak kéthetes MNB-kötvényt, ez esetben is mérget vehetnek rá, hogy hozzájutnak a hétszázalékos hasznukhoz. Ha viszont mégis úgy döntenek, hogy hiteleznek a lakosságnak és a vállalkozásoknak, akkor a hét százalékra nyilvánvalóan ráteszik a saját hasznukat, költségeiket, és a hitelkihelyezés kockázatából adódó lehetséges veszteségeket. Így mire a hitel eljutna a beruházóhoz, addigra 11-15 százalékra kerekedik a kamatszint. Ki tud ennyi profitot hosszú távon és tisztességesen kigazdálkodni? Nem sokan. A tavalyi és az idei beruházási adatok szerint évek óta jelentős csökkenés tapasztalható, még az amúgy is rossz előző évekhez viszonyítva is. Mindez nyilvánvalóan kevesebb munkahelyet és befizetett adót jelent. A magas kamatoknak tudható be az építőipar 10-15 százalékos évi visszaesése is.

A Népszabadság ugyan impozáns adatokat közölt tegnapi számában néhány régiós állam gazdasági növekedéséről, azt azonban elfelejtette hozzátenni, hogy egyik mintaországban sincs hétszázalékos alapkamat, amely megfojtja a növekedést, akadályozza a beruházásokat, mérsékli a foglalkoztatottak számát, mi több, még generálja is a szegények adóját, az inflációt. A valódi piac – a gazdaság, a termelők, a fogyasztók, a társadalom – kamatcsökkentést vár, sőt ma már követel a monetáris tanácstól, mert az eddigi monetáris politika zsákutcába vitt. Simor András elnök nemsokára úgyis távozik, neki már mindegy, de az országnak nem.