Az Országgyűlés úgy hiheti, ezzel a formulával megtalálta a közmondás szerinti ideális megoldást, jelesen: a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad, ám ez hiú reménykedés csupán. Mert attól, hogy a pártok költségvetési támogatásából csípik le ezt a majdnem kétmillió forintot, még a magyar államnak kell a büntetést kifizetnie, magyarán mi, adófizetők vagyunk kénytelenek finanszírozni Strasbourg pofátlan hányavetiségét, s valójában nekünk mindegy, hogy az összeggel a pártokat rövidítik meg, a néphadsereget, netán a Szivárvány egyesületet. Mert a büntetés igazságtalan, ostoba, gusztustalan és felháborító, így az a mellékes körülmény, hogy a pénzt a nem nagy népszerűségnek örvendő pártoktól veszik el, egy csöppet sem vigasztal senkit.

Nem tudom, hogy a magyar költségvetésben van-e olyan tétel, amelyet a nemzetközi büntetések kifizetésére szánnak, de ha nincs, akkor a jövő évi büdzsében feltétlenül különítsék el valamely csinos összeget effajta célokra, bár lehet, hogy a pártok támogatása is e végett maradt meg.

Mert a törvény is megmarad.

Több mint húszesztendős immár, de ezalatt sem sikerült soha teljes mértékben érvényt szerezni neki, igaz, hazánkat még nem büntették miatta. Voltak persze vadhajtásai is, például az Aranycsapat mezét azért nem lehetett lemásolni és sokszorosítani, mert a mellén a régi rákosista címer virított, s ha már a magyar labdarúgás ott tart, ahol tart, legalább a kölykök ne önkényuralmi jelképbe öltözve rúgjanak luftot. Így a magyar gyerek nyugodtan focizhat Ronaldo mezében, de Puskás-mezben nem, mert az megzavarná a morális érzéket és a történelmi öntudatát.

Bezzeg Fratanolo János, a Munkáspárt 2006 korábbi elnöke saját történelmi öntudatának csúcsára hágott. Jó, hogy a strasbourgi bíróság azt nem mondta ki, hogy a bolsevizmus olyan tömeggyilkos eszme, amelyből a modern európai gondolat táplálkozik. Nem mondta ki, de a jelek szerint gondolta és gondolja, nagy egyetértésben Fratanolo Jánossal, aki nyilván még büszke is pártjának múltjára, régi és újdonsült eszmetársai jelenére és arra a ragyogó jövőre, amelyet tőlük várhatunk.

Túl azon, hogy Strasbourg, s rajta keresztül a „haladó” Európa mennyire semmibe veszi a magyar törvényeket (s ha a törvényeinket, akkor hazánkat is), van ennek a jogtipró ítéletnek egy nagyon kézenfekvő, nagyon aljas és nagyon kártékony gyakorlati következménye is. Bizonyos önkényuralmi jelkép viseléséért ezentúl nem büntetés, hanem publicitás, hírnév és nem kevés pénzjutalom jár, hiszen aki vörös csillagot, sarló-kalapácsot aggat magára, az okkal számíthat Strasbourg vele szemben nagyvonalú, a magyar állammal nemzeti önérzetünkkel szemben kemény és lenéző ítéletre.

Ezek a komcsik mindig tudták, hogyan lehet munka nélkül nagy pénzekhez jutni.