A valóság összeköt

Pintér Bence

Pintér Bence

2017. február 13., hétfő 00:01, frissítve: kedd 23:04

Teljesen jogosnak éreztem, amikor a Momentum színre lépése után többen is fennakadtak a mozgalom arcai által hangsúlyozott ideológiákon túllépő politikán. Sokan rögtön a színtelen-szagtalan, „szakértői kormány” című kamut érezték visszalopakodni a közbeszédbe. Én jó megúszós szövegnek gondoltam ezt, amivel el lehet odázni a választ addig, amíg ki nem találják, hogyan lehetne manapság vonzónak eladni a nyugati liberális konszenzust az „illiberális mintaállamban”. Aztán a mozgalom tagjaival beszélgetve megértettem, mire gondolnak.

Például arra, hogy influenzajárvány közepén nincs se szappan, se meleg víz kézmosáshoz az egykori általános iskolámban. A parketta elkopott, a festés silány állapota pedig csak azért nem feltűnő, mert a tanító néni, a gyerekek és a szülők első dolga volt addig aggatni a dekorációkat a falra, amíg már nem látszott az eredeti. Ez az iskola nem egy faluszélen, az ország keleti felében, hanem egy nyugati megyeszékhely belvárosában áll. Szappan lesz, ha a szülők összedobják a rá valót; festés is lesz, ha nyáron ismét a szülők vagy egy jó fej vállalkozó kifesti. Meleg víz? Talán az is lesz egyszer. Nem ideológiai kérdés az, hogy nemcsak a járvány közepén, de mindig legyen az iskolában szappan, kréta és vécépapír; hogy az oktatási, egészségügyi intézményekben emberi körülmények között lehessen létezni. Hogy legyen például mindig, mindenhol meleg víz. Tényleg össze tud kötni egy konzervatívot, egy liberálist és egy baloldalit, ha az ehhez hasonló elemi követelmények nem teljesülnek.

Egyre inkább úgy látszik azonban, hogy a kormánynak, a kormányhoz végsőkig hű elitnek és választóik egy részének ezek a mindenki által tapasztalható dolgok nem igazán számítanak. Nem közhely, nem demagógia, hogy szétrohadnak a kórházak; ahogy az sem, hogy a szülők pluszráfordításai nélkül hamarosan szétesnének az állami iskolák. Ez a valóság. Nagy rendszer mindkettő, olyan nagy, aminek átszabása még kétharmados felhatalmazással és értő, türelmes kézzel is nagy, több cikluson átívelő feladat. Mégsem történt a 2010 óta regnáló kormányok alatt sem semmi olyan, ami hosszú távra megnyugtató helyzetet teremthetne.

Lefolytattunk több háborút, a kormány naponta megbirkózik olyan hatalmasságokkal, mint Brüsszel, Gyurcsány, a balliberális média, a rezsi vagy éppen Soros György. Persze a látszatjátszmák, részigazságok és a „nemzeti tőkések” megerősítésének világán túl eredményeket is tud felmutatni a kormány, mégis: úgy tűnik, egy olimpia megrendezése fontosabb dolog manapság, mint az, hogy a legalapvetőbb dolgokban normális szolgáltatást tudjon nyújtani az állam a polgárainak. A miniszterelnök által folyton citált történelmi távlatokba, a dicső jövő ígéretébe illeszkedik az olimpia. De közben itt kopognak a szürke hétköznapok.

Erre mondja most azt pár fiatal, hogy bőven elég volt. A Fidesz és a baloldali ellenzéke, de részben még a Jobbik és az LMP is egy olyan játszmában van lekötve, amit ez a korosztály már nem vagy csak nehezen tud értelmezni; olyan sérelmek által táplált gyűlöleteket, olyan magatartásformákat lát, amik nem a sajátjai, és nem is tud a sajátjává tenni. Bármennyire demagógnak tűnik is, őszintén nem érti, hogyan vetődhet fel az olimpiarendezés egy olyan országban, ahol sok szempontból elkeserítő viszonyok uralkodnak.

A párttá váló Momentum Mozgalom első célja benyomásaim alapján az, hogy ezekben az alapvető dolgokban hozzanak változást, utána pedig akár szét is robbanhatnak, mint az atom – ahogy ők fogalmaztak. De ha addigra lesz szappan és meleg víz minden magyar általános iskolában, akkor ez őket nem fogja zavarni. Én meg egy olyan pártra szeretnék szavazni – az ügynöklisták feltárásának örök igénye mellett –, amelyik nem történelmi távlatokban ígér nekem olimpiás szép jövőt, hanem mondjuk a jövő évre szappant az iskolákba.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.02.13.