S a világ bajban van. Nagy bajban. S ez nem igazán gazdasági. Ennél sokkal többről van szó. A pénzügyi egyensúly mellett a morális problémákról, s persze a globális egyensúlytalanságról. Addig ugyanis nem lesz rend a világban, amíg egy kultúra, s egy eszme telepszik rá, legyen az bármilyen demokratikus is. Lassan meg kell szokni mindenkinek – s valahol ezt érezték Cameron imázsmékerei is –, hogy nyitni kell.

Vagy legalábbis leplezni a mai szemléletet. S hogy hová kellene nyitni? Ez egyszerre egyszerű, s bonyolult. Ugyanis most már mindenki látja, hogy az eddigi világrendnek vége, de senki nem tudja, hogyan kellene előre menni. Illetve sokan érzik, de erről ma még nem szabad beszélni.  Mert gyengülése ellenére is erős a hangja az „atlanti nagy testvérnek”, s hát meg kellene akadályozni valahogy az európai hajó elsüllyedését is. E két akarat ma már egyre kevésbé esik egybe, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy tényleg Keletről fúj a szél. S nem csak Magyarország tekintetében.

A világ jövőbeli alakulását valójában az fogja meghatározni, hogy mi történik Kínában, Indiában, és persze, mi lesz közben Amerikával. Sokan álmodoznak ugyanis arról, megszűnik mint világhatalom. Erről azonban egyelőre szó sincs.

Viszont azért már most érdemes lenne elgondolkodni azon, milyen is lesz a világ nélküle. Az igazi nagyhatalom nélkül. Hiába ugyanis a G8-ak kiterjesztése G20-ra addig, amíg egy ország akarja meghatározni a világ folyását. S hiába kiabál közben persze bárki, amíg annyi ereje sincs,  hogy legalább a saját régióját rendben tartsa. Meg kell tehát találni azt az egyensúlyt, amely megfelel a változó világnak. Vitatkozhatnak így bármilyen, egyébként aktuális problémákról a világ vezetői, a párbeszéd üres lesz mindaddig, amíg egy hatalom körül forog minden. Obama már  valahol kész arra, hogy nyitottabban nézze a világot, ám még a feltörekvők is óvatosan borítanák a rendet. Európáról nem is beszélve, amely rettenetesen fél elszakadni az atlanti emlőtől. Még akkor is, ha lépten-nyomon értésére adják, hogy szeretik ugyan, de már nem az első számú partnerek. A világnak tehát ideje felnőnie önmagához, s tudomásul vennie, hogy van élet Washington nélkül is. S igazából erre nem képes. A G20-ak már mutatják az új utat, de ez a keret idáig nem tudott túlnőni a  szép dekorációkon. A díszletek mögött ugyanis hiába forrong a hangulat, a vége mindig a megelégedettség hangja, amely elfedi a fő gondokat. S hogy ennél előbbre lehessen lépni, ahhoz elengedhetetlen az alapvető szemléletváltás. S persze, itt messze nem csupán a gazdaságfilozófiai  nyitásról van szó, hanem sokkal többről. Nem oldható meg ugyanis sem az elmélyülő európai, sem pedig a tartós világválság anélkül, hogy valamiféle morális, s érzelmi alapjai ne lennének.

A fiskális gondolkodás mellett ugyanis legalább olyan fontos, hogy német, ukrán, dán, holland, s magyar együtt énekeljen a lembergi főtéren. S ha majd a G20-ak egyszer eljutnak ide, akkor talán a világ is előbbre megy. Arról nem beszélve, hogy egészen más lenne az is, ha Cameron és társai nem csak a dekorációval foglalkoznának.