A bukott miniszterelnök
Szerető Szabolcs
Csakhogy szónoklatában – az őszödi beszédhez hasonlóan – beismerte saját és a mögötte álló politikai tábor totális alkalmatlanságát az ország irányítására. Visszalökték az országot az adósságcsapdába, az előző ciklusban elhibázott gazdaságpolitikát folytattak, s a vezér elveszítette szavahihetőségét, ami gátolja az általa reformpolitikának nevezett irány végigvitelében (e politika bukása volt a népszavazás). Gyurcsány annyira hiteltelen, hogy a New York Timestól a 12 éves fiamig sokan kételkedtek a híreket hallgatva még abban is, hogy valóban otthagyja a kormányfői posztot. A választott technika – a köztársasági elnöknek átadott lemondás helyett konstruktív bizalmatlansági indítvány – indokolja gyanakvásunkat, hiszen ha a parlamenti többség nem tud megegyezni az utódjában, nincs közjogi kényszer a távozására. A kongresszusi beismerés és az akció feltételezett célja ismeretében mégsem valószínű a visszakozás. Az úgynevezett nyitott, nemzeti, szakértői kormány miniszterelnöke leginkább valamelyik neoliberális közgazdász vagy bankár (esetleg a Gyurcsány-klón Bajnai Gordon) lehet, akihez megszerezhető az úgynevezett SZDSZ vagy a függetlenek között ülő piciny Bokros Lajos-munkacsoport (MDF nevű parlamenti párt jelenleg nincs) támogatása. Ehhez le kell küzdeni az MSZP balszárnyának ellenállását is, ami általában sikerülni szokott. Olyan személy jöhet szóba, akinek nincsenek politikusi ambíciói 2010 utánra, aki nem ódzkodik a pofozógép szerepétől, aki a külföld felé garantálja a jövedelemszivattyú működtetését társadalmi robbanás nélkül, és nem korlátozza a féktelen étvágyú szocialista–liberális érdekcsoportokat az uniós és nemzeti források megcsapolásában.
Magyarországnak azonban nem helytartócserére, hanem mélyebb változásra van szüksége. Ennek útjában a bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc csak az egyik akadály, ott van még az a parlament is, amelyik szavazataival a mostani csőd közeli állapotunkat előidézte. Jó tudni, hogy a szocialista vezér maga is beismerte kudarcukat, Őszödön pedig azon közgazdász- elit felett is pálcát tört, amelyik ma a haza megmentőjének szerepét készül eljátszani. Vezércsel, ami most történt, nem több, még ha benne is van a valódi politikai fordulat, az új választás lehetősége is. Egyelőre nincs okunk pezsgőt bontani: a magyar balliberálisok nem kormányképesek, de tovább kísérleteznének velünk. Meddig még?
MNO vezető hírek
Hófúvás miatt továbbra is járhatatlan négy út Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ugyancsak négy út pedig csak egy nyomsávon járható, minden település ugyanakkor megközelíthető.
Blogbejegyzésben válaszolt hétfőn a The American Interest folyóirat internetes kiadásában Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár olvasói levelére Francis Fukuyama.
A katonai elhárítás már Juhász Ferenc minisztersége alatt feltárta a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdasági főosztályán zajló visszaéléseket, és erről jelentést is tett a szaktárca vezetőinek – tudta meg a Magyar Nemzet.
Habár több ponton is a korábbi és az új magyar alaptörvénybe ütközik, jogi úton nem támadható meg a Nemzetközi Valutaalap alapokmányát kihirdető 1982-es törvényerejű rendelet, mely a törvények fölé helyezi a valutaalapot – írja a Magyar Nemzet.