Áder is megjelent a tanácskozáson

Kovács András, TK
Forrás: MTI, MNO
2012. április 13., péntek 12:23
Ülést tart péntek déltől a Fidesz elnöksége a Parlamentben; a megbeszélésen az államfőjelölés szerepel napirenden. A tanácskozásra sajtóhírek szerint meghívták Áder János fideszes európai parlamenti képviselőt is, akit Kövér László házelnök mellett a legesélyesebb államfőjelöltként tartanak számon.

Az államfői jogokat jelenleg gyakorló Kövér László egyébként is tagja az elnökségnek. Az Országházban, Orbán Viktor miniszterelnök dolgozószobája közelében lévő folyosón több újságíró is várakozik.

„Nem az a fajta vagyok, aki elugrik”

A kormánypárton belül több név is felmerült, de Kövér László és Áder János számított a legesélyesebbnek. Kövér az Echo TV-ben április 5-én úgy fogalmazott, hogy az ő jelöltje Áder. Saját maga esetleges jelöltségéről szólva megismételte korábbi álláspontját, és kiemelte: világosan elmondta, mit gondolt erről korábban és most is. „Nem az a fajta vagyok, aki elugrik a felelősségvállalás elől, ha egyébként az a kollektív bölcselet, hogy valamilyen pozícióra én vagyok a legalkalmasabb személy” – mondta, hozzátéve: ugyanakkor korábban is, és most is azt gondolja, hogy az ő esetleges jelölésénél van jobb javaslat, hozzá képest van alkalmasabb személy erre a pozícióra, „több is, nem csak egy”.

Hirdetés

Az esetleges ellenzéki jelölés kapcsán közösen egyeztetett a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Lehet Más a Politika (LMP) és a Demokratikus Koalíció (DK), de végül egyetlen személyt sem javasoltak. A DK később Ivády Gábor metodista lelkész nevét dobta be. A Jobbik Morvai Krisztina európai parlamenti képviselőt és Für Lajos volt honvédelmi minisztert jelölte, de az utóbbi visszalépett.

Nem lesz meglepetés

Orbán április 13-án az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arra a kérdésre, hogy a jelölt személyéről szóló döntés meglepetés lesz-e azokhoz a nevekhez képest, amelyek napok óta forognak a sajtóban, úgy felelt, „ha egy fogadóirodán kellene most téteket megtennem, azt mondanám, semmilyen meglepetés sem lesz”. Bővebben>>>

Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott, hogy a Fidesz–KDNP-frakciószövetség hétfői ülésén tesz javaslatot az új államfő személyére, akit várhatóan az április 23-i héten választ meg az Országgyűlés.

Április 2-án mondott le Schmitt

Schmitt Pál köztársasági elnök április 2-án, hétfőn mondott le az Országgyűlésben. Döntését azzal magyarázta, hogy plágiumügye megosztja a nemzetet, noha államfőként annak egységét kell kifejeznie (Bővebben>>>). Ezt követően a parlament határozatban döntött arról, hogy elfogadja-e az államfő lemondási nyilatkozatát, amelyet a képviselők 338 igen, 5 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett fogadtak el. Az ideiglenes köztársasági elnök Kövér László házelnök lett, míg az ő székét Lezsák Sándor foglalta el.

Természetesen ezt követően rögtön megindultak a találgatások, ki foglalhatja el az elnöki széket, de még ezen a napon kiderült, hogy Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke április 16-án jelölhet új államfőt a kormánypárti frakciószövetség hétfő késő esti felkérése után. A miniszterelnök több mint két órán át tartó egyeztetésen vett részt az államfői feladat- és hatásköröket ellátó Kövér László dolgozószobájában. A fideszes házelnök esetleges jelöléséről ugyanakkor újságíróknak azt mondta, „nem aktuális kérdés”.

Hozzászólások

  1. ancilla 2012. április 13., péntek 14:48
    Blackpeter,

    ha lenne valami a múltjában, már rászabadultak volna.
  2. Blackpeter 2012. április 13., péntek 14:35
    Nagyon remélem,hogy átnézték még a csecsemőkorát is,mert ezek képesek mindenre.
  3. ancilla 2012. április 13., péntek 14:31
    Áder szerintem is a legjobb döntés lenne.
  4. László13 2012. április 13., péntek 14:27
    Áder higgadt, és kevésbé megosztó és konfrontatív, mint Kövér, akit balliberális oldalról nagyon támadnának. Martonyit máris érte támadás, mégpedig jobbról. Pálinkás eléggé exponálta magát a Schmitt ügyben, és szerintem nem is vállalná.

    A felmerült nevek közül kétségtelenül Áder a leglogikusabb választás.
  5. Hahota 2012. április 13., péntek 13:59
    Én is remélem,hogy Áder lesz.A maszop-lmp duó még visszasírja Schmittet,az tuti.
  6. szamóca 2012. április 13., péntek 13:27
    Áder kifejezetten jó döntés lenne, nem úgy, mint Kövér.
  7. satra 2012. április 13., péntek 12:52
    Remélem Áder János a közt. elnök jelöltséget elvállalja,szoci packázás dugába dől ,Ádert nem tudják kiütni ,
  8. nem-mindegy 2012. április 13., péntek 12:34
    Na és?

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Időpont
2013
05
19
Megye
Város
Mozi
KERESÉS