Jellegzetes észak-koreai döntéssel a testület „örökös elnökévé” Kim Dzsong Ilt választották, aki egy nappal korábban megkapta a Koreai Munkáspárt főtitkári posztját is, míg az állampárt első titkára a hagyományoknak megfelelően a mosolytalan és kövér Kim Dzsong Un lett. A tisztséghalmozás azért lehet kicsit furcsa a Kedves Vezető esetében, mert ő tavaly meghalt, de ez Phenjanban láthatóan nem okoz problémákat. Ma is Kim Ir Szen az ország örökös elnöke, pedig ő már 1994-ben eltávozott közülünk. A halál láthatólag nem befolyásolja sokban az ottani vezető politikusok karrierjét.

Kim Ir Szen holnap ünnepelné – vagy ünnepli? – századik születésnapját, kapott is új szobrokat önmagáról, s egy nagyon szépen előkészített, de kudarccal végződött rakétakísérletet is. A Kvangmjongszong-3 felröppent ugyan, de egy perc múlva belezuhant a Sárga-tengerbe, ezt pedig általános meghökkenésre elismerte az állami tévé is. Vajon komoly volt-e egy pillanatig is az észak-koreai fenyegetés? A három évvel ezelőtti pánikot alapul véve nem tűnik hihetőnek, hogy Phenjan valóban csak egy ártatlan műholdat akart volna Föld körüli pályára állítani, mikor az ország gyakorlatilag csakis a hadseregét fejleszti. 2009-ben ugyanígy felpezsdült a világ, mikor Phenjan kilőtte a Taepodong-2-es rakétaként ismert hordozóeszközét. Phenjan szerint az a kísérlet sikeres volt, a szállított műhold pedig két dalt sugárzott, Kim Ir Szen tábornok dalát és Kim Dzsong Il tábornok dalát. Az orosz szakértők szerint a rakéta ugyanúgy csütörtököt mondott, mint a mostani, de Phenjan kísérletei ritkán szolgálnak gyakorlati célokat, így voltaképp az sem különösebben fontos, hogy a kijelölt feladatot végre tudta-e hajtani a két rakéta vagy sem.

Az ENSZ BT akkor is összeült, elítélték Észak-Koreát, ahogy most sem történt másképp. Három évvel ezelőtt Phenjan – hatalmas felháborodásában – azonnal visszalépett a hatoldalú tárgyalások nevű szappanoperától, amelynek 2003-tól kezdve mindössze annyi eredménye volt, hogy Észak-Korea lerombolta a jongbjoni atomerőmű reaktorát, hogy fél éven belül újjáépítse és folytassa a nukleáris kísérleteket. A terv szerint a hatoldalú egyeztetések esetleg mostanában újrakezdődhetnek, de Phenjan cserébe segélyt kért, Amerika pedig azt, hogy Észak-Korea ne lője ki a rakétáját. Most segély nincs, rakéta viszont van. Az észak-koreai lapokban viríthatnak a címek: Legyőztük Amerikát!

Az észak-koreai propaganda azt is megszellőztette, hogy Phenjan a rakétakísérlet mellett nukleáris tesztet is forgat a fejében. Nem tudjuk, hogy igaz-e mindez, de nem lenne meglepő, ha ismét Észak-Korea belpolitikai jellegű hisztériakeltésével állnánk szemben. Az új vezetőnek be kell bizonyítania, hogy az egész világ tőle fél, és nem hajlandó elfogadni a külföld diktátumait. Kim Dzsong Un mára az ország vitathatatlan vezetőjévé vált, ha a szükséges címeket nézzük, de a népnek még be kell bizonyítania, hogy nemcsak lőni tud, de célba is talál. A rakétakísérlet így kívülről kudarcnak tűnhet, de az észak-koreai kormány elérte a célját, hiszen az egész világ rá figyelt.

Egy atomkísérlet – vagy annak tűnő robbantás – biztosan jól esne még Kim Ir Szennek, az pedig a rendszer bölcsességét tudná bizonyítani, ha nagy duzzogva elfogadná a segélyt. Emelt fővel, büszkén.