Az alku ára

Stier Gábor, 2016. február 22., hétfő 00:01, frissítve: hétfő 14:55

Ami Orbán Viktornak a szíriai futballedző, az David Cameronnak a lengyel vízvezeték-szerelő. Míg az egyik kerítést épít a keletről indult népvándorlás feltartóztatására, pontosabban elterelésére, és egy kalap alá veszi a háború elől menekülőket a jobb élet reményében érkezőkkel, addig a másik Brüsszelt zsarolja, és egyenlőségjelet tesz a szabad munkavállalás lehetőségével élő uniós, köztük nagy számban közép-európai polgárok és általában a bevándorlók közé. Mindegyikük az országára nehezedő terhekről beszél, csak míg az egyik azon siklik át, hogy a migránsok közül lényegében senki sem akar Magyarországon maradni, addig a másik a „jóléti turizmussal” vádaskodva például nagystílűen hallgat arról az apróságról, hogy a Nagy-Britanniában dolgozó uniós állampolgárok adók és járulékok formájában átlagosan többet fizetnek be a költségvetésbe, mint amennyit jóléti támogatások címén onnan kapnak.

A „hanyatló Európa” ostorozása, majd megvédése, az állandósult szabadságharc mögött persze mind Orbán, mind pedig Cameron alapvetően belpolitikai problémákat akar megoldani. Ne szépítsük, míg Orbán Viktor a népszerűségét védi, addig David Cameron „csak” hatalmon akar maradni. Ennek érdekében a kirekesztők, az euroszkeptikusok vitorlájából kell kifogniuk a szelet. S teszik ezt sokszor olyan hévvel, hogy már-már maguk is azzá válnak, ami ellen éppen küzdenek. Mindenekelőtt azonban mérhetetlenül populistává, hiszen nem véletlenül gondolják úgy, hogy manapság a demagógoknak áll a világ. Az osztrák vagy a német kancellárra persze ez azért így nem igaz, de bizony ők is csak engednek a kísértésnek, és azért szigorítanak a menekültpolitikájukon, mert megrettentek a szélsőjobb előretörésétől. S hát ők is hatalmon akarnak maradni!

Ördögi körbe került Európa. Az emberek Athéntól Londonig, Rómától Stockholmig félnek az új kihívásoktól. Féltik a biztonságukat, a munkahelyüket, az egzisztenciájukat. Félnek a menekültektől és a vendégmunkásoktól is. Érthető módon kevésbé érdekli őket, hogy az ő kormányaikat is komoly felelősség terheli azért, mert egész régiók süllyedtek háborúba, és azokból menekülnek az emberek, nem foglalkoznak azzal, hogy Európa perifériáján sokan harmad- vagy ötödakkora bérért dolgoznak, mint ők, de az is hidegen hagyja őket, hogy országuk gazdaságának egyébként munkaerőre van szüksége. Erre a félelemre épít demagóg módon pártok sora, erre aztán reagálnak a mérsékeltebbek is, és mint látjuk, diadalt ül a populizmus.

Ennek eredményét tükrözi a brüsszeli csúcs, ahol sokkal többről volt szó, mint Cameron sorsa. A tét az Európai Unió jövője, és bizonyos tekintetben az eredménnyel elégedettek lehetünk. A népszavazást ugyanis sikerre viheti a kormányfő, a britek maradnak, és az EU így nem gyengül. Formálisan legalábbis. A brüsszeli kompromisszum ára ugyanis nagyon magas lehet.

A Cameronnak tett engedmények ugyan csak megerősítik Nagy-Britannia eddigi különállását, a mai általános hangulatban azonban veszélyes folyamatokat indíthat el, ha erre a jogokból, előnyökből mindent követelő, a kötelességekből és a terhekből tetszés szerint válogató magatartásra majd mások is példaként tekintenek. Ez a gondolkodás végképp alááshatja a már most is a globális súlyának, belső kohéziójának gyengülésével küszködő Európai Uniót. Beköszönthet a nemzetek Európájának kora, amelyre már kétségkívül egyre többen várnak. Elfelejtve azt, hogy ennek az Európának a nemzetei a történelem során mennyit háborúztak egymással.

De ne menjünk ennyire messze, ebben az Európában a gyengék még nagyobb pofont kapnak, mint most a visegrádiak.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 02. 22.

hirdetés
Vélemény
Épüljön múzeumi negyed!
Pápay György
Ha szükséges is a koncentráció, nem mindegy, mit koncentrálunk és hol.
hirdetés
G-Közép
A legvidámabb Magyarország
Gazda Albert
Arról soha nem volt szó, hogy mindenáron vidámak is óhajtanának lenni a magyar emberek.
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása