Pesthidegkúton bő 32,13 százalék összejött, ami nem egészen egyharmad, de kicsire nem adunk. Igaz, ez a 32 százalék is három párt, plusz a független jelölt közös eredménye volt, de a tárgyilagos szemlélő hamar észreveszi a biztató jeleket. Ha az öntelt, diadalittas, objektív értékelésre képtelen győztes oldaláról vizsgáljuk az adatokat, azonnal szemünkbe ötlik a szikár tény, hogy az 57 százalék csak a szavazásra jogosultak 26,3 százalékának véleménynyilvánítása, így a körzetből valójában a választópolgároknak nagyjából 15 százaléka szavazott a kormányerőre, cinkostársára, a Jobbikra is 3 százaléknál kevesebb esett, márpedig ez együttvéve is alig 18 százalék, amire nem kellene annyira büszkének lenni. Ha objektíve vizsgáljuk a dolgot, a jobboldalt súlyos, letaglózó csapás érte, győzze kiheverni. Ellenben a baloldal további fényes reményekre okot adó diadala teljes és visszavonhatatlan. Nemcsak azért, mert az általuk elért 32,13 százalék megközelíti a szavazásra jogosultak 9 százalékát, hanem csak idő kérdése, hogy találjanak egy igazán tudományos közvélemény-kutatót, amelyik kimutatja, hogy a vasárnap távol maradt 73,7 százaléknyi öntudat mindegyike valamelyik baloldali pártra adná a voksát (pillanatnyilag még félnek a diktatúra fenyegetéseitől), és akkor 2014-ben a jobboldal bele lesz dőlve a saját dugájába. Persze ez csak a kétségkívül bekövetkező, de mégiscsak vágyott és remélt jövő, ám a pesthidegkúti előre hozott választásnak vannak már bekövetkezett pozitívumai is. Például, először sikerült az, ami jó ideje nem, a baloldali (saját elnevezésük szerint: a demokratikus) ellenzék összefogott valamilyen választáson. Még neve is van a baloldali összefogásnak: „olajfa-koalíció”, ami tiszteletre méltó európai hagyományokra megy vissza, nem úgy, mint a Fidesz, a Jobbik széthúzós, amit – kertészeti hasonlatnál maradva – legfeljebb „bogáncs antinómiának” nevezhetnénk, amennyiben effajta kifejezések alkotásának és használatának elemi szükségét érezzük.

Az összefogás nagy és szent dolog, még úgy is, hogy belekevertek egy mit sem sejtő civilt, aki függetlenként akart indulni, de megkapta a három ballib párt támogatását, így a fentebb említett, dicséretes, majdnem egyharmadban részesülhetett. Soha nem derül ki, hogy egyedül mire vitte volna, annyi biztos, az MSZP támogatása nélkül nem ennyi szavazatot kap. Ahogy az LMP csekély értelemmel bíró népszavazási kezdeményezése sem 160 ezer aláíróval zár az MSZP hathatós támogatása nélkül, de mennyivel örömtelibb érzés megosztozni a vereség felelőtlenségén, mint egyedül vállalni a győzelemmel reánk háruló felelősséget. Így az „olajfa- koalíció” első közös nekibuzdulása kifejezetten sikeresnek minősíthető, hiszen a közéjük keveredett független jelöltre lehet tenni az elmaradt szavazatot. Elkötelezett baloldalitól nem lehet elvárni, hogy olyan személyre szavazzon, aki eltitkolja hovatartozását. Ez alapján joggal feltételezzük, hogy az „olajfa-koalíció” csak azért nem szerezte meg a 13-as körzetbéli szavazatok 75-80 százalékát, mert taktikailag nem volt szerencsés egy független jelölt – nem is létező – zászlaja alatt összeborulni.

Egyébként a szocialisták kétharmada látó-, szinte tapintható távolságban van. Csak azért nem állítjuk, hogy lefutott ügy, mert a hátralévő két évben még ki kell szűrniük a zavaró tényezőket. Függetlenek, LMP, DK, Fidesz stb.