Egy nappal előtte a holland liberális Mark Rutte miniszterelnök vezette kormány mondott le, miután külső támogatója, a szélsőjobboldali Szabadság Párt közölte, elege van az uniós megszorításokból, és a szeptemberi választások előtti kampányban fő célpontja az Európai Unió lesz. Különösen az a fiskális szerződés, amely szigorúan bünteti a tagországokat, ha költségvetési hiányukat nem tartják az elvárt háromszázalékos küszöb alatt. E szerződést nemcsak Hágából, hanem Párizsból is lövik. A szocialista François Hollande, az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának győztese világossá tette, hogy ha ő költözik az Élysée-palotába, ezt a paktumot újratárgyalás nélkül nem fogja ratifikálni. Ami a túléléséért kétségbeesetten küzdő jelenlegi elnököt, Nicolas Sarkozyt illeti, unióbarátságát azonnal feláldozta a pragmatikus Brüsszel-ellenesség oltárán: tegnap belügyminiszterét és német kollégáját Herman Van Rompuy ítélte el alig leplezetten. Az unió első embere arra figyelmeztetett, hogy nő a populizmus Európában, miután e két miniszter a múlt hét péntekén levélben javasolta, Brüsszel hozzon döntést a Schengen előtti határok ideiglenes, egy hónapos visszaállításának lehetőségéről. E két belügyminiszter Dániában és Hollandiában már nyitott kapukat dönget. Amit pedig a francia elnökválasztás első fordulóján harmadiknak befutó Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke mond az Európai Unióról, az nálunk a Jobbik programjában olvasható.

Folytassuk? Miért ne? Szintén kedden egy nagy ír szakszervezet hívta fel tagjait, hogy az EU fiskális paktuma ügyében jövő hónapban kiírandó népszavazáson utasítsák el az egyezményt. Írországban az euroszkeptikus Sinn Féin párt népszerűsége már elérte a 23 százalékot. Hogy a görög és a spanyol népnek mi a véleménye az unió és elsősorban Berlin által követelt megszorító intézkedésekről, ahhoz elegendő bekapcsolni a televíziót. Az International Herald Tribune című globális amerikai lap a hét elején címoldaláról induló riportban mutatta be Lisszabon mind keserűbbé váló falfirkáit. Az egyik graffiti azt kívánta az EU-nak, hogy „dögöljön meg”. Ugyanez a lap a napokban arról írt, miképpen vetnek véget életüknek nemzedékek óta kisvállalkozásaikból élő tisztes olasz családapák. A brit Guardian szerint Európa „megszorítási paktuma” már nemcsak az időből, de az ahhoz vezető utakból is kifut, egy német lap pedig arról ír, hogy az unió kulcshatalma, Németország „csak” a kulcsot veszítette el. A megkérdezett spanyolok, portugálok, olaszok, görögök és britek többsége egy friss felmérésen azt hangoztatta, hogy országuk gazdasága jobban magához térne az Európai Unión kívül, mint azon belül.

Eddig azt hallottuk, hogy a magyar miniszterelnök EU-ellenes. Ehhez képest Orbán Viktor az EU székhelyén kedden tartott előadásán elmondta, hogy Magyarországon a megkérdezetteknek csak 22 százaléka kívánná otthagyni az Európai Uniót, és azzal méltatta a Brüsszel és Moszkva közötti különbséget, hogy az előbbivel lehet tárgyalni, kompromisszumot kötni, és adott esetben meggyőzni. Ami szerdán – sokak szerint igencsak váratlanul – sikerült is neki. Feltehetőleg az Európai Unióra oly sok irányból nehezedő nyomás miatt: az Európai Bizottságnak sok mindenre van szüksége, csak éppen nem a magyar „probléma” továbbvitelére. Így aztán ha a dolgok nem vesznek belátható időn belül sürgősen más irányt, az Európai Unió egyik utolsó támogatójává is válhatunk.