A politikai ambíciókat dédelgető baloldali utcai harcosok gyomra most összeszorulhatott, hiszen míg néhány önjelölt demokratikus ellenzéki hordószónok csupán néhány lapos közhelyet szajkózva próbálja beverekedni magát a baloldali politikai formációk végelgyengülése okozta politikai űrbe, addig Bajnai kiérlelt, politikai programnak beillő esszével jelentkezett be – egyenesen az amerikai Columbiáról.

Most tekintsünk el a tönkrement libatenyésztők sérelmeitől, sőt még holmi adóparadicsomi érdekeltségektől is. Ne hozzuk kínos helyzetbe a politikai ambícióit egyelőre közíróként kiélő politikust. El kell ismerni, Bajnai jó néhány, a demokratikus jogállamot érintő megállapításával egyet lehet érteni. De hol volt Bajnai, amikor itt a jog eszközeivel fosztottak ki embereket javaikból, amikor civil tüntetőket, turistákat vertek a rendőrök indokolatlanul? Vagy amikor trükkök százaival magánosítottak el közösségi vagyonokat? A tűz közelében volt.

Bajnai „az egyéni jólét fokozatos és érzékelhető ütemű gyarapodását akarja, amelynek egyetlen hosszú távon is működő rendszere a magántulajdon szentségén alapuló, szabályozott piacgazdaság, amely biztosíthatja a gyors felzárkózást Európa gazdagabb feléhez”. Mindenki ezt akarja. Bajnai szerint „Magyarország ma minden objektív mutató szerint súlyosabb helyzetben van, mint a 2008-as válság kitörését követő első hullámban. Csak emlékeztetőül: a forint árfolyama, az államadósság, az országkockázati mutató és a forintkötvények reálhozama mind az elmúlt 20 év legrosszabb szintjén állnak, negatív rekordokat döntenek.”

Bajnai közgazdász. Vajon az általa felsorolt mutatók közül melyiket sorolná a magyar gazdaság tényleges elmúlt másfél évi teljesítményét tükröző adatok közé? És melyeket a külső nyomás, a pénzügyi válság, az európai adósságválság és az eurózóna súlyos gondjai következményeinek? Bajnai tisztában van azokkal a számokkal, ami Magyarország eddig felvett hiteleit és a már visszafizetett kamatait és a jelenlegi adósságunkat is pontosan tükrözik. Mi most nem írjuk le ezeket az adatokat, mert az felérne egy lázítással az alkotmányos rend megdöntésére.

Bajnai szerint két választás van: teljes hátraarc és az IMF-diktátumok vállalása, ami politikai öngyilkosság; vagy pedig jön az államcsőd, ami szintén politikai öngyilkosság. Reméli, hogy az előbbit választja a kormány. Súlyos tévedése, hogy az Orbán-kormány politikai öngyilkosságot követ el, ha a jelenlegi – Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai által hátrahagyott – kényszerhelyzetben megállapodik az IMF-fel. Ugyanis egészen más az, ha egy kormány az országa érdekében elmegy a falig is, ám józanul értékelve a kialakult helyzetet racionális döntést hoz. Egészen más, mint ha egy kormány a saját politikai hatalmának megőrzése végett önként és dalolva veti alá magát az IMF diktátumának, mint azt Gyurcsány tette Bajnai miniszter asszisztálása mellett 2008-ban.

Bajnainak a Columbián néhány lenyomott előadás közben talán be kellett volna ülnie egy-két szemeszterre, ahol független tudósok értekeztek a Világbank és a valutaalap valódi természetéről. És akkor talán nem írna olyanokat, hogy „az elmúlt másfél év gazdaságpolitikáját tekintve a valutaalap/EU páros kijózanító részvétele a magyar gazdaságpolitika alakításában mindenképpen civilizációs előrelépést jelentene”. Sőt olyat sem, hogy „dilettáns, de elszánt gazdaságpolitikájával a magyar kormány mára ördögi csapdát állított – önmagának is”. Mert ha valaki, hát Bajnai pontosan tudja, ki állította a csapdát.