Pataky István

Balhorog után

Magyar Nemzet
Magyar Nemzet
2012. január 26., csütörtök 11:10
Egy nagy meccsen túljutott Orbán Viktor és kormánya, a csata végéig viszont még sok van hátra. A tegnapelőtti brüsszeli tárgyalássorozat után az eredmény döntetlennek tűnik, a baj csak az, hogy Brüsszelben a pálya mindvégig Magyarország irányába lejtett, ezt a hátrányt pedig az olykor túlcsorduló önbizalom és az elszánt szurkolás is csak kiegyenlíteni tudta.
Hirdetés

A mérkőzés előkészítésének ötlete az uniós csapat baloldali játékosainak fejében már akkor kipattant, amikor kiderült, kétharmados jobboldali győzelmet hozott a magyar megméretés. Az ötletgazdák minden lehető fórumon igyekeztek megteremteni az egyenlőtlen feltételeket, megpróbálták maguk mellé állítani a játékvezetőket és lejáratni az ellenfelet. Ki emlékszik ma már Borut Pahornak, Szlovénia akkori szociáldemokrata miniszterelnökének fél évvel ezelőtt kiszivárgott beszédére, miszerint Orbánt nemzetközi szintű támadással igyekeznek elszigetelni a magyar uniós elnökség után? A korábban kommunista párttagsággal is büszkélkedő Pahor végül Brüsszelben kért elnézést a botrányos kijelentés miatt Orbán Viktortól, így akkor mindannyiunknak úgy tűnt, nem érdemes túlreagálni az incidenst. Pedig valójában ekkor derült ki, hogy Európa bal oldalán már tettre készen állnak. Magyar elvtársaik vereségét, kipenderítését a hatalomból még el tudták volna viselni, a kétharmados, elsöprő, óriási európai visszhangot kiváltó jobboldali győzelmet viszont már nem. Míg a magyarok úgy döntöttek, nyolc év rombolás után szimbolikus ellenzéki szerepre kárhoztatják a szocialistákat, és a politika szemétdombjára hajítják a magukat liberálisokként meghatározókat, addig az unió baloldali műhelyeiben arról határoztak, hogy Brüsszelben fognak korlátokat állítani a demokratikusan megválasztott Orbán-kormány elé.

A többit ismerjük. Az elképesztő méreteket öltő sajtókampány, az elítélő nyilatkozatok sűrűsége olykor az unió jobboldali politikusait is magával ragadta, a múlt heti európai parlamenti vita azonban végre tisztázta a helyzetet. Strasbourgban minden néppárti képviselő számára világossá vált, hogy baloldali, liberális kollégáik, azaz politikai ellenfeleik a tényektől teljesen elrugaszkodó, gyűlölködő, olykor őrjöngve előadott támadásai egy kis kelet-európai ország miniszterelnöke ellen valójában minden olyan jobboldali erőnek szól, amely „túlnyeri” magát, és nem csak az ő receptjeik szerint próbál megoldásokat találni országa problémáira. A fordulat nyilvánvalóvá vált, Orbán Viktor kénytelen volt tudomásul venni, hogy nagyobb befolyású erőkkel áll szemben, mint korábban gondolta, a néppártiak nagy többsége pedig felismerte, ma a magyar jobboldal, holnap viszont bármelyik konzervatív kormánypárt balliberális össztűzre számíthat csupán túlságosan erős szavazói felhatalmazása miatt. S merjük hinni, a remek tisztánlátására és demokrácia iránti érzékenységére oly büszke európai baloldal is tanult a most véget ért mérkőzésből. A fair play szabályait nagyvonalúan mellőző támadások ugyanis azokat erősítik Magyarországon, akik nem az európai bajnokságban, hanem valahol egészen máshol és más célból küldenék pályára a nemzeti válogatottat.

Magyarország most felszusszanhat. A kormányváltás után úgy telt el több mint másfél év, hogy a költségvetési egyensúly megtartása mellett nem volt igazán húsba vágó megszorítás, s ennek következtében szociális feszültség sem. Ehhez állva kellene tapsolnia az európai baloldalnak, ha picit is komolyan gondolná hangosan hirdetett világnézetét.

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 67

Hozzászólások

  1. Rasdi2 2012. január 31., kedd 15:38
    @hochsteehr2012. január 30., hétfő 17:54

    Ami azt illeti, nem bántottam. De a bántathatatlanságnak ez az igénye akkor áll fenn, ha nem törne más babérokra, és nem követne el esetleg vétséget.
  2. hochsteehr 2012. január 30., hétfő 17:54
    Rasdi2--2012. január 28., szombat 20:39
    @hochsteehr2012. január 28., szombat 20:29
    Mind a politikai pályával kapcsolatban, mind a disszertáció kérdésével kapcsolatban ez irreleváns.

    SPnek HATALMAS sporteredményei vannak, többet tett MO népszerűségéért mint én, te vagy bárki e tisztelt fórumon (ha ez nem igaz, kerek eligazítást). Csak totál gyulolkedok bántanának egy kettős olimpiai bajnokot...
  3. Rasdi2 2012. január 30., hétfő 11:43
    @nanehogymá!2012. január 29., 19:36

    nem hinném, hogy "lopta" volna. Az ilyen állítást bizonyítani kell!
  4. gamma 2012. január 30., hétfő 08:17
    @nanehogymá! 2012. január 29., 23:19

    Jóember, te tényleg súlyos beteg vagy .... :-(((
  5. nanehogymá! 2012. január 29., 23:19
    Ki? Ki? Ki? Na ki? Hát a vezénylő tábornok!!!!
  6. gamma 2012. január 29., 20:44
    @nanehogymá! 2012. január 29., 19:36

    És KI LOPTA a földet, szerencsétlen?
  7. nanehogymá! 2012. január 29., 19:36
    gamma,2012. január 29., 19:14

    ugye jól gondolom, hogy viszont Te nem loptad a földedet...
    No, és mi van akkor, ha csak 5 ha? Annyit le lehet nyúlni? EZ kb. olyan, mint hogy a kisdoktori az úgyis csak icipici, nem számít...
  8. gamma 2012. január 29., 19:14
    @nanehogymá! 2012. január 29., 13:45

    Mert azokat bemutatta a BÍRÓSÁG!
    Tokajt illetőleg - "jóember" - hát NEKEM több földem van annál a képtelen s nevetséges 5 ha-nál (igaz, nem Tokajban, de teljesen mindegy) ami már réges régen nem is létezik ama tulajdonban.
    Akkor mi is a helyzet ezzel az "igazságtalan" - al?
  9. Rasdi2 2012. január 29., 16:12
    @nanehogymá!2012. január 29., 09:25

    Várjuk meg a végeredményt! Egyelőre Te is csak a "pártatlan" (ÉS vagy HVG vagy egy a sok közül "liberális" médium újságírójának "objektivitására" támaszkodsz).
  10. nanehogymá! 2012. január 29., 13:45
    gamma,2012. január 29., 10:48

    Gamma nagyuram, nem vagy te egy kicsit igazságtalan? Amikor itt Sukoro-ztál, meg libáztál (tényleg is, arra nem emlékszem, hogy vajon Tokaj-oztál-e, vagy grippeneztél-e is itt ezek mellett...???, ej-ej, kilóg a szőrős lóláb...), én nem vártam el tőled, hogy mutasd be a teljes nyomozati anyagot, mert csak annak hiszek...
  11. balázs10 2012. január 29., 12:57
    Jó, hogy Gy. körülnéz a panellakásokban. Remélem tetszett neki. Meghívhatná szeretett követőit is. Ott kéne élniük a jogosan letöltött büntetésük után, mert szerintem ahhoz a teljes vagyonelkobzás is hozzátartozik. Hát jó előre érdeklődik lehető lakóhelye felől.
  12. gamma 2012. január 29., 10:48
    @nanehogymá! 2012. január 29., 10:28

    Akkor viszont milyen alapon hazudsz?
  13. nanehogymá! 2012. január 29., 10:28
    gamma,2012. január 29., 10:04
    gamma bácsi, ne viccelődj már velem így vasárnap korán reggel! Most azt gondolod, hogy én voltam az oknyomozó újságíró, és nálam vannak a plagizált dolgozat oldalai, amivel összehasonlítottam Plagi bá disszertációját, és beszkennelve fel tudom tölteni egy ftp szájtra, ahol megnézheted az összehasonlító vizsgálat találatait? Komolyan ezt várod tőlem?
  14. gamma 2012. január 29., 10:04
    @nanehogymá! 2012. január 28., szombat 19:19

    Mutasd azokat a szövegeket! Mert ez így mindössze állati rágalmazás. Majd, ha látom, akkor elhiszem!
  15. nanehogymá! 2012. január 29., 09:25
    János Pál Brazovics,2012. január 28., szombat 22:22

    Dícséretes dolog az önvallomásod a puskázásról (magam is tettem ilyet, de amikor a gyerekeim a minap megkérdezték, akkor szégyelltem volna bevallani nekik, és nem akarván megtörni bennük a tisztességembe vetett hitüket, még hazugságra is kényszerültem azt mondván, hogy nem...), meg a régi rendszerben megszerezhető doktori címek visszáságáról, de azért lenne itt egy kis diffi. Az, hogy te puskáztál, bocsánatos bűn, sőt még az is az lehetne, ha te magad a kisdoktoridat is összelopikáltad volna (nyilván azért a saját lelkiismereteddel el kellene rendezned ezt). Csakhogy - bármennyire is tiszteletre méltó az őszinte beismerésed - te nem vagy a legfőbb közjogi méltóságot megtestesítő funkció betöltője, akinek példás pedigréjével, és kikezdhetetlen jellemével, emberi nagyságát a társadalom elé példaként állító tartásával, a pártok fölött állva őrködnie kellene az alkotmányosság megőrzésén. Plagi bácsitól nem lesz bocsánatos e vétek, ha bebizonyosodik az ügye. Aztán persze idekeverhetjük hornyulát meg gyurcsányit is, sőt, tőlem még a szanyikapitányt is, de ahogy írtad, tőlük én már nem várok el semmit, érdektelenek számomra, és ezért hadd ne ők legyenek a mérce a szememben...
  16. basatu 2012. január 29., 09:19
    Talán reálisabb képet is festhetett volna kedves "cikis" író,mert amit írt az már ciki.A tények szerint MR. saller és koki akkora BAL HORGOT KAPOTT HOGY KISZÁMOLTÁK és most a bírók azon tanakodnak hogy adjanak e neki elsősegélyt.
  17. 2012. január 28., szombat 22:22
    nanehogymá! 2012. január 28., szombat 19:19 Felteszem a kérdést: Ki volt az az anthropoid magyar, aki egyáltalán tett valami magánvádas indítványt valamelyik bíróság előtt? A ballib dolog egyszerű: valaki bedob egy hülye témát a csőcseléknek, hogy csámcsogjon, aztán a sajtó miatt muszáj legyen foglalkozni a dologgal hivatalos helyen is. Töredelmesen bevallom, hogy tanulmányaim során puskáztam is. Most aztán jöhet valaki, hogy vonják vissza a doktori címemet. Ha ezt valaki közzé tenné, bizony nem tudnék védekezni, mint ahogy a marxizmus-szenilizmus esti egyetemen, ahol nekem is meg kellett fordulnom, mert a következő fokozathoz ez is kellett, a rektor, vagy mi a fene suk-sükölt, de az elsők között volt, akit ez az intézet saját kebelén belül doktorrá nyilvánított, holott ezelőtt a legmagasabb képesítése szakácsnőség volt. Töredelmesen be kell vallanom, hogy miután 1944-ben születtem, egészen a rendszer váltásig, mint közalkalmazott, a szocialista államtól vettem fel a fizetésemet. Tisztességes munkából éltem egy tisztességtelen társadalomban. Semmiféle balos pártnak tagja nem voltam, de ha most "valaki" lennék, mint olyan bizonyára kikezdhető is lennék. Persze, az olyanok, mint "Hornyula", vagy Gyurcsány, akitől senki semmiféle tisztességet nem vár el, azok kikezdhetetlenek. ( Ellentétben, mondjuk Orbán Viktorral)
  18. Rasdi2 2012. január 28., szombat 20:39
    @hochsteehr2012. január 28., szombat 20:29
    Mind a politikai pályával kapcsolatban, mind a disszertáció kérdésével kapcsolatban ez irreleváns.
  19. Rasdi2 2012. január 28., szombat 20:37
    @nanehogymá!2012. január 28., szombat 19:19

    Mivel ez nem statisztikai kérdés, ez magában semmire se bizonyíték. Meg az se bizonyíték, hogy a bolgár kutató lánya kb. 20 év távlatában mire emlékszik.
  20. hochsteehr 2012. január 28., szombat 20:29
    Szerzett érmek
    Vívás
    Olimpiai játékok
    arany

    1968, Mexikóváros

    párbajtőr, csapat
    arany

    1972, München

    párbajtőr, csapat
    Világbajnokság
    bronz

    1967, Montreal

    párbajtőr, csapat
    ezüst

    1969, Havanna

    párbajtőr, csapat
    arany

    1970, Ankara

    párbajtőr, csapat
    arany

    1971, Bécs

    párbajtőr, csapat
    ezüst

    1973, Göteborg

    párbajtőr, csapat
    bronz

    1974, Grenoble

    párbajtőr, csapat
    bronz

    1975, Budapest

    párbajtőr, csapat
  21. ÁRPÁDHÁZI 2012. január 28., szombat 19:25
    @katalin
    2012. január 26., csütörtök 14:51


    Svédek mióta Kelet-Európaiak? ......mert ott is égették az EU zászlót.....



    7.7.7
  22. nanehogymá! 2012. január 28., szombat 19:20
    Rasdi2,2012. január 28., szombat 19:18

    Korrekt
  23. nanehogymá! 2012. január 28., szombat 19:19
    gamma,2012. január 28., szombat 19:12

    215 oldal=180 (bolgár kutató) + 17 (német sportpszichológus) + 18 (? hm? ez még tartogathat további meglepetéseket...), de minek is neked bizonyíték gamma barátom, mert utána majd úgyis azzal jönnél, hogy hiába a bizonyíték,téged nem izgat a dolog, és akkor aszerint fogod majd "hajlítani" az etikai mércédet..., lássuk be no, e kérdés értelmezési tartományában nincs olyan elméleti eshetőség, ami után te azt mondanád, hogy elítéled a szóban forgó kérdést...
  24. Rasdi2 2012. január 28., szombat 19:18
    @nanehogymá!2012. január 28., szombat 18:38

    Ha bebizonyosodik, akkor termésszetesen elítélem. Majd ha a SOTE (vagy most mi a neve) által felállított bizottság is arra az eredméynre jut, akkor igen. De addig hozzá nem értő firkász mindenhol "szart" kereső aljasságának tartom a témát. Ettől függetlenül nem kedvelem Schmitt Pált. Bár alkotmánybírói tevékenységével nem voltam kibékülve (nem értettem egyet a "lopakodó alkotmányozás" gyakorlatával), de sokkal többre tartottam Sólyom Lászlót.
  25. gamma 2012. január 28., szombat 19:12
    @nanehogymá! 2012. január 28., szombat 18:38

    Le tudnád tenni a bizonyítékaidat? Mert ha nem, addig, amíg be nem bizonyosodik csak aljas rágalom. Ha meg éppen az ellenkezője bizonyosodik be, akkor már bűncselekmény is.
  26. nanehogymá! 2012. január 28., szombat 18:38
    Rasdi2,2012. január 28., szombat 18:15

    Rasdi barátom, ne mentegesd a menthetetlent, ráadásul úgy, hogy a szíved mélyén magad is elítéled (és ebben biztos vagyok az eddigi hsz-eidből érezhető emberi tartásodat sejtve, mégha nem ismered el). Azzal, hogy megpróbálod elbagatellizálni a kisdoktori cím társadalmi megbecsültségének a jelentőségét (amiben még akár lehet is részigazságod), nem fogod tudni felmenteni Plagi bácsit a jellemtelensége alól. Nincs értelme kiállnod egy olyan ember mellett, aki nem érdemli ezt meg, csak magadra kened a sarát...
  27. Rasdi2 2012. január 28., szombat 18:15
    @nanehogymá!2012. január 28., szombat 18:06

    Erről egyszer már írtam. Hogy anno az "átkosban" mennyire úgy beszéltünk a "bumáskákról" (itt már magyar szó a "bumazska"-ból, ezért mássalhangzó hasonulás, kemény "zs" lágy "s" párja a lágy "k" előtt, mielőtt valaki kiigazítana, tudatosan így írva), mint valami felesleges papír- és vizsgaimádat. Pedig ez most még erősebb.
  28. nanehogymá! 2012. január 28., szombat 18:06
    simaagy,2012. január 28., szombat 16:17, "Uram bocsá/ez most reakciós beszólás/,tenni azért hogy magasabban kvalifikált legyen mindenki."

    pl. kisdoktori disszertáció?
    (bocsesz, nem tudtam kihagyni a poént, amúgy igazat adok.)
  29. simaagy 2012. január 28., szombat 16:20
    De hüle vok.Bocs Laca,ezt felucca-nak kellett volna írnom!!!!
  30. simaagy 2012. január 28., szombat 16:17
    Kedves László13!
    Amíg a válság tart/írod/célszerű lenne bevezetni egy második kulcsot.Tudod,én mióta bevezették az SZJA-t magasabb kulccsal adózom.Mit oldott meg?Semmit,sőt azóta az volt,hogy megnéztem az átutalást és még fele sem maradt a jövedelmemnek a zsebemben.Ez rendkívül felemelő és motiváló tényező volt.Nem panaszkodni kellene a kulcsok miatt,hanem tenni kellene MINDENKINEK,hogy a jövedelme nőjön és nem várni a sült galambot.Uram bocsá/ez most reakciós beszólás/,tenni azért hogy magasabban kvalifikált legyen mindenki.Azért be kell látni,hogy alacsonyabb képzettséggel nem lehet ugyanazt elérni.Az emberek sokat tehetnének azért,hogy elfogadható életszinvonaluk legyen,de könnyebb a mindenkori kormányt szidni.A kormány nem tud mást tenni,mint hogy a működés feltételeit megszabja.Azért nem ártana,ha a munkavállalók is megpróbálnának valami konfliktust felvállalni a munkáltatójukkal szemben!

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés

Fülbevaló

MNO vezető hírek

Még egy nokiás doboz is előkerült a BKV dolgozóinak szerdai vonulásos tüntetésén, ahol volt grillcsirke, focimeccs, farostvillamos és persze a Fidesz halállistája.

A Magyar Bankszövetség még nem alakította ki álláspontját a módosító indítványokról.

Megoldódhat a Balaton északi partján zajló vita a járási székhelyek felállításáról.

Harminckét órás kihallgatása után szerda este szabadon távozott Dominique Strauss-Kahn.