Magyar szemmel nézve a választást röviden úgy fogalmazhatnánk, hogy már csak ez hiányzott. Robert Fico pozsonyi visszatérése és a sok jót nem ígérő bukaresti kormányváltás után most az évek óta kiszámítható belgrádi politika válhat bizonytalanná a vajdasági magyarokat illetően. Egyelőre kérdéses, milyen kormány alakul Szerbiában, de Nikolics és az általa vezetett jobboldali Szerb Haladó Párttól (SZNSZ) előrelépést biztos nem várhatunk a kisebbségi jogok terén. Most lehet megbecsülni igazán a nemzeti tanácsok létrehozását biztosító törvény elfogadását, a kulturális autonómia korlátozott működését, hiszen a szerzett jogok visszavonását talán Nikolicsék sem kockáztatják meg, ha kicsit is komolyan gondolják az integrációs törekvések folytatását.

Ez utóbbira mérget nem vehetünk, hiszen a hírek szerint az újonnan megválasztott szerb államfő első útja Moszkvába vezet, az SZNSZ ugyanakkor nagy erőfeszítéseket tett az utóbbi években arra, hogy mérsékelt jobboldali pártként tartsák számon Európában, így a legvalószínűbb a két kapura játszó politika érvényesülése lesz Belgrádban. Magyar szempontból némiképp megnyugtató lehet Nikolics érdektelensége a délvidékiek irányában, számára az igazi nagy tét ugyanis Koszovóban van, az ottani szerbek melletti kiállással talán csak a Horvátország iránti ellenszenv egyenrangú. Az sem mellékes, hogy Orbán Viktor még ellenzéki politikusként találkozott Nikoliccsal, azaz a párbeszéd felmelegítése nem tűnik nehéz feladatnak.

Vélhetően téved az, aki mélyreható következtetéseket kíván levonni a valóban meglepő szerbiai végeredményből. Nikolics alacsony választói részvétel mellett született győzelme sokak szerint Tadics hívei túlzott magabiztosságának köszönhető, a demokrata voksolók már magukénak gondolták jelöltjük győzelmét, így otthon, a behűtött pezsgő mellett várták a sikert. Vesztükre. Ettől még Szerbiában megmaradt a délszláv háborús múlttal minden tekintetben szakítani akarók, az uniós tagságot megváltásként várók és az örök nosztalgiázók, Nikolicsban valamiféle nagyszerb megmentőt látók közötti mély törésvonal. Nem véletlen, hogy Washington, de Brüsszel is nagykoalícióban látná a stabilitást, a megosztottság áthidalását leginkább szolgáló megoldást.

A Nikolics győzelme által okozott sokk árnyékában mindenképpen érdemes megemlíteni a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jó szereplését. A Pásztor István vezette szervezet az eddigi négy helyett öt képviselővel lesz jelen a belgrádi parlamentben, ehhez jön a nyolc mandátum a vajdasági tartományi törvényhozásban. Az eredmény a jelenleg rendőrségi vizsgálat alatt álló szabadkai választási szabálytalanságok mellett is jónak nevezhető, még akkor is, ha idén is több tízezres nagyságrendben volt tapasztalható a magyarok „átszavazása” szerb pártokra, elsősorban a demokratákra.

A vajdasági önkormányzatokban az előzetes megegyezés alapján folytatódik az együttműködés a demokraták és a VMSZ között, országos szinten ugyanakkor csak annyi tűnik biztosnak, hogy a magyar párt nem kíván kormányzati pozíciókért harcba szállni. A sokat megélt délvidéki magyarok most kénytelenek egy újabb politikai kísérlet alanyai lenni. Vajon mit tartogat számukra a Hágában raboskodó Vojiszlav Seselj európai arcot öltött egykori bajtársa, Tomiszlav Nikolics?