A kereskedelmen nem fog múlni, ott felkészültek, mindent előkészítettek és biztosítottak, cinikusan mondva: részükről jöhet a feltámadás. Sajnálatos, de egyre kínosabb látszattá vált, hogy az egyházi ünnepeket marketingszempontok szerint hozták létre őseink: ha már úgy is olyan „szent” ügye az embereknek a karácsonyi bevásárlás, akkor legyen a végén karácsony is, és a tömeges húsvétisonka-beszerzéseknek is a húsvét adhatna igazán racionális indokot. Megjegyzem, a tudományos materializmustól nem is állnak távol az effajta elméletek, hiszen ha a lét határozza meg a tudatot, akkor lenne alapja annak, hogy az üzletelés, a fogyasztás vágya hozza létre a vallást, a túlvilágban való hitet, ahol mindenki bevásárolhat majd kedvére. S igaza lenne Kósáné Kovács Magdának is, aki évekkel ezelőtt azt nehezményezte, hogy az egyházak rátelepednek az állami ünnepekre, példa rá augusztus 20-a. Ám mindenféle üzleti szemponton túl a húsvét mégiscsak Jézus Krisztus feltámadásáról szól, s csak nagyon mellékesen az esedékes sonkafelhozatalról, de ennek nyomát még az ünnepet közvetlenül megelőző napok közkommunikációjában sem látom, a kereskedelmi profit fontosabbnak tűnik, mint a lemondó önfeláldozás.

Ezért is álságos és gyomorforgatóan hiteltelen a haladó értelmiség hisztérikus tiltakozása a „keresztény gyökerek” alkotmányban való dokumentálása ellen. Eddig sikeresen blokkolták, hogy az EU-okmányokba bekerüljön, az új magyar alkotmányalkotók elkötelezettsége erősebbnek bizonyult. (Tudom, alaptörvénynek nevezik, nekem az bürokratikus nyelven van.) De hiába szerepel az alkotmányunkban a kereszténység mint nemzetünk értékrendjét meghatározó módon befolyásoló eszme, ha az átlag honpolgár nem akar a vallás előírásai, főleg nem obszervanciái szerint élni. Ugyanakkor újra és újra ki kell jelentenünk, a keresztény gyökerek alkotmányban való említése a legkevésbé sem a kötelező vallásosságot jelenti, mondjanak erről bármit a „jól értesültek”.

A szekularizált állam nemcsak arról szól, hogy elválasztották az államot és az egyházakat, hanem arról is, hogy a lakosságnak meghagyták a lehetőséget különbséget tenni az egyház és a világ között, s ha a társadalom egészséges, képes egyszerre szolgálni mindkettőt. Néhány évvel ezelőtt a böjt céljáról és hasznáról írtam, és vatikáni kutatómunkán lévő barátom felhívott, mondván: a pápa városában ő rengeteg magas rangú egyházi személyiséggel találkozott, de olyannal, aki a böjtöt szigorúan megtartotta volna, eggyel sem. Ebből arra a bölcs megállapításra vergődtem, hogy a Vatikánt is utolérte és átjárta a szekularizáció, ugyanakkor fel sem merült bennem, hogy a pápai állam elveszítette, netán megtagadta volna keresztény gyökereit.

Mert a „keresztény gyökerek” nem vallásosságot jelentenek, hanem elsősorban a keresztény fogalmak alapján felépített világképet, majd az abból következő morális és a lét minden egyéb területére vonatkozó értékek rendszerét. S lehet, hogy a modern, a „trendi” ideológiák minden eszközzel igyekeznek a szakrálist profánná, az egyházit világivá tenni, a keresztény értékrend ezen próbálkozásoknak minden látszat ellenére is szilárdan ellenállt. S akkor is óvja és tartja a maga történelmi morális helyét, ha a „modern Európa” öles léptekkel próbál eltávolodni a maga keresztény indíttatásától, s ezáltal az európaiságtól. A keresztény ember tudja, a feltámadás nem a múlt, hanem a kontinuitás maga.