Elveszett illúziók
Stier Gábor
Bevett fogás a gyakorlati pszichológiában felébreszteni a választás illúzióját. Így az ebben érdekeltek tudatosan keltik például a vevőben azt az érzést, hogy dönthet az A és a B fogkrém vagy a tajvani és az egyiptomi utazás között. Az igazi problémát ezen esetekben még csak nem is az alternatíva hiánya jelenti, hiszen a tisztelt polgár valójában egyik áruból sem kérne, még ajándékba sem. Valahogy így voltak ezzel most az ukránok is. Két olyan elnökjelölt közül kellett választaniuk, akiből a többség valójában már nem igazán kért volna.
Hirdetés
Mindezek ellenére hiba lenne azt állítani, hogy az ukránok előtt semmiféle alternatíva nem állt. Az igazi döntést azonban már meghozták az első fordulóban azzal, hogy a történelem süllyesztőjébe küldték a Viktor Juscsenko képviselte, a dilettantizmust nacionalizmussal megfejelő, a demokráciát véget nem érő hatalmi harcként értelmező, ezzel az ország stabilitását megrendítő, imázsát romboló kurzust.
Juscsenko öt százalékával az ukránok eltemették maradék illúzióikat is. Az elmúlt évek történései mindenkit ráébreszthettek arra, hogy varázsütésre nem változik meg az ország. Nagyot lendíthet ezen egy-egy kivételes történelmi helyzet – ilyen volt az öt évvel ezelőtti –, nem lehet azonban kizárólag a külső körülmények kedvező alakulására, az ideológiai tőkére alapozni. Még a szövetségesek érdekei is változnak, a kiemelt figyelem másfelé irányul, az ország pedig marad ott, ahol volt. Nem úszhatja meg, hogy maga vegye kezébe a sorsát, s összefogva evickéljen ki nehéz helyzetéből. A „Majdan” pedig megmarad szép emléknek, még akkor is, ha visszanézve már az is látszik, kik és hogyan próbálták mozgatni a tömegeket. S hogy nem volt minden hiábavaló, mutatja az is, hogy az öt éve ördögnek kikiáltott Viktor Janukovics most szabad, demokratikus választásokon győzhetett.
A történtek szépséghibája, hogy az ukránok már új arcokat szeretnének látni. A többség számára ugyanis nemcsak Juscsenko, de Timosenko és Janukovics is a múltat jelenti. S az új elnök aligha fogja megváltani a világot. Ám ha stabilizálja a belső harcokban politikai és regionális értelemben is szétszakadt Ukrajnát, már megtette a dolgát.
Hirdetés
MNO vezető hírek
A Prensa Latina kubai hírügynökség szerint megvannak a január közepén Etiópiában megölt európai turisták támadói.
Hófúvás miatt továbbra is járhatatlan négy út Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ugyancsak négy út pedig csak egy nyomsávon járható, minden település ugyanakkor megközelíthető.
Blogbejegyzésben válaszolt hétfőn a The American Interest folyóirat internetes kiadásában Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár olvasói levelére Francis Fukuyama.
A katonai elhárítás már Juhász Ferenc minisztersége alatt feltárta a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdasági főosztályán zajló visszaéléseket, és erről jelentést is tett a szaktárca vezetőinek – tudta meg a Magyar Nemzet.