Engedni is tudni kell
Zord Gábor László
A vezető, akit ma az amerikai nép megválaszt, ezzel a nyilvánvaló helyzettel szembesül, amennyiben kicsit is nyitott a felfogása. Felelőssége ugyanakkora, sőt nagyobb, mint a szerencsésebb helyzetben regnáló amerikai elnököké, miközben reális célja kevéssé lehet kecsegtető. Az időtávlaton lehet vitatkozni, de semmi kétség nem férhet hozzá, hogy véget ér a megkérdőjelezhetetlen „amerikai szupremácia” kora, éppúgy, ahogy történt az más világhatalmak, birodalmak esetében is. Az új amerikai elnök akkor jár el jól, ha nem szegül szembe erőnek erejével a feltartóztathatatlan leértékelődéssel, viszont szorgos és nyitott diplomáciával kipuhatolja hosszú távú lehetőségeinek, a fenntartható nagyhatalmiságnak a határait. A hagyományos birodalmi sors elkerülése – amelyről sokan úgy tartják, hogy bele van kódolva az amerikai demokráciába – most attól függ, hogy tudjanak engedni ott, ahol szakadni készül valami. Például a közel-keleti politika radikális felülvizsgálatával, amely az Amerika-ellenes hangulat központjában áll. Amennyiben elmarad a racionális politika, nem kizárt egy újabb 9-11-es katasztrófa sem, olyan változatban és olyan helyen, amelyre még senki sem számít Washingtonban.
Bármit is láttat a médiakampány, úgy Barack Omaba, mint John McCain magában hordozza annak a lehetőségét, hogy érvényre jusson egy mérsékelt irányvonal az amerikai fővárosban. Egyikük sem kötődik szorosan ahhoz az elithez, amelyik leginkább felelőssé tehető a belülről fakadó negatív folyamatokért, és egyikük sincs híján mérsékeltebb külpolitikai értékítéletnek. Kora és dinamizmusa azt sejteti, hogy a fekete szenátor – akinek felemelkedése Amerika belső változásának ékes bizonyítéka – alkalmasabb a feladatra. Különös tekintettel arra, hogy még a kampány kedvéért sem leplezte hajlandóságát a párbeszédre azokkal az országokkal, amelyeket a jelenlegi elnök ellenségesnek, a „gonosz tengelyének” kiáltott ki. Ha valóban jó irányba próbálja elmozdítani a dolgokat, az előre tudható, hogy a legtöbb csatát odahaza kell majd megvívnia.
MNO vezető hírek
Hófúvás miatt továbbra is járhatatlan négy út Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ugyancsak négy út pedig csak egy nyomsávon járható, minden település ugyanakkor megközelíthető.
Blogbejegyzésben válaszolt hétfőn a The American Interest folyóirat internetes kiadásában Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár olvasói levelére Francis Fukuyama.
A katonai elhárítás már Juhász Ferenc minisztersége alatt feltárta a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdasági főosztályán zajló visszaéléseket, és erről jelentést is tett a szaktárca vezetőinek – tudta meg a Magyar Nemzet.
Habár több ponton is a korábbi és az új magyar alaptörvénybe ütközik, jogi úton nem támadható meg a Nemzetközi Valutaalap alapokmányát kihirdető 1982-es törvényerejű rendelet, mely a törvények fölé helyezi a valutaalapot – írja a Magyar Nemzet.