Erőforrások és pénzforrások

Körmendy Zsuzsanna, 2016. január 21., csütörtök 00:01

Valami rút félreértés következtében, ha a gazdasági mutatók fetisizálására hajlamos szakember nyilatkozik, még ma is kellemetlen felhanggal említődnek az úgynevezett „nem termelő ágazatok”. Az egészségügyi, oktatási és kulturális feladatok ebbe a „nem termelő” körbe tartoznak, azonban tudnunk kell: az abba fektetett pénz megtérül, mert egy ország versenyképességét maximálisan meghatározza.

Számtalan kísérlet történt ennek a féloldalasságnak a kiküszöbölésére, már az elnevezések terén is. A tárgymegjelölésre szorítkozó oktatási, egészségügyi, szociális és kulturális tárca elnevezések helyét nyugati mintára átvette a széphangzású „emberi erőforrások” (human resources), s a 2010-es kormányalakítás során egyetlen minisztérium irányítása alá került mind a négy szakágazat, meg amit még hozzá lehetett csapni. Miután sem az egészségügyben, sem az oktatásban nem történt meg az a stabilizálás és föllendülés, amire öt év alatt lett volna lehetőség, nagy kérdés, hogy érdemes volt-e ekkora minisztériumot létrehozni, tizenegy államtitkársággal, amelyeknek legalább a harmada önálló irányítást kívánó, kulcsjelentőségű szakágazat.

Így aztán az emberi erőforrások pénzforrások után áhítoznak. Nem áll messze az igazságtól, aki szerint az egészségügy összes problémáját a szocializmusból örököltük meg, amint a tanügyi reformdühnek is most már alább kellene hagynia, s helyette jobban bízni a tanári szakértelemben. Alig múlik el hónap, hogy ne hallanánk valamilyen tiltakozásról, tüntetésről, amely az óriásminisztérium valamelyik szaktárcáját érinti. Mostanában legtöbbször a pedagógusok és az egészségügyiek hangját halljuk.

A tanárok tiltakozásában friss hang a miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestületének nyílt levele, amely korántsem csak a fizetés kevesléséről szól. A levélben a leginkább figyelemreméltó az az idegesség, amellyel a testület a túl gyors ütemű és a szükségletekkel nem összehangolt kormányzati döntésekre reagál. „Mi továbbra is tanítani szeretnénk! […] Tiszta, átlátható, mindenféle pénznyelő, központi vízfejtől mentes fenntartói viszonyrendszert követelünk!” – írják. Nem tolerálják, hogy valahol valakik úgy érzik, kell valamit tenniük a fizetésükért, és ezért lenyűgöző reformjavaslatokkal bombázzák megbízójuk, az oktatási államtitkárság vezetését. Amely kellő szakmai tapasztalatok híján (vagy azokat elfeledve) minden félig érlelt ötletben képes fölfedezni a jobbító törekvéseket, de a következmények nem érdeklik, azokról egy másik államtitkárság íróasztalánál döntenek.

És ez baj. Ha a tanárok úgy érzik, hogy újabb és újabb kötelezően előírt dokumentációk tömegét sózzák a nyakukba, miközben az egész magyar közoktatásban csak a tanórák működnek jól és ésszerűen, az arra utal, hogy a hierarchiában a felülről indított változtatások és az alulról, az oktatás helyszínéről jövő igény köszönés nélkül elsétáltak egymás mellett. Ha „nincs pénz alapvető dolgokra”, és a tantermeket a szülők festik, akkor visszafogva a reformdühöt le kell szállni a földre, és helyben keresni a megoldást.

Lehetetlen nem észrevennünk a párhuzamot az egészségügy problémáival. Ott is visszatérő motívum, hogy az egész düledező építmény csak azért nem omlik össze, mert vannak jó orvosok és lelkiismeretes ápolók. A helyzet itt annyiban más, hogy a fejlettebb országok egészségügyimunkarő-igénye egyre erősebb elszívó erő, ezért ha a kormány ma nem ébred föl, holnap mehet Londonba gyógyíttatni magát.

Ők még csak megoldják ezt, de mi lesz a tízmillió magyarral idehaza?


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 01. 21.

hirdetés
Vélemény
Merkellel a problémák is maradnak
Techet Péter
A német baloldal a pálya széléről nézi a jövő őszi parlamenti választásokat.
hirdetés
G-Közép
A legnagyobb vörösök
Gazda Albert
Muszáj még jobban figyelni. Még nyitottabbnak, érdeklődőbbnek lenni.
Legolvasottabb
Legfrissebb
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása