Fejünk fölül a jogállamot

R. Kiss Kornélia

R. Kiss Kornélia

2017. január 8., vasárnap 07:25

Nagy kár, hogy a közvéleményt egy kiadós buzizás is jobban lázba hozza, mint az, hogy Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az állami rádióban lazán lenyilatkozza, mennyire hátrányos az embercsempészek és az illegális migránsok üldözése szempontjából a büntetőeljárás egyik legfontosabb alapelve, az ártatlanság vélelme. Vagyis az, hogy jogerős bírósági ítélet nélkül senki sem tekinthető bűnösnek. Az nem derült ki, miért éppen az ártatlanság vélelmét pécézte ki, mert a többi alapelv is megnehezítheti a bűnüldözés dolgát: maga a bírósági eljáráshoz való jog is számos bonyodalmat okoz a jogállamokban, szemben olyan boldog országokkal, ahol ítélet nélkül is be lehet kasztlizni bárkit. Nem is beszélve az olyan okvetetlenkedésekről, mint hogy ha valakit valamivel vádolunk, azt bizonyítani kell. Hogyan is védhetnék meg a mindenre elszánt politikusok a hazát, ha a jogászok folyton keresztbe tesznek nekik?

De az ellenzéket sem kell félteni. Vegyük például Szigetvári Viktort, az Együtt elnökét, aki november végén az ATV-ben közölte: a „rendszerváltást”, amit ő tervez az orbáni rezsim lebontására, „jogon kívüli aktusként” képzeli el. Sajnos nem derült ki, miféle jogon kívüli eszközökkel szemez mostanában a demokratikus ellenzék reménysége. Pedig elnéztem volna szívesen, ahogy a fegyveres felkelés, a defenesztráció és az emberrablással egybekötött puccs között válogat.

Ahelyett, hogy a jogállamiság hasznosságát mérlegelnénk, sokkal jobb lenne, ha mindenki tudatosítaná magában: ez az, amire Magyarország a szocializmus évtizedei alatt könnyes szemmel vágyakozott. Ezért adta annyi ember az életét, ezért állnak ma a politikusok elmélyült ábrázattal mindenféle szobrok talapzatai előtt, ezért hordanak oda mindenféle, gyökérzetüktől megfosztott virágos növényeket. Hogy hálát adjanak a jogállamért, amely minden ellenkező híresztelés dacára nem valamiféle derék államférfiakat béklyóba verő fekete mágiát jelent, hanem a jog uralmát. A legfontosabb biztosítékot arra, hogy félelem nélkül élhessünk.

Azt jelenti, hogy az embercsempészt nem viszi el a fekete autó – de mást sem. És azt is jelenti, hogy Szigetvári Viktor nem bonthatja le jogon kívüli eszközökkel a rezsimet, akkor sem, ha ő ezt rendszerváltásnak hívná. És azt is, hogy a kormánynak – nagy bánatára – szintén tartania kell magát a jogállami keretekhez, akkor is, ha láthatóan igyekszik, hogy ennek a garanciáit minimalizálja. Természetesen meg kell fékezni az embercsempészetet, a terrorizmust, az illegális határátlépést. De ezek a bűnüldözés és a nemzetközi együttműködés új, hatékony formáit követelik meg, nem pedig azt, hogy marokra fogjuk legfontosabb alapelveinket, és diadalmasan a nép orra alá dörgöljük őket, hogy lám, itt a baj.

Igaz, hogy például a berlini merénylő az egyetlen Németország különböző tartományaiban tizennégy álnevet használt sikeresen anélkül, hogy lebukott volna, kiutasítani meg azért nem sikerült, mert Tunézia, ahonnan jött, nem ismerte el állampolgárának. (Miért nem? Kinek kellett volna ezt elintéznie?) Ettől még beszólhatunk a jogállamnak is, úgyse szól vissza.

Ha a migrációs válság rövid két éve elég volt ahhoz, hogy sikerüljön a közvéleményben elhinteni, hogy a jogállam valami kolonc, amely akadályoz minket a versenyfutásban, akkor teljesen felesleges annyit beszélnünk 1956 évfordulóján a magyar hősökről. Akkor inkább valljuk be, hogy tévedés volt az egész: a demokrácia és a jogállamiság tényleg nem nekünk való.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.01.07.