Folyamatosan mérnek, zárt zóna lett a XX. kerületi iskola

NT, 2012. június 11., hétfő 17:25, frissítve: kedd 08:07
Egyelőre zárt területté nyilvánították azt a XX. kerületi iskolát, amelyiket hétfő délelőtt ki kellett üríteni, miután az intézményben több mint húsz diák rosszul lett. Az iskolából több mint ötven gyermeket szállítottak kórházba.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a katasztrófavédelem munkatársai az épületben folyamatosan méréseket végeznek, de továbbra sem mutattak ki rendellenes anyagot a levegőben. Délután a szakemberek az épület szerkezeti elemeit is megvizsgálják, hogy kiderüljön, beszivároghatott-e valamilyen rendellenes anyag, s ha igen, hogyan terjedhetett el. A szóvivő hozzátette, hogy a katasztrófavédelem munkatársai kedd reggel 6 órakor újra méréseket végeznek.

A tömeges rosszullét miatt a XX. kerületi János utcában lévő iskolát hétfő délelőtt kiürítették; több száz diák hagyta el a Nagy László Általános Iskola és Gimnázium kétszintes épületét. A tűzoltók és a Fővárosi Gázművek szakemberei méréseket végeztek az épületben, de a levegőben semmilyen rendellenes anyagot nem mutattak ki.

A tanulók a déli órákban visszatérhettek az épületbe. Kora délután azonban, amikor felvetődött a szén-monoxid-mérgezés gyanúja, újra kiürítették az épületet; a gyerekeket a szomszédos utcában lévő iskolába vitték át.
Fekete Lászlóné, az iskola igazgatója az MTI-nek azt mondta: egyelőre nem tudni, mikor lesz tanítás újra az intézményben; a reggeli mérésektől, a szakemberek engedélyétől függ.

Az igazgató arra is kitért, hogy a gyermekek állítólag egy ismeretlen eredetű szagra panaszkodtak, de ennek érdemi okát a szakemberek továbbra sem találják. Az intézményben továbbra is vizsgálatokat végeznek. Fekete Lászlóné hozzátette: úgy tudja, a rosszullétre panaszkodó, illetve a kórházba szállított gyermekek is jól vannak.

Zacher Gábor, az Erzsébet kórház toxikológiai osztályának vezetője az MTI-vel azt közölte: hozzájuk 17 gyermeket szállítottak be, a diákoknál szén-monoxid-mérgezésre utaló tüneteket diagnosztizáltak. A gyermekek állapota oxigénterápiára javult. Többségüket már haza is engedték, három gyermeket tartanak még bent megfigyelésre – mondta a főorvos.

Nagy Anikó, a Heim Pál Gyermekkórház orvos-igazgatója az MTI-vel azt közölte: délután négy óráig a korábbi 19 diák után további gyermekeket szállítottak az intézmény toxikológiai osztályára fejfájás, hányinger, szédülés, enyhe mérgezés tüneteivel. A XX. kerületi iskola tanulói közül 36 gyermek került be a Heim Pál kórházba, állapotuk kielégítő – tette hozzá.

Forrás: MTI
hirdetés
Vélemény
Thatcher nyomdokain
Kuthi Áron
Nem szolgált túl sok jó hírrel a nagy-britanniai magyaroknak (sem) Theresa May.
hirdetés
G-Közép
Megdönteni Orbán Viktort
Gazda Albert
A magyar liberális értelmiségnek évtizedek óta nem sikerül semmi.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 08:57
  2. 08:50
  3. 08:37
  4. 08:24
  5. 08:23
  6. 08:08
  7. 07:57
  8. 07:57
  9. 07:41
  10. 07:40
  11. 07:30
  12. 07:26
  13. 07:26
  14. 07:13
  15. 07:11
  16. 06:58
  17. 06:58
  18. 06:46
  19. 06:41
  20. 06:20
  21. 06:15
  22. 06:09
  23. 06:00
  24. 05:50
  25. 05:26
  26. 00:01
  27. 23:35
  28. 23:26
  29. 22:52
  30. 22:41
  31. 22:40
  32. 22:22
  33. 22:18
  34. 21:52
  35. 21:42
  36. 21:38
  37. 21:36
  38. 21:27
  39. 21:21
  40. 21:19
  41. 21:12
  42. 21:11
  43. 21:10
  44. 21:08
  45. 21:06
  46. 21:02
  47. 20:59
  48. 20:56
  49. 20:50
  50. 20:40
  51. 20:33
  52. 20:32
  53. 20:30
  54. 20:20
  55. 20:20
  56. 20:11
  57. 20:09
  58. 20:07
  59. 20:06
  60. 19:57
  61. 19:55
  62. 19:39
  63. 19:38
  64. 19:35
  65. 19:27
  66. 19:25
  67. 19:20
  68. 19:15
  69. 19:10
  70. 19:10
  71. 19:05
  72. 19:00
  73. 18:59
  74. 18:52
  75. 18:44
  76. 18:40
  77. 18:31
  78. 18:25
  79. 18:13
  80. 18:03
  81. 18:01
  82. 17:48
  83. 17:30
  84. 17:12
  85. 17:00
  86. 16:31
  87. 16:26
  88. 16:19
  89. 16:10
  90. 16:01
  91. 16:00
  92. 15:57
  93. 15:50
  94. 15:45
  95. 15:40
  96. 15:37
  97. 15:27
  98. 15:26
  99. 15:20
  100. 15:20
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása