Azonnal föltűnt: furcsa szerződéseket kötöttek Gyurcsányék

WA
Forrás: HírTV
2012. január 27., péntek 11:09
Már 2010-ben látható volt, hogy jogilag nincsenek rendben azok a szerződések, amelyek a Malév privatizációjakor köttettek a Gyurcsány-kormány és az orosz befektető között – mondta a Hír Televízió Rájátszás című műsorában a légiközlekedés fejlesztéséért felelős volt miniszteri biztos.
Hirdetés
Este hat óráig szünetet rendeltek el a Malév pénteken délelőtt megkezdett közgyűlésén, mivel az egyik napirendi ponttal kapcsolatban még külföldön tárgyalnak. Róna Márta szóvivő közlése szerint a Boeing repülőgépek lízingszerződéseit tárgyalják újra, és annak eredményére várnak. Róna Márta a Hír Televíziónak arról nem nyilatkozott, hogy működésképtelenné válhat-e a Malév, és azon sajtóértesüléseket sem erősítette meg, hogy egy spanyol cég érdeklődne a Malév iránt.

Márton Attila furcsának nevezte az akkori üzletet és a feltételeket, a Malév jelenlegi helyzetéhez pedig szerinte az előnytelen szerződés és az orosz tulajdonos rossz gazdálkodása is hozzájárult.

„Az azonnal föltűnt, amikor átolvastuk a rendelkezésre álló dokumentumokat, hogy hát finoman szólva is elég furcsák – akár a magyar, akár a nemzetközi jogot tekintjük – azok a szerződések, amik megköttettek” – fogalmazott a biztos.


Márton Attila azt is elmondta: a Bajnai-kormány idején tárgyalni kellett volna az orosz céggel a Malév átszervezéséről, ezzel ugyanis éveken belül nullszaldós lehetett volna a légitársaság gazdálkodása. A Malév privatizációjával kapcsolatban az elszámoltatási kormánybiztos több feljelentést is tett az ügyészségen.

„Több mint fél éven keresztül vizsgáltuk a Malév privatizációját, ezek alapján egyértelműen megállapítható, hogy a szocialista kormányok olyan kényszerpályára állították a Malévot, amelyből nincs kiút” – közölte tegnap Budai Gyula elszámoltatási biztos.

Hozzászólások

  1. tibor 2012. január 27., péntek 22:10
    ágyipoloska feri pedig még mindig szabadlábon
  2. 2012. január 27., péntek 20:51
    gamma 2012. január 27., péntek 11:50 Mi a furcsa itt? Ráér az ügy. A bíróságnak előbb le kell tárgyalni néhány minősített állatkínzási ügyet. Aztán, ha ideje marad, akkor.
  3. gamma 2012. január 27., péntek 11:50
    Na de akkor miért nem léptek??, Az nem furcsa?
    Arról már nem is beszélve, hogy az akkori gazemberségekért a mostani kormányt teszik "felelőssé"... Hát ez nem furcsa???
  4. szamóca 2012. január 27., péntek 11:30
    nem baj. majd Mrs. Clinton megmondja, hogy nem is volt az olyan furcsa -a "jogállamiság" és a "demokrácia" nevében.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
25
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló