Hogy kivonják magukat a választási procedúrából, még érthető is, bár nem helyeselhető, de nem is ítélhető el. Nem érzik magukénak a leendő elnököt – mit is mondhatunk erre? Tetszik nekik vagy sem, magukénak érzik vagy sem, mindenképpen az ő elnökük is lesz, majd menet közben hozzászoknak a tényhez, sőt talán meg is barátkoznak vele. Göncz Árpádról is csak a taxisblokád idején – amikor büntetlenséget ígért a felforgatóknak – derítette ki a sajtó, hogy minden idők és minden világok legnagyszerűbb köztársasági elnöke, s akarták később minden törvényszegése jutalmaként szentté avatni. Áder Jánosnak nem jósolunk ily ragyogó karriert, de a személye és a magas állása elleni izzó gyűlöletet talán kioltja majd.

Nem vesznek részt a választásban – az ő dolguk, bár nem kimondottan demokratához méltó és illő magatartás. A ballib minősítések szerint antidemokratikus ellenzéki párt, a Jobbik ez esetben kétségkívül demokratikusabban viselkedik, hiszen jelen lesz, és nemmel szavaz. A végeredmény ugyanaz, a demokrácia nem sérül – mondhatják a „demokratikus” ellenzéki pártok képviselői, s formailag igazuk is van, mert így is, úgy is kétszázhatvan-valahány igen szavazattal választják meg Ádert, s az ország népét igazán hidegen hagyja, hogy negyvenen vagy száztízen voksolnak ellene. Nem lesznek ott, és nem szavaznak az állítólagos demokraták, annyi baj legyen, de az, hogy a távolmaradásukat egyfajta demokratikus csúcsteljesítményként próbálják beállítani, felháborító arcátlanság. Miként a jellemtelenség és cinizmus iskolapéldája volt, ahogy bojkottálták az új alaptörvény előkészítését, megvitatását és elfogadását, majd azon siránkoztak Nyugaton, hogy egypárti diktatórikus alkotmány született, mert őket kihagyták az alkotás összes fázisából. Külföldön nem kell magyarázkodniuk, itthon viszont arra hivatkoznak, hogy a kormány nem vette figyelembe a javaslataikat, nem gyakorolt gesztusokat, az ő véleményük nem érvényesülhetett. Nos, amit elhallgatnak, azt nehéz figyelembe venni még akkor is, ha Mesterházy-szintű intellektusok nem mondanak semmit.

Másrészt a politikai gesztusokkal nem árt csínján bánni. Ha a választók többsége arra vágyott volna, hogy a szocialisták vagy az LMP-sek tervei valósuljanak meg, az ő akaratuk érvényesüljön, az ő szándékaik szerint alakuljon az ország sorsa, akkor 2010-ben rájuk szavaztak volna. A győztes nem arra kapott felhatalmazást, hogy kénye-kedve szerint értelmezze a választók döntését. A polgárok többsége azon igényét fejezte ki, hogy a Fidesz–KDNP-szövetség akarata érvényesüljön. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy olyan demokráciafelfogással, amilyennel a ballib oldal büszkélkedik, vajon miféle idióta alkotmányagyrémekkel hozakodtak volna elő. Erre a demokráciafelfogásra jellemző, hogy miután az LMP vérszegény népszavazás-kezdeménye nem kapta meg a szükséges aláírás-mennyiséget, Vágó Gábor odanyilatkozott, hogy ha a Fidesz valóban demokratikus párt lenne, akkor így is kiírná a népszavazást. Bődületes ostobaság. Az állampolgárok demokratikus módon véleményt nyilvánítottak: nem kérnek az LMP népszavazásából. Demokratikus párt ezt tudomásul veszi. Aki másként reagál, az aligha nevezhető demokratikusnak vagy demokratának.