Nyirő József tervezett újratemetése kapcsán a román hatalom kimutatta a foga fehérjét: előbb amatőr felvételen láthattuk, amint a határőrök koporsókat nyittatnak ki, majd érkeztek hírek arról is, hogy a rendőrség zarándokok autóiban – és hivatalos személyek járműveiben is – kutat az elhunyt író hamvai után. Ezt persze a hatóságok cáfolták, ezért döntöttem úgy, hogy útnak indulok egy üres urnával. A kísérlet eredménye sok tanulsággal szolgált. Elgondolkodtató, hogy egy másik állam titkosszolgálata miként tudja lehallgatni egy magyar újságíró telefonját – hiszen a taxit megállító rendőr elszólta magát, hogy vártak engem, nyilván a marosvásárhelyi reptérre érkezésem pillanatától. Kiderült az is, hogy elvették volna a hamvakat, hiszen egészen addig, amíg nem ragaszkodtam az urna felnyitásához, Bukarestbe akarták szállítani vizsgálatra.

A feltartóztatásom öt és fél órája alatt feltételezett drogcsempészből irredenta és románellenes eszközök terjesztőjévé avanzsáltam (ez állt a főügyész által villámgyorsan kiadott átkutatási parancson – lám, a román hatóságok még szombaton is milyen flottul működnek!), és a bukaresti sajtó tényként közölte, hogy megtalálták a székely író hamvait. Az urna persze üres volt, és fontos azt is hangsúlyozni, még egy hamvakkal teli urnával is szabadon lehet utazni, ehhez semmiféle engedélyre nincs szükség, és nincs joga elkobozni a hatóságnak.

A Székelyföldön az elmúlt napokban azt tapasztaltam, visszatért a nyolcvanas évek Romániája. A megfélemlített vagy megzsarolt emberek és a kollaboránsok világa, ahol a titkosszolgálat emberei döntik el azt is, hogy ki lehet-e ásni egy szabályosan megváltott sírt, avagy sem. Nyirő József sírját nem lehetett, ráadásul a prefektus is megtámadta a talán szándékosan, talán véletlenül hibásan kiállított temetkezési engedélyt, így a szervezők nem tehettek mást, mint újratemetés helyett ökumenikus áhítatot szerveztek a székely apostolra emlékezve. Ez különben méltóságteljesen lezajlott, számtalan rendőr és sportos testalkatú bőrkabátos civil óvó tekintetétől kísérve.

Az újratemetés kapcsán kiváltott országos hisztéria pontosan jelzi a román hatalom és társadalom állapotát: húsz évvel a rendszerváltás után is elég egy szikra, hogy majdnem minden visszazuhanjon a múltba. Csak azért mondom, hogy majdnem minden, mert nem vertek meg a rendőrök – egy ilyen akció miatt a nyolcvanas években valószínűleg agyonütöttek volna. Vasárnap este egy román televízió bekapcsolt az élő műsorába, ahol öten habzó szájjal gond nélkül lefasisztáztak engem is, azt állítva, hogy provokáltam a román hatóságokat. Arra a válaszra nem voltak kíváncsiak, hogy szerintem az a provokáció, ha a hatóságok pünkösdkor hamvak után vadásznak, telefonokat hallgatnak le és autókat kutatnak át az emberek szabad mozgásáról szóló Európában. És persze említhetnék sok minden mást is: a Ponta-kormány az elmúlt két hétben egységnyi idő alatt több magyarellenes intézkedést hozott, mint amennyit a legsötétebb Ceausescu-időkben hoztak.

Győzelemre rendelt a nép, amelyiknek olyan fia van, akinek még a hamvaitól is félnek – mondta beszédében Kövér László, az újratemetés fővédnöke. Bár a mostani helyzetben nincs túl sok okunk az optimizmusra, bízom benne, hogy valóban így is lesz.