A kormánypárti főpolgármester valószínűleg arra sem gondolt sokáig, hogy mivel is jár, ha egyszer majd abba a székbe ül, amelyet balliberális elődje két évtizedig „kibérelt” magának. Két éve még csak sejthette, mi is vár rá a városházán, ám úgy látszik: 2010 októberében a vidámparkból ide költözött a hullámvasút. Budapest súlyos anyagi helyzetben van már évtizedek óta, csakhogy az előző MSZP–SZDSZ-es városvezetés ezt a tényt túlontúl sokáig leplezte. Százmilliárdos adóssággal, a maga szempontjából sikerrel, a budapestiekre nézve katasztrófával.

A volt szabad demokrata főpolgármester, Demszky Gábor a Medgyessy–Gyurcsány-kormányok idején önleleplező módon utalt is az EU-pénzek mindenáron való megszerzésére: „most kell üstökön ragadnunk a szerencsét.” Miközben a fővárost körülölelő Pest megyében és az ország keleti felében többnyire szocialista kiskirályok által megálmodott kilátók épültek sík terepen, netán kutyaszalonok épültek uniós forrásokból, addig a ma is bizonytalan 4-es metróra Budapesten százmilliárdokat költöttek el évtizedekre előre. A közműcégekre kötött pénzszivattyúktól kezdve a kiszervezett gyógyfürdőkön, az üresen tátongó CET üvegbálnán át a vidámparkig naphosszat lehetne sorolni a rémtörténeteket.

Egyszer lent, egyszer fent, és ez már szinte naponta változik. Nemrég volt egy pont, amikor Tarlós István kimondta: a város súlyos helyzetéhez, az eltékozolt milliárdokhoz, az elfuserált beruházásokhoz, a füstölő tömegközlekedési járművekhez, perek ezreihez, ügyek százaihoz, büntetőeljárások tucatjaihoz Demszky Gábornak is van némi köze. Készült fehér könyv, zöld könyv, feljelentés, de ha a kormánypárti városvezetés a felelősség kérdését már az elején a napnál is világosabbá teszi, könnyebb a dolga. Ha nagyobb a kontraszt, a sikerek is jobban eladhatók. Mert ne tagadjuk, siker, hogy visszaszerezték az elprivatizált Fővárosi Vízműveket, a csepeli szennyvíztisztítót, húsz év után mára átláthatóan és világosan működnek a fővárosi közszolgáltatók. Siker, hogy ma már nem csak a balliberális oldalhoz kötődő emberek kaphatnak díszpolgári címet, nemzeti elkötelezettségű, a magyarságért sokat tett emberekről is elnevezhetnek köztereket, közülük többeknek még szobrot is állítanak.

A főpolgármester a Fidesz–KDNP-korszak legnagyobb sikerének tartja, hogy a „sírból hozták vissza” a metrókocsik ügyét. Legfőbb célja, a BKV ügye rendezésének helyzete legföljebb ahhoz hasonlítható, mint amikor a hullámvasút szerelvénye áramszünet miatt rendre megáll. Nemegyszer jelentették már be, hogy végleg rendezték a tömegközlekedés finanszírozását. Csakhogy az elektromos kapcsolóban valami mindig rövidzárlatot okoz: hol az egyik, hol a másik gazdasági kérdésekkel foglalkozó minisztérium, hol a kerületi és az agglomerációs polgármesterek érintik egymáshoz a drótokat. Kormánypárti politikusok feszülnek kormánypártiaknak: egyikük dugódíjjal mentené a BKV-t, a főváros belemegy az előkészítetlen kivetésbe, a parlamenti jobboldali többség pedig – mintha magától értetődő lenne – leszavazza azt. Most keresik az újabb forrást. Eközben az alkalmatlanságukat egyenletesen bizonyító ellenzéki megmondóemberek, a balliberális médiumok unos-untalan Tarlóson kérik számon a dugódíjat, amelyet Demszky szerződésben vállalt Brüsszelnek. Még azt is megkérdezik, hogy miért nem megy már a 4-es metró.

A hullámvasút kiegyenesítéséhez nem kell sok. Elég hozzá az érthető tett és a világos beszéd.