Ezeket a tételeket Vona Gábor sorolta fel a Jobbik múlt hét végi tisztújító kongresszusán. A retorika jól ismeri az erős állítással megtámogatott valószínűtlenség alkalmazását, Vona Gábor példázata is ide sorolható, ugyanis a jelenlegi parlamenti erőviszonyok között a Jobbik jelenléte vagy jelen nem léte teljesen érdektelen ügy. A kétharmados Fidesz–KDNP-többség egész könnyedén léptette életbe a fenti törvényeket, nem volt érezhető az ülésteremben a feszültség, hogy vajon konkrétan mit gondol minderről a Jobbik. Ilyesfajta feszültség soha nem is lesz: bár Vona Gábor ismét a választási győzelemmel kecsegtette hallgatóit, ez már nem retorikai fogás, hanem abszurd elborultság, a Jobbik nem fog olyan helyzetbe kerülni, hogy akár a legcsekélyebb mértékig is beleszólhasson Magyarország sorsának alakításába.

Éppen elég volt már az MSZP-ből, meg általában a baloldalból. A Jobbik nevű tagozatukra sincs semmi szükség. Az útjuk végállomása ugyanaz. Ugyanaz a választói bázisuk is. A tájékozatlanok, az irigyek, a sikertelenek, a gondolkodni lusták, akik számára minden betegség egy recepttel gyógyítható, s az is fontos, hogy a kezelés ismertetése beleférjen két rövid mondatba. Az egyik eszköze a passzív önfeladás, a másiké a harcias önsorsrontás. Magyarország szempontjából e két metódusnak ugyanaz az eredménye. Mást mondanak, de ugyanoda jutnának vele. Az egyik szerint mindenkivel jóba kell lenni, a másik szerint mindenhonnan ki kell lépni. Az egyik mindenbe beleegyezik, a másik mindent elutasít. Nemzeti érdeket érvényesíteni egyik esetben sem lehet. Az egyik szerint a magyarok nacionalisták, a másik szerint legyen az orosz meg a perzsa ember a példaképünk. Ez is ugyanaz, a fő, hogy pont nem jó, ahogy a magyarok úgy általában vannak. Az egyik szerint Wass Albert ne legyen tananyag, a másik szerint Faludy György, az egyik ugyanis fasiszta, a másik meg cionista, hogy pontosan mit is alkottak, az huszadrangú tényező. Az egyik szerint azonnal teljesíteni kell az IMF minden kérését, a másik szerint azonnal fel kell függeszteni az államadósság törlesztését. A magyar nagyközönség akár mindkét forgatókönyv végkifejletét végignézheti majd a következő hónapokban, ha figyelemmel kíséri a görög eseményeket. Eddig ez volt, innentől az jöhet. Az egyik fanatikus ateista, a másik sámándob döngésével őriz hagyományt. Igen, a magyar kereszténység mindkét esetben a rövidebbet húzza. Az egyik levegőnek nézi a határainkon túl élő magyarokat, a másik tankkal menne értük. Mindkét módszer sokat segít az érintetteken, nyilván. Az egyik a cigányokat tüzeli, a másik a magyarokat hergeli. Az egyik mindenhol nácit lát, a másik mindenkor zsidót kiált. Magyarországnak mindegyik esetben az áldozat szerepe jut. S mindeközben olyan szépen visszhangozzák egymás szavait a gazdagokról, akiknek a mostani kormány kedvez. A gazdagok. Tudvalévő, hogy szerintük mindenki gazdag, aki háromszázezer forint felett keres havonta, tőlük el kell venni, amennyit csak lehet.

Gyurcsány Ferenc végre az őt megillető helyre került, öröm látni, amikor félig üres termekben siránkozik néhány tíz nyugdíjas előtt. Kíváncsi vagyok, eltöpreng-e néha, hogy országlása idejéről két kimagasló eredményt könyvelhet el. Az egyik az államadósság összegének, a másik a Jobbik népszerűségének a megugrása volt. Két termék, egy menedzser.