Már megint nem mi vagyunk azok, akik kezdenek észbe kapni. Akik kezdik észrevenni, hogy körül kell nézni az országban, ahol élünk, s megfigyelni, felmérni, milyen akciókra milyenek a reakciók. Nem a betiltás a kiút, de ha egy közösség ízlését túlságosan sérti egy nyilvános rendezvény, akkor nem az adott közösség kigúnyolása a megoldás, hanem keresni kell egy értelmes kompromisszumot. A magyar rendőrség zajos felvonulás helyett „álló rendezvényt” javasolt, amely kevésbé provokatív. Erre kiderült, hogy a homoszexuálisokat képviselő szervezetek szemében a provokatívság nemhogy nem baj, hanem mintegy velejárója, sőt célja a melegfesztiválnak. Ugyanis e szervezeteknek az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint „egy álló rendezvény a felvonulást elrejtené a nyilvánosság elől, és lehetetlenné tenné annak egyik célját, az LMBT-emberek láthatóvá tételét”. (Az LMBT ezúttal nem a lengyel–magyar baráti társaságot jelöli, hanem a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű egyénekre utal.) De mi rejlik a provokáció paravánja mögött?

A németországi melegtüntetések tanúsága szerint az akció mögé nemcsak a szabadságot sajátosan értelmező politikai pártok sorakoznak föl, hanem jelen vannak a divatdiktátorok, a show-biznisz s természetesen a médiabirodalmak. Különös elit ez, a modernkor elitje, amelynek tagjai pontosan tudják, a kirúzsozott szabadság üzletnek sem rossz. Berlinben még a rendőrség is visszavonult: egyetlen gépkocsijukon sem lehetett német zászló a német–török meccs napján – de a homoszexuálisok szivárványos zászlaja ott lenghet a kocsikon melegfesztiválok idején mindenütt. Idehaza a melegfelvonulást hosszú évek szívós munkájával sikerült az év legkínosabb napjává tenni. Idén a rendőrség először betiltotta a rendezvényt, majd ezt visszavonta. Épp csak megvárták, hogy néhány „nagyformátumú” politikus, mint például Lévai Katalin elmondhassa, mit kíván a magyartól az európai demokrácia. De a híradókból úgy tűnt, nem a tömegek döngették a rendőrség kapuját, hogy ide nekünk a melegfesztivált. Nem a gyerekkocsit tologató anyukák dühöngtek, amiért a július eleji, valószínűleg forró vasárnapon már megint nem lesz lezárva az Andrássy út.

Nem a nyugdíjasok háborogtak, hogy kimehetnek az unalmas Városligetbe, pedig ők szívesebben néznének egy keskeny csípejű, ingerlően szőrös férfihátsót rózsaszín szívecskés tangában. Arról sem hallottunk, hogy különböző felekezetek az ökumené jegyében parlamenti beadványt készítettek volna az ügyben, hogy ne csak a Biblia legyen ölmeleg segédeszköz a várva várt felvonuláson, hanem legyen ott a Talmud meg a Korán is. Bizonyára emlékeznek még Szetey Gábor államtitkár vallomására, aki ösztönvilágának mélyebb rétegeit oly előzékenyen osztotta meg az ő altesti ügyeire amúgy nem kíváncsi országgal. Egy internetes újság fórumán ezt a kérdést tették föl neki: „Maga színésznek tanult. A coming out előtt gyakorolta a könnyezést?” S a kérdező a lényeget érintette: mert a melegfelvonulás elsősorban show, utána biznisz, s végül de nem utolsósorban bunkó a politikai rivális meg az egyházak ellen.