Kiskirályok országa
Nánási Tamás
Benedek Fülöp valami hasonlóra gondolhatott, amikor az állami földvagyon feletti ellenőrzés és ezzel egy nagyon fontos döntési jogkör az agrártárcánál hozzá került. Ha kiállt valamelyik köztulajdonban lévő birtok szélére, és teleszívta a tüdejét a friss levegővel, szinte úgy érezhette magát, mint egy valódi földesúr. Igazi vagyon és hatalom van a kezében, egy birodalom, vagy inkább egy kiskirályság, amit csakis ő kormányozhat. Egy apparátus is rendelkezésére áll, ahol az olyan egyszerű tisztviselőkkel, mint egy megyei földhivatali vezető, kedve szerint és szabadon ordítozhat.
Csak azért, mert annak idején úgy tanulta, hogy így kell. Így volt ez szokásban a békeidőkben. Végeredményben nem a kisasszonyok báljában vagyunk. Világosan éreztetni kell, hogy ki parancsol, még akkor is, ha történetesen, vagy véletlenül mást mondanak a törvények. Egy kiskirályságnak ugyanis saját törvényei vannak. Az ország törvényeinél magasabb rendűek. S Benedek Fülöp munkához látott. Legalábbis nehezen képzelhető el az, hogy ne lett volna semmi köze ahhoz, hogy Újfehértón egy nyertesnek kihirdetett helyi gazda helyett később kis híján mégis más kapta meg az állami területet. Aztán jött Sukoró, a vád szerint alulértékelten eladott és felülértékelten vásárolt földekkel. A bábolnai gyanús ügyeket is érdemes megemlíteni, nem beszélve a nem jogerősen már felfüggesztett börtönbüntetést érő, döbbenetes pákozdi mutyiról.
Ami a jelek szerint igazi elvtársias légkörben, két dámvad és három mezei nyúl lelövése között dőlt el. A közös vagyonunk elpasszolásának 700 ezer forintos repiköltségét pedig – egy állami cég, a Concordia által – szintén mi álltuk, a kiskirályok birodalmának egyszerű polgárai. Az sem történhetett meg Benedek tudta nélkül, hogy – miként az agrártárca állítja – a vagyonkezelő törvénybe ütköző módon hirdette meg a baráti nagyüzemeknek szánt nagy földterületeket. Igaz, ez nemcsak Benedek Fülöpöt hagyja hidegen, hanem az egész kormány eltekint felette. Így működhetnek hazánkban, és élvezhetik az áldásos tevékenységük során összerakott vagyonukat és nyugdíjukat a kiskirályok. A kormány segítségével.
MNO vezető hírek
Rekordösszegű, 26 milliárd dollár értékű megállapodás született az egyik oldalon szövetségi és szövetségi állami hivatalok, a másikon pedig öt amerikai nagybank között.
Jövő szerdán dönthetnek az euróövezeti országok pénzügyminiszterei a Görögország pénzügyi támogatására szánt újabb intézkedéscsomagról, ha addig a görög parlament is jóváhagyja a politikai erők között csütörtökön született elvi megállapodást a megszorító intézkedések kiterjesztéséről.
Bár Botka László két évvel ezelőtt nem vállalt országos vezető tisztséget az MSZP-ben, most mégis bejelentkezett választmányi elnöknek. A Magyar Nemzetnek adott interjújában azt állítja, nem azért indul a posztért, hogy 2014-re biztos befutóhelye legyen a párt listáján. Hozzátette mindehhez, hogy biztos abban, a következő választáson is elnyeri a szegediek bizalmát.
A Magyar Nemzetnek is megerősítették a hvg.hu hírportál értesülését, miszerint Orbán Viktor beszélt a magyar kormányt és személyét megcélzó puccskísérletről.