Lengyelek a színpadon

Pataky István, 2016. január 20., szerda 00:01

Valóban az uniós elvekkel, az európai szellemiséggel ellentétesek a lengyel lépések? Vagy csak ürügy a Varsó elleni hadjárat a kelet-európai térség meggyengítésére, kirekesztésére? Politikai hovatartozástól függően mindenkinek megvannak a határozott válaszai, pedig éppen az EU válsága az, ami lehetetlenné tesz minden komolyabb jóslatot a jövővel kapcsolatban. Strasbourgban tegnap dörgött az ejnye-bejnye a lengyel miniszterelnöknek, de a vita már csak ezért sem hasonlíthatott a korábbi, Magyarországról szóló cirkuszhoz, mert Beata Szydlo alig több egy kedves szóvivőnél a Jaroslaw Kaczynski által a háttérből orbános vaskézzel irányított kormánypártban. Varsóban a hatalomváltás szinte másnapján történtek furcsa dolgok a közmédia és az alkotmánybíróság körül. A kicsit kisgazdás, egy cseppet rendszerváltó MDF-es, de főleg a Kövér László-féle fideszes stílust idéző Kaczyinskiék előző kormányzásuk alatt sem finomkodásukról voltak ismertek, így az események inkább alakulásuk sebessége miatt lephettek meg bárkit is. A strasbourgi színjáték a maga erőltetett, hisztérikus hangnemével együtt része az Európai Parlament „munkájának”, túl nagy jelentőséget akkor sem kell adni neki, ha jogosak az éppen tetemre hívott kormány elleni bírálatok.

Ennél sokkal izgalmasabb téma, hogy milyen szerepet szánnak Lengyelországnak Európa nyugati felében. A döntésképtelenség nyilván e kérdésnél is előjön, így gyors válaszra nem számíthatunk, de egyre több jel utal a kelet-európai régió egészének leírására, tudatos háttérbe szorítására. A német, francia, benelux, skandináv, esetleg olasz egyezkedőket egyre többször és többen emlegetik magként. Sokan már azt is tudni vélik, hogy 2017-ben meg is történik a szakítás, ha másként nem, az előbb említett mag együttműködésének intézményesítésével. Már régen nem tabutéma például a keleti új tagok fejlesztési forrásainak csökkentése 2020 után. De egy súlyosabb uniós belső válság esetén ezek a pénzek akár azonnal el is illanhatnak. Werner Faymann osztrák kancellár aligha saját megfontolásból fenyegetőzött nemrég a Keletre szánt összegek leállításával. Az EU bukásáról beszél George Friedman, a hírszerző tevékenységgel is hírbe hozott Stratfor amerikai agytröszt alapítója is, aki szerint az unió már egyetlen jelentős döntést sem tud meghozni, de arra is képtelen, hogy felszámolja magát. „Európában az intézmények olyanok, mint a múzeumok: el lehet látogatni oda, és működnek is. Így nem számítok az Európai Unió összeomlására, inkább arra, hogy egyre jelentéktelenebb lesz minden kérdésben” – jósolja Friedman.

Bármilyen irányt vegyen is a válságban lévő unió, a nagy és gazdaságilag egyre erősebb Lengyelországot nem lehet egykönnyen leírni. Amikor egy korábbi nyilatkozatában Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke putyinizálásról beszélt az új varsói kormány intézkedései kapcsán, tudta, hogy telibe talál Kaczynskinál, aki az orosz elnököt közvetett módon ma is felelősnek tartja testvére, Lech haláláért. Lengyelországnak a rendszerváltás óta – függetlenül a kormányok politikai színezetétől – két meghatározó kül- és biztonságpolitikai pillére a szoros szövetségi viszony az Egyesült Államokkal, valamint az olykor oroszellenességbe hajló távolságtartás Moszkvától. Amerika egyik legfontosabb európai szövetségeseként, óriási piacot képviselve, s érdekeit hangosan védő tagállamként Varsónak – a jelenlegi szorítottnak látszó helyzete ellenére – lesz még egy-két szava az unió jövőjének alakulásában.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 01. 20.

hirdetés
G-Közép
Córesz
Gazda Albert
Akárhogy is, nem lennék most MTK-szurkoló. Vagyis máskor sem, de most különösen nem.
hirdetés
G-Közép
Levadászni Vona Gábort
Gazda Albert
Merjünk nagyok lenni, nagyot álmodni, a világ úgysem nagyobb nálunk annyival.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 20:52
  2. 20:50
  3. 20:46
  4. 20:39
  5. 20:33
  6. 20:26
  7. 20:24
  8. 20:23
  9. 20:20
  10. 20:18
  11. 20:16
  12. 20:10
  13. 19:59
  14. 19:57
  15. 19:45
  16. 19:43
  17. 19:35
  18. 19:30
  19. 19:29
  20. 19:25
  21. 19:14
  22. 19:06
  23. 19:01
  24. 18:57
  25. 18:55
  26. 18:54
  27. 18:52
  28. 18:47
  29. 18:41
  30. 18:40
  31. 18:27
  32. 18:18
  33. 18:12
  34. 17:56
  35. 17:55
  36. 17:48
  37. 17:30
  38. 17:30
  39. 17:15
  40. 17:01
  41. 16:52
  42. 16:51
  43. 16:50
  44. 16:36
  45. 16:36
  46. 16:25
  47. 16:22
  48. 16:20
  49. 16:13
  50. 16:08
hirdetés

Hozzászólások - 2 db

A hozzászólások mutatása