Szabó Anna

Leszállópályán

Magyar Nemzet

2012. január 28., szombat 00:01
Öt büntetőfeljelentés, több száz milliárd forintnyi adósság, masszívan veszteséges működés, és egy vagyonából kiforgatott légitársaság a szocialista–szabad demokrata kormányzás Malév-politikájának eredménye, amelyet nemrég az Európai Bizottság egy százmilliárd forintos – nyilvánvalóan kifizethetetlen – büntetéssel is megfejelt.
Hirdetés

A csőd szélére sodort légitársaság kálváriája pontos kórképet fest az állami rablógazdálkodásról, ahol a közérdeket felülírta a magánérdek. Csak egy ilyen rezsim alatt lehetett eladni a nemzeti légitársaságot egy nevenincs strómancégnek (AirBridge Zrt.), amelynek a tőkéje és a szakmai tapasztalata is hiányzott, adósságban viszont bővelkedett, ám erről a Malévot kiárusító apparatcsikok elfelejtettek tájékozódni. A homályos tulajdonú cég egy budai villa áráért kaparinthatta meg 2007-ben a fél évszázados múltra visszatekintő Malévot, úgy, hogy egy sor olyan vállalást tett, amelyet végül nem teljesített. Ígértek adósságátvállalást, tőkeemelést, fejlesztéseket, holott mindössze egyetlen bankgaranciával rendelkeztek. A garanciát adó Vnyesekonombank (VEB) azonban Oroszország egyik legnagyobb állami bankja, éppen ezért amikor a strómancég – cseppet sem váratlanul – nem teljesítette a privatizációs szerződésben rögzített kifizetéseket, akkor már nem egy névtelen hazardőr, hanem egy orosz állami pénzintézet (!) szerzett tulajdont a Malévban.

És a történet innen kezd még érdekesebbé válni. A hazai lapok ugyanis ekkor szellőztették meg, hogy a privatizáció mögött Gyurcsány Ferenc szocsi látogatásakor tett állítólagos vállalásai keresendők. Hogy a volt kormányfő kinek, mikor és mit ígért meg, valószínűleg soha nem derül ki. A Malév mindenesetre váratlanul szándéknyilatkozatot írt alá 30 Szuhoj 100-as orosz gyártmányú gép vásárlására, holott ekkor már a meglévő géppark részleteit is alig tudta törleszteni. A VEB bank kölcsönére szintén egy érthetetlen húzással maga a Malév vállalt garanciát, ezzel a lépéssel nemcsak egy halom adósságot vett a nyakába, hanem egy orosz állami bank irányítása alá is került. Így állhatott elő az a helyzet, hogy a légitársaság lényegében saját magát vásárolta meg úgy, hogy a privatizáció során a vevőért (!) kezességet vállaló bank résztulajdonosként még benn is maradhatott a társaságban.

A Malév számára öngyilkossággal felérő adósságátvállalással kapcsolatban Veres János mossa kezeit, és az orosz bank még ma is megakadályozhat minden nagyobb tranzakciót a Malévban. Annak ellenére is, hogy a Bajnai-kabinet a csőd beismerését elkerülendő, az utolsó pillanatban egy vagyonért visszaállamosította a légitársaságot. És amikor már kerozint is csak készpénzért adtak a Malévnak, és volt, hogy a pilóták a saját zsebükből fizették a felszállási díjat, akkor feltűnt a színen Gyurcsány Ferenc régi jó barátja, Joaquín Almúnia uniós biztos, aki a 2006-os választási hazugságok nyilvánosságra kerülése után nyíltan az exkormányfő védelmére kelt. A spanyol szocialista munkáspárti Almúnia ma már versenyjogi biztos, de ennek semmi köze nem lehet ahhoz, hogy az unió most éppen a Malévot pécézte ki magának a versenyjogi szabályok megsértése miatt, és szabott ki rá a légitársaság sorsát megpecsételő büntetést. Az unióban állami támogatást kapott még az olasz, a francia, a portugál, az ír, az osztrák, a belga és a görög nemzeti légitársaság is, mégis mi szúrtuk a legjobban Gyurcsány Ferenc régi haverjának a szemét. Végül következzék a történet legmagyarosabb szála. A brüsszeli bíróság elé nem más citálta a Malévot, mint a vállalat korábbi vezérigazgatója, Váradi József, aki annak idején meglehetősen visszás lízingszerződést kötött több gép vásárlására, amelynek részleteit közpénzből, most mindannyian törlesztjük.

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 49

Hozzászólások

  1. jedligy 2012. február 01., szerda 10:00
    Bizony ez egy igen jó írás, amelyben a szerző bravúrosan foglalja össze egy vállalat kálváriáját... Számomra tökéletesen érzékelhető a cikkből a lényeg, miszerint az elmúlt évtizedben a politika milyen elképesztő módon telepedett rá a közvetlen irányítási befolyása alatt álló vállalati szektorra - és ezzel milyen elképesztő módon érvényesített irracionális szempontokat a helyes üzleti megfontolásokkal szemben. Azt hiszem mindennek jó indikátora, ha megnézzük, hogy milyen dilettáns emberek ültek a cég FB és IG tagságában.
  2. nanehogymá! 2012. január 30., hétfő 19:05
    gamma,2012. január 30., hétfő 17:11

    gamma, nincs tartásod...,mint ahogy Plagi bácsinak sincs.
  3. nanehogymá! 2012. január 30., hétfő 19:04
    katalin,2012. január 30., hétfő 14:40

    Már hiányoltalak Katicám, hát hova tűntél az elmúlt napokban?;-)).

    Nos, tőlem aztán mondjon le Plagi bácsival együtt Cohnbendit is. Göncz papát pedig én soha nem védtem, úh ne velem állítsd szembe...
  4. gamma 2012. január 30., hétfő 17:11
    @katalin 2012. január 30., hétfő 14:40

    Nem kell mennie, kedves Katalin. Így sem, úgy sem ... csak akkor, amikor letelik a mandátuma - persze, ha újra nem választják (és elvállalja), mert akkor meg csak kétszeres időtartam után ....
  5. katalin 2012. január 30., hétfő 14:40
    @nanehogymá

    ha Schmitt Pálnak mennie kell, akkor Cohn-Bendit is mondjon le EP képviselői címéről , ui. az megengedhetetlen egy EP-ben hogy pedofil botrányhősök üljenek ott. ilyen előélet egy EP képviselőtől nem fogadható el! és Göncz Árpád feddhetetlenségére ne hivatkozzunk - többen kifejtették már - nem akarom ismételni - milyen előélete volt. ha a lányából indulok ki és az alma nem esik messze a fájától mondásból, csak ráadás, de nem a fő érv.
  6. katalin 2012. január 30., hétfő 14:35
    @nanehogymá

    amikor privatizáltak mindent, akkor is ugyanezek voltak az érvek, mint amit most mondasz a malévre, hogy inkább szabaduljunk meg tőle, mert akkor nincs vele gond, és mi úgysem tudjuk fenntartani, működtetni stb. miért kell mindig abból kiindulni, hogy nem sikerül valamit gazdaságosan működtetni? ezzel az erővel az egész országot adjuk el, hívjunk be idegen megszállókat, akiknek több pénzük van és ügyesebbek mint mi és majd ők mindent megoldanak. ha van valamije az embernek annak a terheit és a hasznait is viselni kell! ahogy rasdi mondja azért mert állami nem jelenti feltétlenül azt hogy ne lehessen gazdaságos.
  7. Rasdi2 2012. január 29., 17:50
    @Junbo56 2012. január 29., 16:14

    Ez nem érv, és a kérdés nem is hit kérdése. Szerintem igenis vannak területek, ahol az állami támogatás indokolt, és szükséges. De ezeken a területen az állami tulajdonlást és működtetést is szükségesnek tartom. Szükség esetén ilyennek tartanám a repülőtér tulajdonlását és működtetését. Mert magának a légi közlekedésnek, az ország "légi kapujának" fenntartását a gazdaságosság mértékétől függetlenül szükségesnek tartom. (Persze ez nem jelenti azt, hogy ne kelljen minél jobb gazdasági eredményre törekedni vele.) A járatok - ha már egyszer szétválasztották az üzemágakat - más kérdés. Azokat nagyon jól pótólják más légitársaságok (persze csak akkor, ha nem tehető gazdaságossá.)

  8. nanehogymá! 2012. január 29., 16:30
    Jumbo56,
    a másik Malév cikk alatt már válaszoltam neked erre, de ha nem mennél már oda, itt is megírom:
    Azt nyilván nem kívánom sem neked, sem munkatársaidnak, hogy tartósan munkanélküliek legyetek. De te sem kívánhatod, hogy mi tartsunk el benneteket közpénzből akkor, ha 20 éve csak veszteségesen tudtok működni...
    és ez nem feltétlenül kritika, feltehetően eleve be van kódolva a rendszerbe a méretgazdaságosság, geolokáció, piaci verseny erőtér determinációkba, körülményekbe (jajj, hány olyan 3 éves üzleti tervet hallottam már itt a különböző kormányok alatt, hogy a harmadik év végére már nullszaldós lesz a működésetek, aztán soha, mindig csak az újabb tízmilliárdokat elnyelő feneketlen zsák...), és a válság sem kedvez nektek, de ha nem éri meg fenntartani benneteket, akkor nem éri meg, ennyi. Ez nem érzelmi kérdés (mint a te repülés iránti szenvedélyed), hideg-rideg racionalitás csak, mert a számok ezt bizonyították, sajnos. Én sem kérem, hogy te, vagy más adófizetők finanszírozzák a hobbimat/megélhetésemet.
    Remélem, hogy azért más tulajdonosi hátterű légitársaságnál el tudsz/tudtok helyezkedni, amelyiket nem nekünk, adófizetőknek kell eltartanunk.
  9. Jumbo56 2012. január 29., 16:14
    Kedves nanehogymá! és Rasdi2
    Legyen nektek a hitetek szerint.
  10. Rasdi2 2012. január 29., 15:31
    @Jumbo562012. január 28., szombat 22:50

    Lényegtelen, hogy egy, kettő, vagy 25 légitársaság van. Az is, hogy milyen tulajdonban. Az a kérdés, kapnak-e vagy a nemzetközi vagy kontinensközi forgalomban résztvevők kapnak-e valamilyen állami támogatást. Bármilyen formában (legyen az adókedvezmény, kiemelés valamilyen adótörvény hatálya alól).
  11. Rasdi2 2012. január 29., 15:25
    @Jumbo562012. január 28., szombat 21:53

    Az adóbevételből először le kell vonni a különböző támogatásokat, dotációkat (amik miatt az a 100 md-nyi büntetés lett most kiszabva). Ha veszteséges, akkor pedig már a 70 md adóbevétel körül is probléma van. Veszteségesként nyereségadó nincs. ÁFÁ-t csak a saját értéknövelése után fizet, azaz árbevétel utáni ÁFA - a költségeinek az ÁFA tartalma. (Ez lényegében munkabérek utáni ÁFÁ-t jelenti.) Marad még az SZJA, ami most az egykulcsos 16 %-os SZJA esetén csökken is a korábbi évekhez viszonyítva.
  12. Rasdi2 2012. január 29., 15:17
    Folyt.:
    ...a repülőtér fenntartása és működtetése emiatt nemzeti és állami érdek is, a járatok veszteséges működtetése már kevésbé. (Úgy tűnik, hogy a veszteséges üzemeltetés esetén az EU-szabályok IS tiltják a működtetését, hisz azért rótták ki azt a 100 milliárdos bírságot. Vagy ha más légitársaságoknál is ez van, akkor miért MEGINT minket pécéztek ki????)
  13. Rasdi2 2012. január 29., 15:12
    hochsteehr

    2012. január 28., szombat 21:06

    Lehet, hogy náluk akkorák a távolságok, hogy amiatt éri meg fenntartani, ők tudják. Nálunk belföldi járatok nincsenek. Lehet, hogy ha megnézzük a MALÉV utaslistáit, van rajtuk annyi magyar utas, akik miatt indokolt álalmi dotációban részesíteni - nem tudom. De folyamatos veszteséges üzemeltetésben állami költségen fenntartani semmi értelme. Amíg a repületeret ugyanaz a MALÉV üzemeltette, amelyik a járatokat, addig a kettő esetleges veszteséges fenntartása is célszerű lehetett, hogy az ország benne legyen a nemzetközi légiforgalomban. De miuátn ezeket szétválasztották, a repülő
  14. nanehogymá! 2012. január 29., 00:03
    Jumbo56,2012. január 28., szombat 23:08

    Hőőőőőőjegyerek (az elipszilont ki kell érdemelni, te egyelőre leminősítésre kerültél a leírt marhaságaid miatt, ezért az ü helyett is ő szerepel immár), aki itt érvek nélkül szállt be, nos az épp te voltál...

    Nem világosítottál meg abban, hogy vajh az angol és frnacia légitársaságok kapnak-e állami támogatást, hisz épp erről a pontról indult a vita, amivel betámadtál.
    Azt a marhaságot, amit pedig Rasdi2-nek válaszoltál a 70 mrd-os adó és TB járulék kieséséről, nos azt tudjuk be annak, hogy a pilótaképzésen valsz nem kap kellő hangsúlyt a közgazdaságtan oktatása, vagy ha volt is ilyen, akkor tutti ellógtad ezeket az órákat. Ugye a TB járulékokat egyik zsebéből a másikba teszi át az állam, hisz az általa finanszírozott légitársaság dolgozóinak bére után fizeti, tehát ettől gyorsan tekintsünk is el, mint kieső hatás. Ellenben állítsuk szembe az adóbevétel kiesésével mindazokat a működési költségeket, amiket az állam megspórolhatna, ha nem kellene fenntartania a légitársaságot, és fizetnie pl. az ott dolgozók bérét, vagy a veszteség finanszírozására betolt tőkeemeléseket. Nos, továbbra is várnám azt az érvrendszert, hogy vajon miért is kellene közpénzből fenntartani egy veszteséges légitársaságot állami szerepvállalásként? És kérlek ne gyere azzal, hogy nemzeti stratégiai kérdés, mert ez bullshit!
    Mint ahogy azzal sem győznél meg, hogy neked szenvedélyed a repülés...
  15. Jumbo56 2012. január 28., szombat 23:08
    nanehogymá! 2012. január 28., szombat 22:53

    "...hááááát remélem, hogy csak valami mezőgazdasági permetező repülőgépen, mert nem szívesen utaznék egy ilyen - a lényeget (mint pl. a leszállópályát) nem látó - vak/süket pilóta gépén..."

    Látom, a repüléshez nem értesz.
    A pályát ugyanis nem feltétlenül csak a pilótának, hanem a repülőgépnek (is, sőt, előbb annak) kell látni.

    AZ is nyilvánvaló, hogy érved nincs. Információd sincs, amit - pl a légitársaságok finanszírozásáról - megosztanál velünk.
    Tudod mit? Idd meg a borodat és maradj magadnak. Jó éj!
  16. nanehogymá! 2012. január 28., szombat 22:53
    Jumbo56,2012. január 28., szombat 22:31
    "No figyelj, te okostojás. Ez a 32-ik évem a repülésben."

    hááááát remélem, hogy csak valami mezőgazdasági permetező repülőgépen, mert nem szívesen utaznék egy ilyen - a lényeget (mint pl. a leszállópályát) nem látó - vak/süket pilóta gépén...
  17. Jumbo56 2012. január 28., szombat 22:50
    nanehogymá! 2012. január 28., szombat 22:24

    "... e téren nem vagyok tájékozott, de ami más, ezzel összefüggő információm volt,..."
    Osszad meg az információidat, márcsak azért is, hogy ne halljunk meg hülyén.

    "...az angol és francia légitársaságok állami támogatást kapnak"..."
    Jelzem, az angoloknál egy nemzeti légitársaság van (BA), a francia nemzeti légitársaság pedig összeolvadt a hollanddal úgy, hogy mindkettő megtartotta saját elnevezését (AF-KLM).

    A borospalack nyitással kapcsolatban: EGÉSZSÉGEDRE!
  18. Jumbo56 2012. január 28., szombat 22:39
    nanehogymá! 2012. január 28., szombat 22:24
    ...Egy szóval sem mondtam, hogy légiirányítónak készülök,...

    Ezt jól teszed. Az ATC-nél ilyen nem fordulhat elő.
  19. Jumbo56 2012. január 28., szombat 22:31
    nanehogymá! 2012. január 28., szombat 22:24
    Forradalmi elefánt, belépőnek dícséretesen bátor stílust választottál, de rosszal kezdtél ki, tudod, ahogy a kocsmában is előfordul néha..., hánanehogymná!!!

    Szóval idefigyelj hüjegyerek,...

    No figyelj, te okostojás. Ez a 32-ik évem a repülésben.
    Jöhet a folytatás. Illetve csak neked (hogy megértsd) fojtatás...
  20. nanehogymá! 2012. január 28., szombat 22:24
    Forradalmi elefánt, belépőnek dícséretesen bátor stílust választottál, de rosszal kezdtél ki, tudod, ahogy a kocsmában is előfordul néha..., hánanehogymná!!!

    Szóval idefigyelj hüjegyerek, ne keverd itt a gizikét a gőzekével! Egy szóval sem mondtam, hogy légiirányítónak készülök, ahol nem lehet "szerintemezni", ez itt egy véleményfórum, ahol pedig lehet. Az, hogy a hsz-emben jeleztem, hogy nem tudom biztosan, annak előrebocsátott beismerése volt, hogy e téren nem vagyok tájékozott, de ami más, ezzel összefüggő információm volt, az alapján logikai következtetést tettem (feltéve, de nem megengedve, érted, ugye?!?), hogy szerintem nem helyes az a másik kommentelő által írt feltevés, hogy az angol és francia légitársaságok állami támogatást kapnak. Lehet, hogy tévedek, de akkor cáfolj meg, ne kocsmába küldözgess, és amúgy sem szeretem a fröccsöt, csak a tiszta finom bort. Nyitok is egy palackot gyorsan.
  21. Jumbo56 2012. január 28., szombat 22:18
    Ne még valami, ezúttal a cseppet sem tisztelt szerkesztőknek.

    A főoldalra kitett repülőgép (HA-LHC, 767-306ER, egyéb adat http://www.airfleets.net/ficheapp/plane-b767-28884.htm) már réges rég nincs a MALÉV flottában. Mi több, a Malévnál már semmiféle szélestörzsű gép nem repül. Miért kell a kedves olvasókat hamis adatokkal megtéveszteni?
  22. Jumbo56 2012. január 28., szombat 22:07
    Részlet a cikk végéről:
    "...Végül következzék a történet legmagyarosabb szála. A brüsszeli bíróság elé nem más citálta a Malévot, mint a vállalat korábbi vezérigazgatója, V á r a d i J ó zs e f, aki annak idején meglehetősen visszás lízingszerződést kötött több gép vásárlására, amelynek részleteit közpénzből, most mindannyian törlesztjük..."

    És ez az alak még szabadlábon van, a nyilvánvaló "foglalkozás körében elkövetett, különösen nagy kárt okozó hűtlen kezelés" vétségével.
    MIÉRT????
  23. Jumbo56 2012. január 28., szombat 21:58
    nanehogymá! 2012. január 28., szombat 21:16

    "...Azt sajnos nem tudom biztosan, hogy ez tényleg így van-e, szerintem nem, mert akkor nem lett volna kikezdhető a Malévnak juttatott állami támogatás sem..."

    Jobb lenne, ha a találgatás helyett utána néznél.
    A szerintem-et pedig vidd a kocsmába a 3-ik feles és a 4-ik fröccs közé. Ott lehet szerintem. A légiközlekedésben nincs.
  24. Jumbo56 2012. január 28., szombat 21:53
    Rasdi2 2012. január 28., szombat 20:31

    "... A légi közlekedés nem olyan alapvető infrasstruktúra, mint a földi tömegközlekedés (akár helyi, akár helyközi). Az alapvető infrastruktúra az, amit az államnak biztosítania kell..."

    OK. Szűnjön meg a Malév. És megmondanád, te ..., hogy a MALÉV révén befolyó évi 70 milliárd adót mi fogja biztosítani?
    Mert ez is tény. A BKV semmit nem hoz, a MÁV sem. Áttételesen sem. Ha a Malév megszűnik, ugrik az általa hozott adó, meg a TB járulék, stb,

    Talán a kedvenc pártod finanszírozza a kieső pénzeket?
  25. nanehogymá! 2012. január 28., szombat 21:16
    hochsteehr,2012. január 28., szombat 21:06, "Azt hiszem a világ legtöbb légitársaságai állami támogatást elveznek, pl. angolok és franciak) ; nem tudom miért... érti ezt valaki?"

    Azt sajnos nem tudom biztosan, hogy ez tényleg így van-e, szerintem nem, mert akkor nem lett volna kikezdhető a Malévnak juttatott állami támogatás sem.

    A kérdés felvetése részemről nyilván álnaív volt, (ez meg most cinikus)mert hát persze hogy szükség van az ilyen állami cégekre, különben hol tolnák ki az ellopni kívánt közpénzt a mindenkor aktuális hatalom mutyikörei...
  26. hochsteehr 2012. január 28., szombat 21:06
    nanehogymá! 2012. január 28., szombat 13:38--
    van-e egyáltalán szükség nekünk saját, állami tulajdonú légitársaságra akkor, ha ennek veszteséges működését (és ez pártoktól függetlenül így megy az elmúlt 20 évben) csak óriási közpénzből lehet fenntartani?

    Azt hiszem a világ legtöbb légitársaságai állami támogatást elveznek, pl. angolok és franciak) ; nem tudom miért... érti ezt valaki?
  27. nanehogymá! 2012. január 28., szombat 20:38
    Rasdi2, 2012. január 28., szombat 20:31,
    "@nanehogymá!2012. január 28., szombat 13:38, Most megint egy olyan kérdés, amiben egyetértünk."

    Szerencsére ilyen is van néha, megjegyzem, megbecsülöm;-))
  28. Rasdi2 2012. január 28., szombat 20:31
    @nanehogymá!2012. január 28., szombat 13:38

    Most megint egy olyan kérdés, amiben egyetértünk. A légi közlekedés nem olyan alapvető infrasstruktúra, mint a földi tömegközlekedés (akár helyi, akár helyközi). Az alapvető infrastruktúra az, amit az államnak biztosítania kell.
  29. Tboy 2012. január 28., szombat 18:48
    Ismét tisztelt Kukuri!
    1990 óta több ezer szakmai befektető vette meg az ország stratégiai gyárait, meg a többit is. Akkor a gyanútlan magyar vezetők azt hitték, hogy majd a nyugati ész és szakmai vezetés majd kánaánt hoz a cégeknek és Magyarországnak. Csak jó késve döbbentek rá, hogy akik megvették a cégeket, azoknak az érdekük az volt, hogy itt megszűnjön minden olyan termelés, ami piaci versenybe kényszerítette volna a külföldi anyacéget. Szépen leépítette, aztán bezárta, elzavarta a melósokat. És a magyar meg vehette meg a külföldi árút, amit előtte itthon gyártottak. Ennyit a külföldi szakmai befektetésről. A nagy európai igazságos verseny erről szól, a versenytársat megszüntetni, hogy én legyek monopol helyzetben.
  30. ÁRPÁDHÁZI 2012. január 28., szombat 15:58
    Gyurcsány(i) hagyaték....

    LOPNI DICSŐSÉG! HAZUDNI KÖTELESSÉG! ÜTNI ÖRÖM!

    "A csőd szélére sodort légitársaság kálváriája pontos kórképet fest az állami rablógazdálkodásról, ahol a közérdeket felülírta a magánérdek. Csak egy ilyen rezsim alatt lehetett eladni a nemzeti légitársaságot egy nevenincs strómancégnek (AirBridge Zrt.), amelynek a tőkéje és a szakmai tapasztalata is hiányzott, adósságban viszont bővelkedett, ám erről a Malévot kiárusító apparatcsikok elfelejtettek tájékozódni."



    7.7.7

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés

Fülbevaló

MNO vezető hírek

Még egy nokiás doboz is előkerült a BKV dolgozóinak szerdai vonulásos tüntetésén, ahol volt grillcsirke, focimeccs, farostvillamos és persze a Fidesz halállistája.

A Magyar Bankszövetség még nem alakította ki álláspontját a módosító indítványokról.

Megoldódhat a Balaton északi partján zajló vita a járási székhelyek felállításáról.

Harminckét órás kihallgatása után szerda este szabadon távozott Dominique Strauss-Kahn.