Magyar ördög
Sitkei Levente
A Fico-kormány tudja, mennyit nyerhet a mostani diplomáciai viharral. A gazdaság nagyon szépen fejlődik, de a társadalmat Pozsonyból, központilag radikalizálják. Falra festik a magyar ördögöt, majd természetesnek tartják, hogy a szlovák fiatalok a magyarokat utasítják el leginkább, megszabnák, hogy az utcán az államnyelvet használják a magyarok is, s ehhez illeszkedően szlovák nyelven jelölik a magyaroknak nyomtatott tankönyvekben a földrajzi neveket.
Ilyet a Ceausescu-rendszer késői időszakában mertek csak megtenni, de az nem egy európai uniós tagország, egy nyugati, stabil demokrácia volt, hanem egy kommunista-nacionalista diktatúra. A magyar ördögtől félni kell, mert elviszi a gyerekeket, s lám, még a szlovák parlamentbe is betették patás lábukat. A jövőt a Smer és az SNS jelenti, szavazzatok rájuk, szlovák hazafiak! Persze minden éremnek két oldala van, így ennek a szlovák ördögűzésnek is. Ha Slota és Fico nem riogatna az ország kettészakításával, és nem ütné minden fórumon Magyarországot, valószínűleg egyre kevésbé foglalkozna bárki is a felvidéki magyarság különállásával. Az ott élő magyarok és szlovákok akár boldogan is élhetnének egymás mellett, ha nem élesztgetné folyamatosan a tüzet a szlovák politikai elit. Látni kell, hogy az egész szlovák politika egy platformra helyezkedik, ha olyan szörnyű szót hallanak, mint az autonómia. Ezt Slotától Dzurindáig mindenki elutasította, mintha legalábbis fegyveres határmódosításról lenne szó. Itt nincs pártérdek, csak rosszul felfogott nemzeti érdek, a szlovákok győzelme a magyarok felett.
Magyarország feladata itt egyértelmű, hiszen az alkotmányban is le van fektetve a felvidéki magyarok védelme. Az unió semmit sem fog megoldani, mivel jószerivel azt sem tudják, mi fán terem a kisebbségi probléma, amely az ő szemükben a menekültüggyel van egy polcon. Tárgyalni kell, de minthogy a galibát nem Magyarország okozta, semmi joga nincs a magyar diplomáciának Canossát járni Pozsonyba. A Fico-kormánnyal gyakorlatilag mindenfajta politikai együttműködés elképzelhetetlen, hiszen nem adhat mást, csak mi lényege. Ami pedig a szimbólumokat illeti, a Mária Valéria híd 2001-es átadásakor még a nemzet békés újraegyesítéséről beszéltünk, akkori miniszterelnökök, Orbán Viktor és Mikulás Dzurinda közösen adták át a forgalomnak. Ma a szlovák fél aggódik a tervezett Ipoly-híd miatt, mert fenyegetést érez dél felől. Bizony, sok víz lefolyt azóta a határfolyón!
A Dunán.
MNO vezető hírek
Hófúvás miatt továbbra is járhatatlan négy út Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ugyancsak négy út pedig csak egy nyomsávon járható, minden település ugyanakkor megközelíthető.
Blogbejegyzésben válaszolt hétfőn a The American Interest folyóirat internetes kiadásában Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár olvasói levelére Francis Fukuyama.
A katonai elhárítás már Juhász Ferenc minisztersége alatt feltárta a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdasági főosztályán zajló visszaéléseket, és erről jelentést is tett a szaktárca vezetőinek – tudta meg a Magyar Nemzet.
Habár több ponton is a korábbi és az új magyar alaptörvénybe ütközik, jogi úton nem támadható meg a Nemzetközi Valutaalap alapokmányát kihirdető 1982-es törvényerejű rendelet, mely a törvények fölé helyezi a valutaalapot – írja a Magyar Nemzet.