Szerető Szabolcs

Magyarország megmozdult

Magyar Nemzet

2012. január 23., hétfő 00:01
Szombat este óta egy kicsit minden más Magyarországon. Még akkor is, ha a méretével minden várakozást felülmúló civil békemenet látszólag senkit sem zökkentett ki jól begyakorolt szerepéből: a tényeket rugalmasan kezelő, kormányellenes hazai és külföldi sajtó, a balliberális ellenzék ott folytatta, ahol abba sem hagyta. Pedig mi is tudjuk, ők is tudják, valami váratlan történt, amiről például a washingtoni döntéshozók is tájékozódnak majd. Ha nem a New York Times torz tükréből, hát a követségük távirataiból.
Hirdetés

Példátlan erődemonstráció – talán így lehet a legpontosabban jellemezni a több százezres budapesti felvonulást. Akik ott voltak, gúnyosan jósolgatták maguk között, ki és hogyan fogja elhazudni a békemenet nagyságát. Pedig ez az a szint, ahol értelmét veszti a számháború. A legpontosabb becslés: a létszám felbecsülhetetlen. Annyian voltunk, mint civilek által meghirdetett demonstráción a rendszerváltozás óta soha. Néhány 1989-es megmozdulás vagy a Fidesz 2002. áprilisi választási nagygyűlése mozgatott meg hasonló nagyságrendben embereket, no meg 1956, de hát akkor forradalom volt. És többször annyian, mint ahányan a közelmúlt bármelyik úgymond rendszerellenes megmozdulásán. Hiába döngette néhány hete a mellét a kormánygyűlölő tábor: Budapesten az utca az ellenzéké.

A politikusi szónoklat nélkül véget ért, békés felvonuláson hangos szót alig lehetett hallani, a tömeg hol a Kossuth-nótát, hol a székely himnuszt énekelte. Ennek a menetnek volt méltósága, senki sem rázta az öklét, senki sem égetett zászlót vagy operaházi meghívót. Bayer Zsolt, Bencsik András és a többi ötletgazda tökéletes ütemérzékkel szervezték meg a felvonulást, ami kiállás volt a kívülről-belülről nehéztüzérséggel lőtt, nehéz helyzetbe került kormány és a miniszterelnök,  egyben a nemzeti szuverenitás és méltóság, a népfelség elvén alapuló demokratikus döntéshozatal, a valódi európai értékek mellett. Az ezer okból jogosan bírálható Orbán-kormányt olyan hőfokú és olyan méltatlan, minden józan mértéket elvető támadások érték az elmúlt hetekben, amelyek bumeránghatást váltottak ki. Százezrekben szólalt meg a vészcsengő: a veszélyérzet csalt ki ennyi embert az utcára.

Anélkül, hogy most ennek az okait boncolgatnák, megállapíthatjuk, hogy divat lett Magyarországba belerúgni, világlap felületes kommentátorától miniállam miniszteréig sokan űzik ezt a sportot. Az Európai Parlament múlt szerdai vitája pedig valósággal belegázolt a magyar néplélekbe (bár aznap mégis jó volt magyarnak lenni). Ott kellett volna a Magyarország elmúlt másfél éves átalakítását elutasítóknak tagolt beszéddel, érvekkel megindokolniuk álláspontjukat. Ám a kritikusoktól csak a gyűlölet lávaömlésére futotta, a fortyogó indulatnak pedig arca is lett: Cohn-Bendit, Bokros, Verhofstadt… A mélypont Barroso hipokrita megjegyzése volt: ez a vita nem Magyarország ellen, hanem Magyarországért van. Hát persze. Szombaton a magyar polgárok kritikus tömege jelezte finom, úri modorban, hogy ezt másként látja. Kilóg a lóláb, emlékszünk, hogyan nézett félre Brüsszel Gyurcsány idején, tapasztaljuk, hogyan néz félre ma is más országok esetében.

Sajnos azoknak is van igazságuk, akik cinikusan azt mondják: attól, hogy ennyien vonultak fel a kormány mellett, még nem lesz kisebb az adósságunk, nem lesz puhább az IMF. De a kormány annak tudatában egyezkedhet a pénzügyi védőháló feltételeiről, hogy itthon betonkemény, stabil a hátországa. Az ellenzék képviselőinek pedig a hangerejükkel a félelmüket kell leplezniük: demokratikus eszközökkel, önerőből nem tudják megbuktatni Orbán Viktort, belpolitikai fordulatnak nyoma sincs, a legjobban éppen egy előre hozott választástól retteghetnek.

Charles Gati nemrégiben öt forgatókönyvet vázolt fel, mind a kormány bukását feltételezte legkésőbb 2014-ben. Szerintem egy hatodiknak is van még némi esélye.

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 136

Hozzászólások

  1. ÁRPÁDHÁZI 2012. január 29., 18:55
    @TimeLapse
    2012. január 27., péntek 20:31

    Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!

    http://www.youtube.com/watch?v=tP6sMFHk8E8&feature=related

    "UGROS ELIMINANDOS ESSE"

    7.7.7
  2. TimeLapse 2012. január 27., péntek 20:31
    http://www.youtube.com/watch?v=SYIEywYlECI


    Ha tetszik akkor írjatok hozzá, legalább egy Hajár Magyarországot!, mert egyre több az értelmetlen balos hozzászólás.
  3. Rasdi2 2012. január 26., csütörtök 13:27
    @felucca2012. január 25., szerda 09:37
    Mivel nem vagyok tag, a belső működésre vonatkozó megjegyzéseidre nem tudok mit mondani. De azt hiszem, hogy ez lényegében valamennyire minden szervezetre érvényes.
    Igazad van. Lényegében én is mindig ezt kifogásolom a „bal” és „jobb” emlegetésekor. De az „érzésvilágot” is más névvel jellemezném. A nemzeti érzésvilág, azaz „nacionalista” és számomra ez pozitív (önvédelmi) töltetű szó, nem azonos a „sovinisztával”, ami negatív (támadó) tartalmú. A nemzetközire érzésvilágra, pedig a „nemzetidegen” vagy „kozmopolita” szó volna a megfelelő.
  4. reichvik 2012. január 26., csütörtök 11:31
    A maóista Barosso szabad európát akar szabad országokkal, ahol az emberek azt csinálják amit szabad az EU szerint . Felesleges tovább boncolgatni.
  5. hochsteehr 2012. január 26., csütörtök 06:12
    Yericho 2012. január 26., csütörtök 01:45 Barosso elvtárs Orbán ur fogadásakor feltette a pókerpofát,ilyen esetekben mindig a másik fél arcát arcmimikát figyelni és a test mozdulatokat

    Minden ahogy mondod. Orbán nagyon jó megjelenésű valaki. Tud viselkedni,
    diplomata társai tisztelik és szeretik. Tudja kezelni az embereket.
    Barroso bizonytalannak nézet ki...nem tudom miért.
  6. Yericho 2012. január 26., csütörtök 02:08
    Orbán urra euban ugy néznek mint a bika a vörös posztóra,,eu még nem találkozott egy ilyen karakán szókimondó miniszterrel mint Orbán ur.Az eu csúnyán lejáratta magát a magyarok előtt,,,euban szóvá is tették hogy nem kéne a Magyar néppel packázni ,mert ellenszenvet vált ki .Na az eu sem különb a kommunista tömbnél kineveli az ellenségét a tömbön belül.
  7. Yericho 2012. január 26., csütörtök 01:59
    Barrosso nagy simlis alak ,minden hájjal megkent alak,.Orbán ur kitartása ,az elgondolásához ragaszkodott,ez is igen jó taktika ,igy látják a nyugati tárgyaló felek nem akárkivel van dolguk.Nem mindenki mszp-s hiteltelen alak ,horntól kezdve gyurcsany bajnaiig az eu imf nem tárgyalt a magyar miniszterekkel fontos kérdésekről .Barrosso elvtárs most látja van kemény jó kiállású hazáját szerető Magyar miniszter is,aki nem lehet kötélen rángatni.No meg az külön tetszett hogy Simor elvtárs mintha megszelídült volna amióta Orbán ur elbeszélgetett vele, nem emelt kamatot, nem veri a nyálát a 6-8 milliós fizetéséért, együtt működik a Magyar kormánnyal .Bizony közeledik a 2013 mandátumának lejárta,még jó hogy a mostani eus bajokkal nem zsarolják meg a simor váltását ,2013-ig ugy is rendeződnek dolgaink az euval.
  8. Yericho 2012. január 26., csütörtök 01:45
    Barosso elvtárs Orbán ur fogadásakor feltette a pókerpofát,ilyen esetekben mindig a másik fél arcát arcmimikát figyelni és a test mozdulatokat.Látszott Barroso nem mindig egy vonalban ment Orbán urral ,időnként idegesen előre sietett ,mintha éreztette volna hogy a Magyar miniszter minél hamarabb túl lenni ,és fölényét mutogatta.Birtam Orbán ur nyugalmát ,azt a talpra esett otthonos mozgását ,lehet hogy Barrossót ez idegesítette ,hogy a Magyar miniszter idegeire nem tudott hatni ,mert kiment a tárgyalás kimenetére is, .Magyar miniszter nyugodsága felkészültséget tükrözött ,nem tudtak vele elbánni.Az ilyen barrossó félék bizony tanultak emberi viselkedésekből levont nézeteket is ,már a tárgyaló partnerbe bele látnak az első kézfogásnál.
  9. gamma 2012. január 25., szerda 10:12
    @felucca, 2012. január 25., szerda 09:37

    Savonarola után szabadon: "....ez meghaladja a te hatalmadat".... mármint a Fidesz helyére rakása.
    Nagyon ostoba vagy ...:-((
  10. gamma 2012. január 25., szerda 10:09
    @nanehogymá!, 2012. január 25., szerda 09:21

    Sőt több, ápoltkám!..:-)))) Aztán válogathatsz a tévképzeteid között..., bár mindegyik tévképzet lesz...... :-)))))
  11. felucca 2012. január 25., szerda 09:37
    Rasdi2:
    "....A mai magyar „szocialistáknak” pedig a gyökerük ez a kommunizmus...."

    Pontosítanálak: szinte a teljes mai magyar politikia elitnek gyökere ez a kommunizmus. Beleértve az MSZP-t, beleértve a Fideszt, a KDNP-t és az összes pártot, beleértve magadat és engem is. És mindez az utóbbi 22 év alatt nem változott, minden párt alapvető feladatának tekinti, hogy ezt az érdekérvényesítést jól szolgáló kivénhedt rendszert fenntartsa. Abban a pillanatban, ahogy bármelyik párt, politikus komolyan gondolná a szakítást ezzel a „szocializmussal”, szavazói, támogatói tömegesen fordulnának el tőle. Tehát most nézzük meg nagy vonalakban, hol szocialista a Fidesz:
    1. abszolút tekintélyelvűség,
    2. abszolút felülről való kézivezérlés,
    3. belső demokrácia teljes hiánya,
    4. demagógia magas szinten.
    Ezzel nem azt mondom, hogy a többi politikia formációnál ezek a jegyek hiányoznak, csupán helyére rakom a Fideszt is ebben az elbaszott rendszerben. Ezek után – gondolom – jobb- és baloldaliságról beszélni elég zagyva dolog, inkább beszéljünk nemzeti érzésvilágúakról, meg nemzetközi érzésvilágúakról.
  12. nanehogymá! 2012. január 25., szerda 09:21
    gamma,2012. január 25., szerda 08:42
    ááááá, értelek gamma bácsi, tehát nem csak kétarcú, hanem 3?
  13. gamma 2012. január 25., szerda 08:42
    @nanehogymá!

    A harmadik mellett, ápoltka ....
  14. nanehogymá! 2012. január 25., szerda 08:35
    ne terelj gamma pajti, a janus arcú vezír kérdésre várom a válaszodat. Melyik OV mellett békemeneteltél???
  15. gamma 2012. január 25., szerda 08:18
    @nanehogymá!

    Mivel, nanehogymá!? Egy még pontosabb diagnózissal? Hát az eddigiek nem elég elkeserítőek?
  16. nanehogymá! 2012. január 24., kedd 21:59
    oncogito,2012. január 24., kedd 16:21, "gamma, kisiklasz a konkrét válasz alól."

    Gamma kispajtás ma egész nap ezt csinálja, kisiklik, a válaszok elől..., nekem is lóg még!
  17. nanehogymá! 2012. január 24., kedd 21:55
    Rasdi2,2012. január 24., kedd 15:02

    Riszpekt.
  18. gamma 2012. január 24., kedd 19:48
    @oncogito, 2012. január 24., kedd 17:20

    Hülgyem! Biztos jól vagy? Most meg a "hitelre" ugrottál? (na nézd, az anyja istenit, már megint nincs rajta sapka ...) De hiszen az - ha egyáltalán szó szerint annak is vehetjük, - az IMF-el kapcsolatos, nem pedig az unióval. Itt és ebben a pillanatban az egyenlő bánásmód szó szerinti alkalmazásáról és a kettős mérce azonnali megszüntetéséről valamint a valóságos belügyekbe való be nem avatkozásról van szó.Meg arról, hogy Magyaország parlamentjét és kormányát a magyar nép választja és nem Brüsszel, és nem Cohn-Bendit, és nem Barroso ... még ha neked ez nem tetszik, akkor is. és itt nem fogják tudni megismételni azt amit a görögökkel, majd az olaszokkal sikerül, akkor sem, ha te és valamennyi párt vagy nempárthíved kétségbeesésében a Dunának szalad, vagy leveti magát a bazilika tornából, akkor sem. meg a hitgyüli kétszeres hévvel és intenzitással veri a fenekét a földhöz ütemes parancsra: "most pedig a földhöz verjük, bánkódásunkban..." Az a "hitel" más tészta. Bár ott is van némi gazemberség, sőt, egeket verő gazemberség, mert éppen mi és most állunk igen jó úgy az államháztartási hinnyal, mint a deficittel, de most meg az a kifogás, hogy jó, de bizonytalan - mondják ők - hogy mi lesz később. Hát persze...:-))) Tiszta röhej. Ezt úgy hívják, hogy prejudikáció.... ami ezek szerint EU-s "alapelv" nem igaz?
    Tényleg jól vagy?
  19. László13 2012. január 24., kedd 19:43
    Rasdi2-nek: Itt a hatalom:

    http://www.independent.co.uk/news/business/analysis-and-features/what-price-the-new-democracy-goldman-sachs-conquers-europe-6264091.html
    (aki nem tud angolul: a térképen a piros színű országokban volt Goldman Sachs emberek ülnek pénzügyi kulcspozíciókban)

    http://youtu.be/lei0wVtlczQ (a bróker egy helyen azt mondja, "nem a kormányok uralkodnak, hanem Goldman Sachs uralkodik")

    http://youtu.be/wbhqn7mBmbo (magyar felirattal)

    http://youtu.be/FzrBurlJUNk (érdemes megnézni a teljes filmet, ha valaki meg tudja szerezni)

    A tőke mohó is kíméletlen. Ezt Marx jól leírta. Mióta pedig globálissá vált, azóta nincs mód a megfékezésére. A szociális piacgazdaságból eltünt a szociális. Rohan a rendszer a teljes összeomlás felé.
  20. Rasdi2 2012. január 24., kedd 19:28
    @oncogito_2012. január 24., kedd 18:20

    Igen hasonlította, de pont azt mondta, hogy "Brüsszel nem Moszkva". (Én teszem hozzá, hogy lehet, hogy rosszabb. Moszkva esetén mindenki tudta, hogy a "szocialista testvériség"-nek mi a jelentése. Most viszont "magunk választottuk" - a körülményeket már egy párszor leírtam. De teszem azt Moszkva annyira részletkérdésekbe már nem szólt bele, hogy milyen ketrecben tartsuk a baromfit.)
  21. László13 2012. január 24., kedd 19:20
    oncogito_ 2012. január 24., kedd 18:20

    Nem baj, ha nem emlékszel rá _kapásból_, de gondolom csak van rá valami forrás.

    Tehát, oncogito_ és Alasseo legyetek szívesek idézzetek konkrétumokat arra, amit Schulz állított, miszerint Orban itthon az EU ellen agitált. Pontosan mit mondott Orbán, a forrás megjelölésével. Ha már biztosan tudjátok, hogy Schulz igazat mondott, akkor csak tudjátok igazolni. (Az idézett interjúban egyébként Orbán pont azt mondta, hogy próbálja az unió támogatottságát fenntartani idehaza.)

    (A szabadságharcot emlékezetem szerint Orbán csak egyszer emlegette, mégpedi a bankadó bevezetés körüli vitában. Akkor is olyan kontextusban, hogy ő nem akar a bankokkal szembeni szabadságharc élharcosa lenni, stb.. De ha rosszul emlékszem, akkor idézzetek erre is konkrétumot.)
  22. Rasdi2 2012. január 24., kedd 19:16
    @oncogito_2012. január 24., kedd 15:30

    Hát nagyon jó alapdolgoknál vagyunk. De az a jó, azokat tisztába tenni.
    Ha szerinted nem vagyunk idegen hatalom elnyomása alatt, akkor jó Neked. Igen, beléptünk, mert a társadalmat félrevezették. De a belépéstől eltelt 8 év, és a 8 év alatt a maradék szuverenitást tovább nyirbálták. Ebben a legnagyobb lépés a lisszaboni szerződés volt, amit az aktuális parlamentünk (a mai kormánypártokkal együtt) lényegében olvasatlanul ratifikált. (Szigorúan véve kimeríti a hazaárulás fogalmát.) Én örülnék a legjobban, ha kilépnénk. De a társadalmi tudatról az előző hozzászólásomban írtak alapján ennek semmi realitása nincs. Ahogy a belépéskor %-ban ki sem fejezhető mértékben volt anyagi lehetőség a „nem” melletti kampányra, a kilépés esetleges szavazásra bocsátásakor a helyzet hasonló lesz.
    Szerintem itt nincs „fittyet hányás”. Legfeljebb félreértés, meg a leírt szavakon túli „szellemiség” számonkérése. Meg visszaélés a hatalommal, az erővel. És a szellemiség ürügyén történő hatalmi visszaélés az, ami miatt „idegen hatalom elnyomása alatt vagyunk”.
    Az EU nem gonosz, a bankok sem gonoszok. A „gonoszság” emberi tulajdonság. Mindkettő szervezet, amelyek a maguk szabályai szerint, és az irányadó személyek szándékai szerint működnek. A legfaramucibb az egészben, hogy az „irányadó személyek” ugyanakkor ismeretlenek. Mert nem Barroso, vagy az IMF vezérigazgatója, hanem azok, akik őket a helyükre tették.
  23. Rasdi2 2012. január 24., kedd 18:56
    @oncogito_2012. január 24., kedd 15:34

    Majdnem így van. Csak azt nem fogadom el, hogy „az indulatok vezérlik az egyént, hogy kit imádjon, és kit utáljon”. Mert – bár időnként elfog engem is az indulat – biztos, nem az indulatok vezetik a politikai véleményemet.
    A mostani sorsunk leglényegesebb kritikus pontja szerintem ma is az EU-tagságunk, és mivel ez a leglényegesebb pont, a szavazatommal azt a pártot támogatom, amelyik ebben a kérdésben az én álláspontomon van. De ebből adódóan azután számos egyéb részletkérdésben is nagyon közeli a véleményünk. Azt elfogadom, hogy a társadalom jelentős többségére igaz az az indulati megállapítás, Ugyanúgy, mint az is, hogy elsősorban ez a réteg ugyanakkor nagyon jól manipulálható is.
    A baloldalisággal az a probléma, hogy a baloldalra szavazók jelentős része azért szavaz a baloldalra, mert a társadalmi köztudatban a „baloldaliság” a mai napig az eredeti jelentését, vagy ahhoz nagyon közelit jelent. Itt is elfogadom, hogy ezt a köztudatot nem mindenki osztja, de még mindig sokan.
    Attól, hogy nem volt kommunizmus, attól kommunista volt, mert – szavakban – a kommunizmust akarták létrehozni. (Más kérdés, hogy ez is átverés volt, mert a vezetőség legtöbb tagja egyéni hatalmi ambícióját mindig többre tartotta minden elvnél. Persze ez megint nem csak a kommunistáknál volt vagy van így, más politikai alakulatoknál is gyakran előfordul, de talán nem olyan mértékben.) A mai magyar „szocialistáknak” pedig a gyökerük ez a kommunizmus.
  24. oncogito_ 2012. január 24., kedd 18:20
    László13 2012. január 24., kedd 17:40
    Alasseo Azt viszont elfelejtette Schulz megmondani, hogy hogyan és mikor agitált Orbán az Unió ellen."

    Kapásból, nem emlékszel, amikor Orbán Brüsszelt Moszkvához hasonlította?
    A szabadságharcot ki ellen folytatja? Szövetséges ellen, vagy ellenség ellen?
  25. 2012. január 24., kedd 18:00
    László13 2012. január 24., kedd 17:40 Abban reménykedem - remélem okkal - hogy amikor azokat a Schulz-féle politikai kifogásokat jogi paragrafusok szerint kezdik punktálni, szinte az egész el fog fogyni. Orbán ezért volt nyugodt, amikor a nagypofájúak hülyeséget kellett hallgatnia. Az ilyen "oncognitók, basatuk, meg PVC-k meg vagy gyávák, vagy pedig szájjal hazafiak. Így nyugdíjasan az a tapasztalatom, hogy még a leghitványabb alakok sem adják elő magukat annak. Ezek a legnagyobb "szentek".
  26. László13 2012. január 24., kedd 17:55
    Még egy gyönygszem (Schulz mondta):
    "Utóbbival kapcsolatban egyebek között úgy fogalmazott: az európai partnereknek figyelembe kell venniük, hogy Orbán Viktor okos és tekintélyes ember, de “neki is figyelembe kell vennie, hogy az európaiak sem ostobák”."
    http://mszp-monor.hu/ :-)

    Azaz, Orbán hülyét csinált belülünk a múlt kedden Strassburgban (amit csak utólag vettünk észre) és látjuk már, hogy sokszorta nagyobb a támogatottsága otthon, mint ahogy azt magyar ballib és zöld testvéreink nekünk mondták, de legalább fogadja el, hogy nem vagyunk ostobák.
  27. László13 2012. január 24., kedd 17:40
    Alasseo 17:09: Schulztól idézted "Orbán Brüsszelben konstruktívnak mutatkozik, hazájában, Magyarországon az Európai Unió ellen agitál". Azt viszont elfelejtette Schulz megmondani, hogy hogyan és mikor agitált Orbán az Unió ellen. Amíg ezt nem támasztja alá konkrétumokkal addig ez egy alaptalan vádaskodás, politikai kinyilatkoztatás.

    Te talán ki tudod segíteni Schulzot? Mondanál konkrétumokat?
  28. ÁRPÁDHÁZI 2012. január 24., kedd 17:32
    @oncogito_
    2012. január 24., kedd 16:10

    Erős a mágnes látom::))


    7.7.7
  29. László13 2012. január 24., kedd 17:27
    Alasseo 17:09: Amit idéztél az politikai kinyilatkoztatás, megismételve, hogy Schulznak mi nem tetszett. Ha ez neked fejmosás, akkor az is, hogy valószínűleg Orbán is elmondta, hogy neki mi nem tetszett. Ami viszont konkrét eredmény (ld. előző idézetek):
    1. Abbahagyják a politikai hajtóvadászatot, mert kontraproduktív.
    2. A 7. cikkely alkalmazása lekerül napirendről.
    3. Jogi érvek szerint fognak vitázni.
    4. Schulz előrvetítette, hogy bizonyos érvek esetleg hatnak rá :-)

    A kormány pontosan ezt akarta. Ugyanis attól a pillanattól, hogy jogszabályi hívatkozással alátámasztott érvelő vita folyik, nyert ügye van.

    Az MNO nem egy lapszeme portál.

    Indulatos vagy, de érveid nincsenek.
  30. oncogito_ 2012. január 24., kedd 17:27
    cserépfalvi - gondolom, a hitelkérelem miatt alaposan átnéznek, az államháztartás hiányát is. Nem ez a természetes?
    Senki nem adta el az országot. Annak idején úgy döntöttek népszavazás által, hogy Eu tagok leszünk. Ezt el kell fogadni a többségnek. Menet közben persze kiderülhet, hogy nincs értelme, akkor kell népszavazást kérni és megint elfogadni a többség véleményét.

    A kettős mércésség az indulatokból fakad. Ha annak idején Gyurcsányék minden fontos posztra saját embereiket ültették volna, ha beszüntetik a jobboldali médiát, biztos hogy égig zengett volna a felháborodás.
    De Gyurcsánynak nem volt akkora többsége, az akkori ellenzék mindent vétózott, azt is, ami szükséges lett volna. Tehát a kialakult helyzetnek nagyon nagy részben oka az akkori ellenzék is.

    Nem gondolod, hogy nem kampányról van szó, hanem egyszerűen arról, hogy nem tehet bárki bármit egy közösségben? Hogy ami rossz, azt szóvá kell tenni?
    És miért jó az, amit az Eu-val szemben akar Orbán!
    Magyarázd már el kérlek, hátha újra kell gondolnom az eddigi véleményem.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés

Fülbevaló

MNO vezető hírek

Még egy nokiás doboz is előkerült a BKV dolgozóinak szerdai vonulásos tüntetésén, ahol volt grillcsirke, focimeccs, farostvillamos és persze a Fidesz halállistája.

A Magyar Bankszövetség még nem alakította ki álláspontját a módosító indítványokról.

Megoldódhat a Balaton északi partján zajló vita a járási székhelyek felállításáról.

Harminckét órás kihallgatása után szerda este szabadon távozott Dominique Strauss-Kahn.