A választás sajátos kompromisszumok révén az egykori belga miniszterelnökre, Herman Van Rompuyra esett. Nevét addig a brüsszeli eurokratákon kívül vélhetőleg senki sem hallotta, nemhogy Amerikában, de még az öreg kontinensen sem, ismertsége alig erősödött, noha már két és fél éve tölti be az Európai Tanács elnöki posztját.

Az uniós tagállamok egyenlőségét hangoztató szólamok ellenére egyértelmű, hogy az EU-t a gazdaságilag és politikailag legerősebb tagállam, Németország irányítja az unió egysége szempontjából kulcsfontosságú francia támogatással. Jól jelzi ezt, hogy Berlin kezdeményezésére mondják le sorra az uniós állam- és kormányfők, vezető politikusok a lengyel–ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság ukrajnai helyszínein való megjelenést. A legegyértelműbb német befolyás azonban az unió gazdaságpolitikájában érzékelhető, hiszen a válságból való kilábalást célzó megszorításokat, a közkiadások és bérek csökkentését, az adóterhek emelését, a privatizációt, a nyugdíjkorhatár növelését elsősorban Angela Merkel kormánya erőlteti Európára. Német szempontból ez teljesen érthető, hiszen az exportban élen járó hazai vállalatok érdekeit kell védenie Berlinnek, amelyek az eurózóna fenntartásában érdekeltek.

Az EU integrációjának mélyítésére és az eurózóna megvédésére irányuló berlini törekvések azonban éppen az ellenkező hatást váltják ki: agresszív receptjével Németország ellöki magától Európát. Alig van már olyan ország az Európai Unióban, amelynek parlamentjébe az utóbbi években ne kerültek volna szélsőséges nézeteket valló, unióellenes, illetve a protestszavazatokat begyűjtő pártok. Franciaországban az elnökválasztást pedig az a Francois Hollande nyerte, aki ellenzi a Berlin által erőltetett, a költségvetési fegyelmet biztosító uniós pénzügyi paktumot.

Nem valószínű, hogy a szigorú gazdasági intézkedéseken alapuló politika zavarná a németeket, és azt sem állíthatjuk, hogy erőteljesen csökkenne Merkel népszerűsége, akinek továbbra sincs komoly kihívója. A vasárnapi észak-rajna–vesztfáliai tartományi választások eredményei azonban azt sejtetik, nem teljes az elégedettség Németországban. A német újságok elemzései úgy értékelik a szociáldemokraták fölényes győzelmét, mint egy olyan gazdaságpolitika iránti vágyat, amely a válság leküzdése érdekében jobban tekintetbe veszi a szociális tényezőket. „A vereség nemzeti szinten és saját pártján belül is csökkenti a kancellár erejét. Meggyengíti hazájában egy olyan időszakban, amikor a válságstratégiájával szembeni ellenkezés növekszik Európában. Ha a vasárnapi választás nem is volt népszavazás a megszorító intézkedésekről, mindenképp jelzés Merkel számára, hogy a konzervatívok már nem képesek meggyőzni szavazóikat a megszorítás szólamainak ismételgetésével” – állapítja meg a Der Spiegel.

Ilyen körülmények között, megsebzetten folytat ma – vitáktól bizonyára nem mentes – tárgyalásokat Angela Merkel a Berlinbe látogató Francois Hollande-dal. Ha a kancellár a 2013-as parlamenti választások megnyerésére törekszik, s az európaiak bizalmát is vissza akarja szerezni, sürgősen át kell értékelnie kormánya politikai és gazdasági irányvonalát.