Stier Gábor

Minden rendben (?)

MNO
Magyar Nemzet
2012. január 25., szerda 00:01
Csillapult az elmúlt napokban a Magyarország körüli politikai hullámverés. Nyugodtabb, megértőbb a hangulat. Köszönhető mindez annak a kompromisszumokra kész hangnak és érvelésnek, amelyet Orbán Viktor a múlt héten megütött az Európai Parlamentben. Ennek csak súlyt adott az a hazai támogatottság, amelyet a kormány melletti békemenet demonstrált. Mindez egy pillanatra elgondolkoztatta Európát, amely mintha lassan arra is rájönne, hogy Magyarország megalázása könnyen a várttal ellentétes hatást érhet el.
Hirdetés

Mindez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy minden rendben lenne, s nyugodtan hátradőlhetünk. Mint Orbán Viktor tegnapi brüsszeli tárgyalásai is igazolták, a Magyarországgal szembeni bizalmatlanság ugyan oldódik, ám korántsem tűnt el egyik pillanatról a másikra. Éreztette ezt az Európai Bizottság elnöke is, amikor azt fejtegette, hogy a Magyarország ellen indított jogi eljárást nem helyettesíti a megbeszélése Orbán Viktorral, s Budapestnek formálisan is válaszolnia kell a kötelezettségszegési eljárások keretében felvetett problémákra. Láthatóan tisztában van ezzel a magyar kormányfő is, aki megértette, hogy a nemzet érdekei nemcsak kemény kiállást, unortodox lépéseket, hanem néha kompromisszumkészséget is követelnek. Arról nem is beszélve, hogy egy klubban elvárható a párbeszéd, s talán nem itt tartanánk, ha mindez már másfél évvel ezelőtt, a nagy átalakítás előtt megkezdődött volna. Erősíti a bizalmat az is, ha e klub tagjai hitelt érdemlően szívükön viselik az Európai Unió jövőjét. S a gazdasági és monetáris unió megerősítése iránti elkötelezettséget nem csupán a hazai költségvetési politika szigorításával bizonyítják, hanem még véletlenül, s látszólag sem kerülnek egy platformra az unió rombolásán évtizedek óta fáradozókkal. S ez így van akkor is, ha a stabilitási paktum támogatását megkönnyítette, hogy kikerült belőle az adóharmonizáció.

Most azonban azért örüljünk annak, hogy a korábban Magyarország első számú bírálói közé tartozó Ausztria az uniót csitítja, Franciaország lezártnak tekinti a két ország közötti diplomáciai konfliktust, Martin Schulz nem megbuktatni, hanem megérteni akarja Orbánt, az Európai Bizottsággal pedig jogi mederbe terelve folyik az egyeztetés. Ebben a hangulatban kétségkívül nagyobb esélye van a konstruktív párbeszédnek, ami közelebb visz a megoldáshoz. Az út vége azonban még nagyon messze van.

Koránt sincs ugyanis minden rendben. Magyarország gazdasági és pénzügyi gondjai még nem oldódtak meg, s nagyon kemény tárgyalások elé néz az IMF-fel, amely remélhetőleg e konstruktivitás láttán nem akarja megrendíteni az ország szociális stabilitását. Előtte azonban még végleg el kell oszlatni az Európai Unió bizalmatlanságát, amelyhez konkrét, a demokratikus elkötelezettséget alátámasztó lépésekre van szükség. S rögtön ott a következő feladat, hiszen rossz irányba indul el a társadalom, ha a történteket kizárólag vereségként s Magyarország elleni összeesküvésként éli meg. Eközben nem könnyíti a kilábalást, hogy a globális válság csak mélyül, a jelzések szerint egész Európa recesszióba süllyed. Nem jobb a helyzet az unió kohéziójával sem, nem jó irányba visz, ha az amúgy is egyre nyilvánvalóbb megosztottság a magyar kérdéshez hasonló esetekkel csak tovább mélyül. Ha az EU jövőjét veszélyeztető krízis közepette a brüsszeli honatyák legfőbb gondja a magyar alkotmány kitárgyalása. Nem teszi vonzóbbá az uniót az sem, ha a másságot szexuális téren elfogadja, a gondolatok sokszínűsége azonban zavarja. Ha a keresztény alapok például nem tartoznak az értékek közé. S még sorolhatnánk, de már ebből is látszik, hogy koránt sincs minden rendben.

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 25

Hozzászólások

  1. nanehogymá! 2012. január 30., hétfő 18:58
    gamma,2012. január 30., hétfő 08:19

    Áááááá, gamma doki, hát már megint ide jutottunk? Jó ez a dilidokis kártyád - mint egy cinkelt lap - mindig előhúzhatod, ha szükségét látod...
  2. gamma 2012. január 30., hétfő 16:51
    @ÁRPÁDHÁZI 2012. január 30., hétfő 15:42

    Pedig az.
  3. ÁRPÁDHÁZI 2012. január 30., hétfő 15:42
    @gamma
    2012. január 30., hétfő 08:19

    Most nem értek Veled egyet,....ő nem beteg, ő csak egy álmos fejvadász..:)) akiről lepereg minden, kivéve a NOL mert ott ő pergett le....

    ....
  4. gamma 2012. január 30., hétfő 08:19
    @nanehogymá! 2012. január 29., 23:15

    Leírtam már egy helyre, de megismétlem itt is:
    Jóember, te tényleg súlyos beteg vagy. :-((((
  5. nanehogymá! 2012. január 29., 23:15
    gamma,2012. január 29., 21:49
    köszönöm az elismerő szavaidat, látom sikeresen felhúztalak, ezek után lehet,h mégis meg kéne fontolnod azt az állásajánlatot, persze csak ha nem félsz, h kiszorítlak, és elveszem a munkádat;-). Bomlasztani pedig fogok akár tetszik, akár nem, ha mást nem is, az elmédet mindenképpen..., már az iskolában is (pedig nem ma volt, hanem még az átkosban) azt a jellemzést kaptam, hogy rendszerellenes, anarchista, és antiszociális..., nos ez azóta csak romlott...
  6. gamma 2012. január 29., 21:52
    Ja, bocs ... azt most nézem csak figyelmesebben, hogy állításod szerint ugyanezzel a névvel ... naháááát ..., de tudod mit? Nem fogok rákeresni, oda még soha nem látogattam és a kedvedért sem fogok ... Ezt az egyet elhiszem!
  7. gamma 2012. január 29., 21:49
    @nanehogymá! 2012. január 29., 21:12

    Igen? Szóval így? Kitiltottak? A NOL-ról? ... viccelsz jóember? Egy fenét ... onnan az ilyeneket soha nem tiltják ki, ha az információim helyesek - mellesleg ott aztán nem voltam - itt viszont majd 8 éve! Nos, akkor alapos megbízást kaphattál, ha ideküldtek levegőt büdösíteni. Állásajánlatra pedig érdeklődj a régi munkahelyeden .... vagy esetleg a Népszavánál ... abból van Amerikában is ... (szoktál is hivatkozni rá néha )
    Az elkerülési mozgásaimat illetőleg pedig: nos, itt tehetsz néhány dolgot. Az begyik azt, hogy tudomásul veszed, hogy hazug és aljas emberekkel szemben ilyen módszerek is természetesek. Aztán, ha már nem bírod tovább: vagy lelépsz, vagy a töködbe szúrod a kést. Persze, rövidesen majd moderátor után fogsz sikoltani - ezek az eljárások a magadfajták részéről már igen ismeretesek nálunk, régieknél, hát tessék ... Vagy megeszik, vagy nem ... általában nem ... de próbáljad. Csak egyre ne számíts: hogy valaha is eredményt érsz el a bomlasztási kísérleteiddel ...
    Igaz is: a Nol-nál is ezzel a névvel szerepeltél? {csak azért kérdezem, mert tiszta véletlenül felfedeztem még itt egy óvatlan szamarat, amelyik egy másik fórumon - bár ez már nem fórum - is szórja átkait és hazugságait - ugyanazon néven mint itt....:-))) }
  8. nanehogymá! 2012. január 29., 21:12
    gamma,2012. január 29., 20:50
    Ember,értsünk már szót!Én nem írtam neked évekről,mégha számodra esetleg örökkévalóságnak is tűnne a kapcsolatunk...:-).Azt írtam neked szó szerint,h:"régebb óta ismerjük mi már itt egymást ahhoz,hogy ne ezzel háríts...". Amit fordíthatsz úgy is magyarra, h jópárszor összeakadtunk már itt ahhoz,h az ilyen elkerülési mozgásaidat megegyem.
    Ha arra vagy kíváncsi,h mióta rontom itt a levegőt,nos azt már megírtam neked egyszer.Nemrég,kb.1-1,5 hónap,mióta a NOL-ról végleg kitiltott az a majom modi,aki nem viselte el,h az ottani mainstream bérkommentelőket provokáltam.Ha gondolod,rákereshetsz,ott is a nanehogymá! nick alatt üldöztem a balos tükörképeidet,majd az első kitiltásom után a hánehüjéskeggyünkmánittenhe! nick-kel,amíg az IP címemet is tiltólistára tette a kis bohóc...
    Nos, hol késik az állásajánlatod?
  9. gamma 2012. január 29., 20:50
    @nanehogymá! 2012. január 29., 19:48

    Pedig nagyon ajánlatos lenne tisztázni azt az időtartamot - legalább megközelítő pontossággal- néhány évre visszamenőleg, amióta mi "ismerjük" egymást. Te magad állítottad különben, hogy igen. Nos? Mióta ismerjük mi egymást? Ha Rasdi2 derogál, hát kérdezd ÁRPÁDHÁZIT ... ő is tud információt adni ... az én itteni időmről legalább is. Nos, mi a helyzet a tieddel?
    Vagy rettegsz a lebukástól?
  10. nanehogymá! 2012. január 29., 19:48
    gamma,2012. január 29., 19:20

    Gamma papa, hadd ne forduljak most ezzel a kérdéssel Rasdi2-höz, mert még idiótának nézne egy ilyen kérdés nyomán (mármint hogy adjon nekem információt a felhatalmazásoddal arról, hogy miért is elég csak az utóbbi 3 évet tisztáznunk?), arról nem is szólva, hogy magam sem értem, mire utalsz, és milyen információt kellene megtudnom Rasdi2-től?
    Léccike fedd fel a titkodat, mi jár a fejedben?

    Az állásajánlatodra vonatkozó kérdésemet pedig próbálod elegánsan kikerülni, pedig tényleg érdekelne, hogy van-e nálatok felvétel?Gondolom be is ajánlanál,ha már magadat is sikerült félrevezetned azzal,h ilyen remek kommentek csak egy igazi,vérprofi bérkommentelőből pattanhatnak ki;-)).
  11. gamma 2012. január 29., 19:20
    @nanehogymá! 2012. január 29., 13:54

    Ez látod jó felvetés, mármint az a bizonyos "régebbről ismerjük már mi (itt???) egymást...". Na, akkor mióta is? Jó lenne legalább az éveket tisztáznunk, elég csak az utóbbi hármat ..., hogy miért, arra Rasdi2-től nyugodtan (és felhatalmazásommal) kérhetsz információt. Hogy ne az legyen, hogy én állítottam ...
    Ellenben nagyon fontos, a valós helyzet tisztázásához!
    Szóval! Milyen régóta ismerjük is mi egymást?
  12. ÁRPÁDHÁZI 2012. január 29., 18:37
    @nanehogymá!
    2012. január 29., 18:17


    Nna,....most csalódtam benned. :( Gondolom a homokozó Magyar volt, és még ráadásúl súgtam is(907.07.07)...


  13. nanehogymá! 2012. január 29., 18:17
    ÁRPÁDHÁZI,2012. január 29., 18:05

    Szevasz zászlóégető barátom! Csak nem a komenyistákra gondolsz?
  14. ÁRPÁDHÁZI 2012. január 29., 18:05
    nanehogymá!
    2012. január 29., 10:34
    gamma,2012. január 29., 10:13
    gamma bácsi, megírtam már neked, hogy magányos "fejvadászként" üldözöm a bérkommentelőket,

    Álmos pajtás,.......lehet, hogy "fejvadász" vagy....de....szerinted ki építette a homokozót, ahol váradat építetted?....:)


    907.07.07
  15. nanehogymá! 2012. január 29., 16:42
    Rasdi2,2012. január 29., 16:18
    :-(

    Rasdi2, 2012. január 29., 16:19
    :-)
  16. Rasdi2 2012. január 29., 16:19
    @nanehogymá!2012. január 28., szombat 20:58

    Engem nem érdekel a nagyságos asszony. (Gondolom férjezett.)
  17. Rasdi2 2012. január 29., 16:18
    @nanehogymá!2012. január 28., szombat 20:08

    Azért, mert marhaság. (Hogy miért, annak részletes kifejtése terjedelmi korlátokba ütközik, meg esetleg más miatt is moderálásba ütközne. Mármint az összehasonlítás Svájccal.)
  18. nanehogymá! 2012. január 29., 13:54
    gamma,2012. január 29., 10:45
    Gamma pajtás, régebb óta ismerjük mi már itt egymást ahhoz, hogy ne ezzel háríts...
    Amúgy meg, ha tényleg komolyan gondolod, hogy valaki fizetne nekem azért, amiért itt zrikálom a hozzád hasonló bérkommentelőket, akkor szívesen veszem, ha el is intéznéd, hogy ezért még pénzt is kapjak. Ha sikerült, kérlek jelezd, és majd megadom a számlaszámomat, ahova utalhatják a járandóságaimat.
    Sőt, jó pénzért még talán akár arra is képes lennék, hogy változtassak a kommentként nyilvánosságra hozott nézeteimen, hm? Ha esetleg felkelteném a megbízóid érdeklődését ezügyben, lécci szólj majd, van nálatok felvétel?
    ;-)).
  19. gamma 2012. január 29., 10:45
    nanehogymá! 2012. január 29., 10:34

    Ugyan már, jó ember ...:-)))
    Ebben három dolog hibádzik, de azok nagyon.
    Az első, hogy a te "üldözésed" az egy rakás sz@rt sem ér, pláne, hogy azt hiszed, hogy te fölötte állsz minden nem balliberális embertársadnál, holott ...:-))
    A másik, hogy mindezt amit magadról leírtál, senki sem hiszi el.
    A harmadik: ennek a honlapnak a tartama kissé megerősíti az előbbit, különös tekintettel arra a "bértollnokok" agyament hazugságodra, ugyanis éppen fordítva van. Ha nem lennél magad az, nem firkálnál ide ....
  20. nanehogymá! 2012. január 29., 10:34
    gamma,2012. január 29., 10:13
    gamma bácsi, megírtam már neked, hogy magányos "fejvadászként" üldözöm a bérkommentelőket, csakúgy, passzióból. Nincs se felbújtó, se tiszteletes úr, se Jókai utca 60, semmi, csak én, itt egyes-egyedül.
    Sz@r lehet, hogy vasárnapra is beosztottak ügyeletbe..., néha azért kapsz szabadnapot?
  21. gamma 2012. január 29., 10:13
    @nanehogymá! 2012. január 28., szombat 20:08

    Tudod jóember, hát éppen azért, mert provokatív, amelyekben nem átallod a leggaládabb hazugságokat is elsütni. Melyik "tiszteletes" úr sugallja ezt nektek?
  22. nanehogymá! 2012. január 28., szombat 20:58
    Rasdi2,2012. január 28., szombat 19:25

    És akkor most hadd zrikáljalak téged is egy picit:-)

    Szal úgy tűnik, hogy a fenti hsz-en írt önzetlen hűséges támogatásodat nem honorálják a hálátlan központban, mert épp most bélyegzett meg benneteket a szökkenő, sajtoskiflis szenátorasszony...

    A Jobbik nyíltan kiírta magát a magyar demokráciából – reagált Selmeczi Gabriella Vona Gábornak, a Jobbik elnökének pártja szombati évindító rendezvényén elhangzott szavaira. http://mno.hu/belfold/a-gyurcsanyi-lazalmoknak-vege-1046939

    És a szóbanforgó szavak, amiktől elhatárolódott a szőkeség:
    http://nol.hu/belfold/vona__elkerulhetetlen_a_fegyveres_konfliktus
  23. nanehogymá! 2012. január 28., szombat 20:08
    Rasdi2, 2012. január 28., szombat 19:25
    Persze, nyilvánvalóan, de szóban forgó hsz-em nem is neked szólt. Ha azt gondoltad, hogy feltételezem, h mindenki egyként gondolkodott a békemenetben, akkor valsz nem értetted meg a sorok közt sugallt - gammának szánt - provokatív üzenetemet, miszerint már megint nem figyelt oda eléggé az agitprop eligazításon, és szembemegy a megbízói által központilag szándékolt fősodorral, amikor az EU-ból kilépést sürgető harcos álláspontját hangoztatta. Ő megértette rögtön, mert azóta már visszakozott, és árnyalta a korábbi kategórikus alapállását e kérdésben (ld. gamma,2012. január 28., szombat 09:26). Tehát mégegyszer, nem a kilépést sürgető irreális álláspontja miatt zrikáltam gammát (mert amúgy neki is szíve joga lenne naívnak lenni e kérdésben, mint ahogy neked is..., apropó, várnám a riposztot a nanehogymá!, 2012. január 27., péntek 19:07 hsz-re), hanem azért, mert szembement a mainstream-mel.
  24. Rasdi2 2012. január 28., szombat 19:32
    @csakisazigazat 2012. január 28., szombat 10:33

    Idővel a pártok is változnak. Én emlékszem, amikor még az első ciklusban az ogy egyik évben megemlékezett Trianonról. A FIDESZ frakció testületileg kivonult az ülésteremből. Ma már nem tenné. Ahogy a "gyerek tanul", egy párt is "fejlődhet", és a FIDESZ-nek a tendenciája jó volt.
  25. Rasdi2 2012. január 28., szombat 19:25
    @nanehogymá!2012. január 27., péntek 20:52

    senki se tudhatja, hogy más mit gondol. Bayer se tudhatja, hogy az a közel félmillió ember mit gondolt. Az csak olyan költői mondás, és annak nyomatékosítása, hogy ő meg a szervezők nem ennek a demonstrálására szervezték. De biztos, hogy a résztvevők pont OV-nak az EU-val szemben történő kiállásának támogatása miatt vettek részt. Ennek a kiállásnak, és nem csak úgy általában a "kormány támogatásának" szólt. Ebben pedig igenis benne van a kilépés gondolata is. Ha tetszik Bencsiknek, és Bayernek, ha nem.
  26. gamma 2012. január 28., szombat 11:41
    @csakisazigazat 2012. január 28., szombat 10:33


    Milyen "érdekes" "dolgok" ...:-)))
    Azért van valami szintén érdekes mindezek mellett és ugyanebben a dologban. Az pedig, hogy miközben Bayer Zsolt svábból mégis igaz magyar hazafi lett, mint ahogy Vámos Györgyből, zsidó létére, szintén, addig a Népszabadság megmaradt hazaáruló gazemberek szócsövének, és maga is haza és magyarság árulónak. Igaz is: ezt nevezik kívánatos ORTODOXIÁNAK, manapság ...
  27. csakisazigazat 2012. január 28., szombat 10:33
    Bayer:

    : Bayer simicskáról Bayer Zsolt 1994 Népszabadság 2010-03-24 14:59:12 Bayer Zsolt Adalékok a nagy Fidesz-leleplezéshez című cikke 1994. október 21-én jelent meg a Népszabadságban: „Most biztosan nem kéne megszólalni. Mert hát kit érdekel az egész? Kaptak öt százalékot, éppenhogy becsúsztak a parlamentbe fideszék. Fidesz? Ugyan kérem! Aztán meg én igazán jókor váltottam. Éppen jókor. Botrányok voltak már, de még potenciális esélyes volt a párt, sötét ló, akármi is lehetett volna belőle, így nem érhetett az a vád, hogy a végsõ bukás után menekültem el. Hja kérem, fontos a jó ritmusérzék. Arról nem is beszélve, hogy milyen elegánsan tudtam hallgatni. Az igazi okokról. Semmi árulás, semmi fecsegés, diszkréció, pókerarc. Mindjárt csókos gyerek lettem. Most itt az idő az árulásra: igen, én az alapító atyák egyike, dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot. Ugyanis nem szerettem õket. Nagyon nem. Dr. Simicska körül egyre több lett a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón. Meg a titok is egyre több lett, s a titkok számának emelkedésével párhuzamosan sűrűsödtek a fontos arcú fószerek, akikkel nem lehetett emberi szavakat váltani nõrõl, kajáról, piáról. Na, a Tóth Bélát pedig a Bécsi Kávézóban mutatták be nekem, rizsfelfújtat evett a picim, málnaöntettel, aztán kért egy leveseskanalat, hogy rendesen ki tudja hörpölni a jó szaftját neki. Na most, én igazán nem vagyon megjátszós, de ez mégiscsak zsenánt volt kicsinység. Hát így. Ki hitte volna, hogy lassan majd megszeretem őket.” (Bayer Zsolt - Népszabadság)
  28. gamma 2012. január 28., szombat 09:26
    @nanehogymá! 2012. január 27., péntek 20:52

    Nagy szamár vagy te öcsém! Hogy Bayer meg Bencsik mit mondott és mit nem, az egyáltalán nem érdekes ebből a szempontból, mert az nem az egyes résztvevők gondolatait tükrözte, hanem magának a békemenetnek a gondolatát. Honnan is tudták volna, hogy az ott lévő egyéneknek mi a véleményük az EU-ról? Egyébként meg: valamit tisztázzunk. Az EU-ból való kilépés támogatása részemtől azért van, mert ezekkel a feltételekkel és ezzel a bánásmóddal, az ország ilyen mérvű ellehetetlenítésével az EU részéről semmiképp nem érthetek egyet. Az ilyen állapotnál jobb, ha kilépünk! Ha mindez megváltozik és valóban kézzelfogható jele lesz annak, hogy tagságunk gyarapodást hoz az országnak és függetlensége nem sérül - valamint, ha már elszakították a nemzet egy tekintélyes részér, akkor kikövetelik azt, hogy maradhassanak annak amiknek születtek (amit mellesleg a trianoni békediktátum is szavatolni méltóztatna, de nem tartják be) és ezért őket semmi retorzió ne érhesse, akkor magam leszek az első, aki foggal és körömmel ragaszkodni fogok az uniós tagsághoz. De addig nem! Hogy mindez valaha is megvalósuljon az unió részéről .... na, hát sajnos, de ebben rendkivül szkeptikus vagyok.
  29. ÁRPÁDHÁZI 2012. január 28., szombat 05:46
    @nanehogymá!
    2012. január 26., csütörtök 21:01

    Valahol nagyon félre érted a barátomat....

    "Hungary also strongly supported to invoke Article 5 provisions for the
    United States after the horrendous terrorist attacks of 9/11. Viktor
    Orbon was the first allied leader to call for NATO’s collective defence
    response on September 11th.150 This call was quickly followed up by a
    contribution of humanitarian assistance in Afghanistan. This is just one
    of the evidences of Hungary’s maturation as a NATO member."


    7.7.7
  30. nanehogymá! 2012. január 27., péntek 21:16
    János Pál Brazovics, 2012. január 27., péntek 21:10
    "és én becsületesnek és tehetségesnek tartom."

    Tokaj?

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés

Fülbevaló

MNO vezető hírek

Még egy nokiás doboz is előkerült a BKV dolgozóinak szerdai vonulásos tüntetésén, ahol volt grillcsirke, focimeccs, farostvillamos és persze a Fidesz halállistája.

A Magyar Bankszövetség még nem alakította ki álláspontját a módosító indítványokról.

Megoldódhat a Balaton északi partján zajló vita a járási székhelyek felállításáról.

Harminckét órás kihallgatása után szerda este szabadon távozott Dominique Strauss-Kahn.