A Martin Schulz európai parlamenti elnök előszavával megjelent füzet országonként sorolta fel a 2011-es és 2010-es év általa kiemelt 2-3 antiszemita incidensét. Hazánk két bejegyzéssel szerepel benne. Az első így hangzik: „Jelenleg a magyar politikai arénában vészterhes irányzat tapasztalható. A leggyalázatosabb példa erre a MIÉP.” A füzet két agytröszt forrásaira támaszkodik. Az egyik a tel-avivi egyetemen az antiszemitizmust és rasszizmust tanulmányozó Mose Kantor központ, a másik az amerikai Rágalmazás Elleni Liga. Az említett ténybeli tévedés – mondjuk így – merő véletlenség. De kétségtelen, okot ad a rúgások egyik kívánalmának kielégítésére, azaz „a minél jobban fáj, annál jobb” alapelvéhez.

Az első Orbán-kormány idején a The New York Times 2000. január 3-i számában cikk jelent meg arról, hogy a MIÉP a jobbközép koalíció tagja, és hogy az akkor balliberális körökben közellenségnek számító Pokol Béla a Független Kisgazdapárt elnöke. Nemcsak ez a tévedés volt merő véletlen, de az is, hogy amikor a Times olvasói levelet kapott ténybeli tévedéséről, azt a történelmi hűséghez ragaszkodását mindenekfelettinek nevező vezető amerikai lap nem közölte. És merő véletlen volt az is, hogy ezt a cikket a lap archívumából később törölték.

Az írók nemzetközi PEN-klubjának darmstadti, német központja május 18-án aggodalmas nyilatkozatot bocsátott ki az emberi jogok helyzetéről az Európai Unióban. A nyilatkozat egyetlen országot nevez néven: Magyarországot. Ami szintén merő véletlen még akkor is, ha a mindenkori jobboldali budapesti kormányokat nem különösen kedvelő Charles Gati tanácsai mentén haladó amerikai Freedom House szervezet szerint a sajtószabadság terén például Románia jóval rosszabbul áll nálunk.

De vannak más véletlenek is, amelyek csak azoknak a nem kívánatos elemeknek adnak táptalajt, akik – iskoláskorukból Martinovics Ignác történetére is emlékezve – nem az összeesküvés-elméletekben, hanem az összeesküvésekben hisznek. Mint az az amerikai kommentelő, aki elsőnek fűzött megjegyzést a Business Week című amerikai hetilap internetes portálján június 22-én megjelent cikkéhez, amely arról ad hírt, hogy ötven amerikai törvényhozó hívta fel Orbán miniszterelnököt az antiszemitizmus elítélésére. A hozzászóló – akinek a nyugati média fórumain általánosan jelenlevő, igen szigorú moderátori hálón kellett átcsúsznia – azt írta, „kongresszusi képviselőink ismét más nemzetek ügyeibe dugják az orrukat. A »lobbi« nyilván jól fizeti őket, hogy bohócot csináljanak magukból… De miért nem aggódnak azért, hogy Izraelben fekete afrikaiak ellen a kormány támogatásával folyik a rasszista erőszak?” Amely erőszakot az amerikai Alternet.org nevű portál pogromnak minősítette, megjegyezve, hogy ottani törvényhozók a szudáni menekülteket rákfenének és befurakodóknak nevezték, majd ígéretet tettek deportálásuk azonnali megkezdésére. Ami meg is történt, írta a cikk, bírálva a nyugati fősodratú sajtó szinte egyöntetű hallgatását az ügyről, megemlítve a brit Guardiant mint kivételt.

Józan ésszel azt hihetnénk, hogy a diszkriminációk és különféle izmusok ellen harcolók érdeke is lenne a furcsa gondolatokat szülő, nyilván csak látszólagos véletlenek számának csökkentése. A világnak mintegy kétszáz országa van. A rasszizmus és antiszemitizmus elleni harcosoknak nem lenne érdemes Magyarországgal holnaptól kezdve ennek arányában foglalkozni? Különösen Toulouse vagy Breivik után…