Az amúgy is feszült viszony ugyanis éppen az ő kormányzása alatt vált még kiélezettebbé. Ma azonban más a helyzet, nem kell igazodni a magyargyűlölő koalíciós partnerhez, szembe kell azonban nézni a mindenkit sújtó gazdasági válsággal, amelynek megoldását csak hátráltatja a felesleges vagdalkozás, segítheti ugyanakkor a nemzeti mellett az egész régiót érintő összefogás. Csakhogy a szellemet nem könnyű visszazárni a palackba. Nem meglepő hát, ha szinte minden sajtóértekezletén nekiszegezik a kérdést Robert Ficónak, hogy mit is akar kezdeni Orbán Viktorral.

Így volt ez Marek Madaric kulturális miniszter beiktatása után is, amikor a szlovák kormányfő kijelentette, hogy az elsők közt fogják korrigálni az állampolgársági törvényt, s egy kérdésre reagálva még hozzátette, Magyarország viszonylatában azonban továbbra is érvényesnek kell maradnia. Mindez diszkrimináció lenne, amely ütközik az európai joggal. Tisztában van ezzel a szlovák kormány is, így előbb Robert Kalinák belügyminiszter cáfolt, majd a kormányfő szóvivője közölte, Fico csupán azt akarta mondani, hogy mindezzel Pozsony nem a magyar törvényre reagál. E kényes helyzetben azonban ilyen nyelvbotlás megengedhetetlen. Hogy magát a szlovák kormányfőt idézzük, ez nem jó kezdet, s az sem szerencsés, ha a felek egymásnak a médián keresztül üzengetnek. Robert Fico már Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek a törvény diszkriminatív megváltoztatásának esetére a nemzetközi fórumokon teendő magyar lépéseket kilátásba helyező bejelentésére reagált így.

A témát azonban nem Budapest nyitotta újra, hanem Pozsony. S ha Fico tényleg pragmatikus együttműködésben gondolkozik, akkor érthetetlen az időzítés, s a közlés módjának megválasztása, a sajtón keresztül történő üzengetés is. Értjük, Ficót sokan nem szeretnék békegalambként látni, a választásokon szerzett biztos többség tudatában azonban a döntés most a saját kezében van. Belpolitikai kényszer tehát aligha diktálhatta ezt az elszólást. Sokkal inkább valószínűsíthető, hogy már a jövő heti varsói, Orbán Viktorral esedékes találkozója járhatott a fejében, s úgy gondolta, ezzel az arrogáns, provokatív fellépéssel, régi (vagy valódi?) énjét megvillantva erősíti tárgyalási pozícióit. Az állampolgársági törvény körüli vita újraélesztése persze nemcsak a nacionalistáknak dobott csont lehet, hanem elterelheti a figyelmet a kisebbségi jogok status quóját érintő ígéretekről is. Talán nem véletlenül, hiszen eddigi tettei nem igazán támasztják alá Fico fogadkozását. Leépülőben van az intézményi háttér, s általában véve is több jel a kisebbségek problémáival szemben a korábbi kormányzati ciklusban tapasztalt érzéketlenséget idézi fel.

Mindez rossz üzenet, hiszen nem a kisebbségek, s nem is a szomszédok fenyegetik Szlovákia szuverenitását. Azt ma leginkább a gazdasági erőtlenség, a régióra gyakran gyarmatként tekintő multinacionális cégek vagy éppen a közép-európai összefogás hiánya gyengítik. Kijelentéseiből, s kormánya programjából ítélve tisztában van ezzel Fico is. Mint ahogy remélhetőleg azzal is, hogy a nemzetéért kiálló patrióta nem keverendő össze a gyűlölködő nacionalistával. Ma Szlovákiát és Magyarországot egyaránt olyan erők vezetik, amelyek érvényt is tudnak szerezni döntéseiknek. Éppen ezért történelmi esély kínálkozik a pragmatikus irányváltásra, a kapcsolatok normalizálására. Kár lenne hát ilyen nyelvbotlások miatt ezt elszalasztani.