Obamának tetszenek az Irán elleni lépések

BL
Forrás: MTI
2012. január 24., kedd 07:15
Az amerikai kormányzat üdvözölte hétfőn az Irán ellen hozott új európai uniós szankciókat.
Hirdetés

Az EU-országok külügyminiszterei hétfőn brüsszeli ülésükön úgy döntöttek, hogy az Európai Unió július 1-jéig késleltetett olajembargót vezet be Irán ellen, a teheráni központi bankot pedig szankció alá helyezi, hogy a rezsim ne tudja finanszírozni nukleáris programját.

Feketelistán a Tejarat Bank

Barack Obama amerikai elnök közleményben fejezte ki örömét annak nyomán, hogy „az Európai Unió büntetőintézkedésekkel sújtotta az atomprogramjával kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeit makacsul elutasító Iránt”. Az olajkereskedelmi embargó fokozatos bevezetése ismét arról tanúskodik, hogy „a nemzetek közössége egységesen áll ki az iráni atomprogram jelentette súlyos fenyegetéssel szemben” – véli Obama, aki azt ígérte, hogy a nyomás növelésének érdekében kormányzata újabb szankciókat vezet be Teheránnal szemben.

Obama példaként említette a harmadik legnagyobb iráni pénzintézetet, a 18 millió ügyfelet kiszolgáló Tejarat Bankot, amelyet éppen hétfőn tettek fel az iráni atomprogramot támogató társaságok feketelistájára. Ez azt jelenti, hogy a Tejarat Banknak az Egyesült Államokban lévő esetleges kintlévőségeit befagyasztják, s mindazok az amerikai jogi és természetes személyek, amelyek üzleti kapcsolatban állnak a pénzintézettel, büntetőjogi eljárásnak teszik ki magukat. Az állami tulajdonú Tejarat Bankkal vagy annak franciaországi, fehérorosz és tádzsik leányvállalataival „üzletelő” külföldi cégek pedig – az amerikai törvények alapján – nem férhetnek hozzá az amerikai pénzügyi rendszerhez.

Csökkennek a lehetőségek

Az amerikai külügy- és pénzügyminisztérium közös közleményben méltatta az európai döntést, amely összhangban áll az Egyesült Államok által korábban meghozott intézkedésekkel. Az Iránra gyakorolt összehangolt nyomás csökkenti az iráni vezetők lehetőségeit és növeli az alapvető nemzetközi kötelezettségeikkel szembeni gyanakvásuk árát – mutatott rá a két minisztérium.

Az Irán elleni új uniós büntetőintézkedések szigorítása kiterjed a teheráni központi bank Európában elérhető vagyonának befagyasztására és arra is, hogy az iráni központi bankkal, illetve más közintézményekkel ezentúl tilos kötni arany-, nemesfém-, illetve gyémántügyletet. Nem szabad a továbbiakban Iránnak eladni meghatározott, kényesnek minősített, kettős rendeltetésű árucikkeket. Uniós beutazási tilalommal és vagyonzárlattal sújtottak három iráni természetes személyt, vagyonzárlattal pedig nyolc jogi személyt.

Hozzászólások

  1. berlali 2012. január 24., kedd 11:37
    Én speci nem tartom jó lépésnek a bevezetett késleltetett embargót. Ez NEM Európa érdekét szolgálja, hanem az amerikai és izraeli érdekeket támogatja. Valmikor el kellene már kezdeni "felnőttként" viselkedni az EU-nak is.

Új hozzászólás írása

Hozzászólás elküldéséhez előbb be kell jelentkeznie!

Hirdetés
Hirdetés
Időpont
2012
05
25
Megye
Város
Mozi
KERESÉS

Fülbevaló