Valami azonban megváltozott. Ma már nem hónapok telnek el két ilyen megrázó esemény közt; mintha valahol átszakadt volna egy gát, folyamatosan ömlik a sokkoló információtömeg a riadt, elkeseredett vagy éppen bosszúszomjas állampolgárra. Miközben Raffaelék és Sztojkáék bandája ölni indult a veszprémi éjszakába, Hevesen vélhetőleg előre kitervelten egy csapat cigány rontott a helyszínre érkező rendőrjárőrre. De másvalami is változik: a balliberális véleményterror mind kisebb hatásfokkal működik, egyre többen mondják ki a nyilvánosság fórumain az eddig kimondhatatlant, s Miskolcon az érzéketlen, valóságidegen doktrinerség meghátrálni kényszerült a közvélemény és a helyi politikai erők példátlan összefogása ellenében. Hol válság van, ott válság van. Mutassanak bármit a hivatalos statisztikák, Magyarországon közbiztonsági krízishelyzet (is) van, amiről nem lehet értelmesen beszélni, ha elkenjük ebben a cigányság normaszegő csoportjainak szerepét. Egyes térségek falvaiban vagy városrészekben cigány csoportok mindennapos bűntetteikkel elviselhetetlenné teszik az elszegényedő lakosság életét. A félelem megeszi a lelket; az sem lenne csoda, ha valóban erősödne a cigányellenesség azok körében, akik úgy érzik, az állam magukra hagyta őket, és csak gőgös leckét ad toleranciából. (Decemberben az egyik parlamenti vitában annyi volt a kormányzó MSZP szónokainak mondanivalója a közbiztonságról, hogy Magyarországon félnek a romák.)

Könnyen lehet, ha Veszprémben „csak” egy helyi gádzsót szúrnak szíven a romák, nem harsog az esettől a sajtó. A gyilkos horda útjába azonban ismert és népszerű külföldi sportolók kerültek, így a botrány hullámai az országhatárokon is átcsaptak. A politika sem hallgathatott: megdöbbenés, kemény szavak és persze a közvélemény nyugalomra intése. Csakhogy ennyi ma már tüneti kezelésnek is kevés. Ahogy a probléma súlyához mérten nevetséges a rendőrségnek nagy hirtelenjében odavetett kétmilliárd forint is, amikor az adószedők jutalmazására 16,7, bútorbeszerzésre 7 milliárdot különít el a kormány.

És megint azt mondják: a romakérdés nem rendőrségi kérdés. És a bűnüldözés? Kinek a szégyene, hogy sokan a veszprémi vérengzés után inkább várják az igazságszolgáltatást horvát és szerb háborús veteránoktól, mint a magyar állam erre hivatott intézményeitől? (Jut is eszembe: Draskovics még a helyén van?) A cigányság integrációja a legégetőbb társadalmi probléma, amiben a jelenlegi kormányzat szintén teljes kudarcot vallott. De mi közük ehhez vagy a szegény sorban élő romákhoz az éjszakai élet elállatiasodott császárainak? Az ilyenek ügye kizárólag rendőrségi kérdés, amit csak úgy lehet kezelni, ha a megszorításoktól sújtott ágazatok közül kiemelik a rendvédelmet, azonnal súlyos tízmilliárdokat költenek az állomány megerősítésére, feltöltésére, új rendőrőrsök létesítésére, szigorítják a büntető jogszabályokat, visszaállítják a Belügyminisztériumot, a politikai és a rendőri vezetők pedig arra bátorítják a rendőrséget, hogy a bűnt a bőrszínre való tekintet nélkül üldözze és torolja meg.

Miért kell még mindig azok szólamait hallgatnunk, akik az állam tekintélyének rombolásával, a bűn relativizálásával (vajon a veszprémi késelők is „megélhetési bűnözők”?), a többségi társadalom bűntudatának felkeltésével foglalatoskodnak? A vetésük mára beérett, az egyre agresszívebb bűnelkövetők vették az adást. Minek kell még történnie, hány áldozatnak kell még elvéreznie, hogy végre kikényszerítsük a szabadságot garantáló nagy rendpárti fordulatot?