A felfokozott hangulatban fel-felmerül az egy hónap múlva kezdődő labdarúgó Eb bojkottja, esetleges elhalasztása, miközben Németországtól Spanyolországig már jelentkeznek a beugrásra a kéretlen önkéntesek. E hiszti közepette azon már meg sem lepődhetünk, hogy az ukrán ellenzék szerint az éhségsztrájkot folytató Timosenko bármelyik pillanatban meghalhat, az Amnesty International pedig már a szurkolókat félti az ukrán rendőrök állítólagos önkényétől. Ennek persze nem sok alapja van, az viszont valóban aggodalomra ad okot, hogy bár minden bizonnyal üzleti viták, a területek újraosztása állt a háttérben, de huszonheten sebesültek meg a dnyipropetrovszki robbantások következtében.

Talán maga Julija Timosenko sem gondolta, hogy mártíriuma ilyen vihart kavar. Az egyébként korrupciós ügyek sorában sáros, ukrán Szaharovnak vagy Szolzsenyicinnek még túlzással sem nevezhető, a választók többsége szemében kormányfőként megbukott „gázlady” tavalyi, elvitathatatlanul politikailag motivált elítélésekor azonban már megérezte a meghurcoltatásában rejlő lehetőséget. A hatalom eredetileg csupán azt akarta megakadályozni, hogy a következő választásokon induljon az amúgy veresége után érezhetően marginalizálódó ellenzéki vezér, ehhez azonban Moszkvától Brüsszelig megütközést kiváltó vádpontot kreált, ráadásul egyre jobban belebonyolódott a politikus ellehetetlenítését célzó akcióba. Most, amikor már érződik a kampány előszele, ráadásul közeleg a nagy érdeklődést kiváltó foci Eb, Timosenko minden alkalmat megragad arra, hogy a figyelem középpontjába kerüljön. Tisztában van vele, hogy a demokráciákban eleve elfogadhatatlanok az övéhez hasonló politikai perek, s erre csak folyamatosan emlékeztetnie kell mindenkit. Így jött az éhségsztrájk, majd a kék foltok, amelyek feltehetően éppen akkor keletkeztek, amikor kórházba vitték az ennek tudatosan ellenálló politikust. S beindult a gépezet, így aztán a Timosenko egészségéért aggódók ezt a momentumot valahogy már elfelejtették.

Az exkormányfő elítélése egyébként már rég túlnőtt önmagán. Erre hivatkozva blokkolta Brüsszel tavaly év végén az EU és Ukrajna között a szabad kereskedelemről és a társult tagságról szóló egyezményt, amelyet nemrégiben végül mégis parafáltak, több ország azonban Timosenko szabadulásához köti a ratifikálást. Ezek után furcsa a mostani, különösen német részről tapasztalható, Ukrajna megbüntetésére irányuló hevület. Az pedig elfogadhatatlan, s a hidegháborút idézi, hogy mindebbe belekeverik a sportot. Ráadásul méltatlan és álszent dolog az emberi jogok sérülését és a közbiztonság hiányát emlegetni Ukrajna kapcsán akkor, amikor olimpiát rendezhetett Peking, labdarúgó-világbajnokságot Dél-Afrika, s fog majd Katar, Forma–1-es futamot pedig legutóbb Bahrein. S akkor még nem beszéltünk arról a geopolitikai rövidlátásról, hogy mindenféle bojkott és büntetés logikusan kelet felé, Oroszország karjaiba löki Ukrajnát.

Mindezeket figyelembe kellene venniük azoknak, akik az emberi jogok álarca mögé bújva, szűk látókörű politikai célokat követve továbbra is azon gondolkodnak, hogy elrontsák Ukrajna s mindenekelőtt a foci ünnepét. Janukovics után ugyanis ezzel az európai bírálók is öngólt rúgnának.