Stier Gábor

Ördögi körben

Magyar Nemzet, 2012. május 8., kedd 00:01
Sötét felhők gyülekeznek ismét az európai politika egén. Nem, ez még nem az alkony, mint abban egyesek reménykednek, mások pedig éppen ettől félnek. A súlyos problémák azonban egyre kevésbé söpörhetők a szőnyeg alá.

Európa mély gazdasági és morális válságban van, látványosan veszíti el belső tartalékait és ezzel párhuzamosan befolyását, s ami még rosszabb, egyre kevesebb, az öreg kontinens jövőjéről valódi víziót felvázolni tudó politikust találunk. Gyengül e helyzetben az Európai Unión belüli szolidaritás, a polgárok pedig mind elégedetlenebbek a válság megoldását célzó megszorítások miatt.

A hét vége választásai is ezt a hangulatot tükrözték, s az eredmény több mint kijózanító. Logikus és érthető, de nagyon elkeserítő. A görögök nem egyszerűen dühösen, hanem mérhetetlen haraggal szavaztak a privilégiumok elvesztése, a visszafogások ellen, drámaian visszaestek a múlt hibáit korrigálni próbáló, eközben azonban lejáratódott nagy pártok, míg az elégedetlenség hullámán előre törtek a populista és szélsőséges erők. Ebben a zavaros helyzetben egyelőre remény sincs a középpártok megerősödésére, mint ahogy arra sem, hogy összejöjjön az a kritikus tömeg, amely nélkül esélytelen a kilábalás a jelenlegi csődhelyzetből. Így pedig komolyan számolni kell azzal, hogy elbukik az oly kínkeservesen indult takarékossági program, ez a kudarc pedig ismét a mélybe lökné az eurózónát.

Ez a hangulat emelte a csúcsra 17 év után a francia baloldal jelöltjét, a Nicolas Sarkozy által támogatott német megszorítási tervek helyett növekedést ígérő Francois Hollande-ot is. Az Élysée-palota új ura korszakváltást ígér. Megadóztatná a gazdagokat, legnagyobb ellenfelének pedig nem a politika, hanem az üzlet világát tekinti. S bizony, e logika mentén újratárgyalná az eurómentés nagy sikereként értékelt stabilitási paktumot. S ha valaki ezek után azt hiszi, hogy valamiféle baloldali fordulatról van szó, az téved, hiszen ez a váltás alapvetően nem ideológiai, jóval inkább gazdaságfilozófiai. Hogy mást ne mondjunk, sok tekintetben hajaz az Orbán Viktor által is hangoztatott bírálatokra, s emlékeztet a magyar kormány jó néhány stabilizációs lépésére.

S miután láttuk, hogy miként reagált Berlin a válságot a fősodortól eltérő módon megoldani próbáló budapesti intézkedésekre, elképzelhetjük, hogy milyen vihart kavarhatnak Hollande ennél nem egy esetben radikálisabb elképzelései. A párizsi végeredmény ugyanis nem csupán s nem is elsősorban Sarkozy veresége, hiszen a stabilitási paktum kisiklatásával jelentős mértékben Angela Merkel és Németország európai hegemóniáját fenyegeti. Rossz jel Berlinnek, hogy leáldozóban az eddigi filozófia által az utóbbi időben a kormányok élére emelt, az IMF és Amerika receptjeit másoló technokraták uralma. Megbuktak, mint Görögországban, vagy a változás szelét érezve immár üdvözlik Hollande elképzeléseit, mint Mario Monti.

A válság megoldására irányuló eddigi stratégiák megbukni látszanak, s egyértelműnek tűnik, hogy új utakat kell keresni. Korán örül azonban az, aki azt hiszi, hogy végre megszületett a megoldás. A Hollande által felvázolt, ám korántsem kiérlelt elképzelésekről ugyanis nem tudhatjuk, hogy a gyakorlatban működnek-e. Az azonban már most biztosnak látszik, s nem sok jóval kecsegtet, hogy az Európai Unió két mozdonya a közeljövőben nem egy irányba húz. S amíg a lokomotív megtalálja a helyes vágányt, addig Európa tovább forog az ördögi körben. A megszorítások nem engedik kibontakozni a növekedést, a fiskális fegyelem gyengítése pedig a hiányt növelve akadályozza a fejlődést. A kormányok mindkét esetben buknak, ám ennél jóval szomorúbb, hogy a világ eközben szép lassan elhúz mellettünk.

hirdetés
Vélemény
A filozófia védelmében
Székely László
Megjegyzések a József Attila Eszmélet című költeményéről szóló vitához.
hirdetés
G-Közép
Megdönteni Orbán Viktort
Gazda Albert
A magyar liberális értelmiségnek évtizedek óta nem sikerül semmi.
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
  1. 00:01
  2. 23:35
  3. 23:26
  4. 22:52
  5. 22:41
  6. 22:40
  7. 22:30
  8. 22:22
  9. 22:18
  10. 21:52
  11. 21:42
  12. 21:38
  13. 21:36
  14. 21:27
  15. 21:21
  16. 21:19
  17. 21:12
  18. 21:11
  19. 21:10
  20. 21:08
  21. 21:06
  22. 21:02
  23. 20:59
  24. 20:56
  25. 20:50
  26. 20:40
  27. 20:33
  28. 20:32
  29. 20:30
  30. 20:20
  31. 20:20
  32. 20:11
  33. 20:09
  34. 20:07
  35. 20:06
  36. 19:57
  37. 19:55
  38. 19:39
  39. 19:38
  40. 19:35
  41. 19:27
  42. 19:25
  43. 19:20
  44. 19:15
  45. 19:10
  46. 19:10
  47. 19:05
  48. 19:00
  49. 18:59
  50. 18:52
hirdetés

Hozzászólások - 18 db

A hozzászólások mutatása